Kirakatkrónikák: Mit mesélnek az üzletfelmérések Budapest belvárosáról avagy így változott a budapesti üzletek száma 2023 óta

2025. jún. 24.
A Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) évek óta figyelemmel kíséri a „partner utcáikban” lévő üzletek számának alakulását, tendenciáit. Ez egyaránt vonatkozik a BUM programban résztvevőkre és az érintett utcaszakaszok vagy épp negyedek valamennyi üzletére.

A BUM szakembereinek egyértelmű tapasztalata, hogy az érintett területeken kialakult együttműködéseknek és közösségeknek komoly megtartó ereje van. A felméréseik bizonyítják, hogy míg 2020 és 2022 között Budapesten átlagosan 25-30%-a zárt be az üzleteknek, addig a BUM partner utcákban ez az arány „csak” 11%. Azokon a területeken, ahol aktív az együttműködés és van fogadókészség tapasztalatcserére, információ megosztásra, ott sokkal kevésbé sérülékeny a vállalkozói közeg is. A felmérést a BUM menedzsment három hölgy munkatársa végzi, közülük most Király Gabriellát - aki 2013 óta erősíti a csapatot - kérdeztük a felmérés számszerű eredményeiről.

 

Hány budapesti utcában végeznek felmérést?

Korábban 10 utca, illetve negyed partnerünk volt, de ez a 2023 év második felében, majd a 2024-es év első felében megváltozott és ma már 18 területről beszélhetünk. Ezek: Bartók Béla Boulevard, Egyetem tér – Kecskeméti u., Falk Art&Antique Street, Fashion Street, Hajós utca, Haris bazár, Király utca, KultUnio, Liszt Ferenc tér, Lövőház utca, Margit-negyed, Palotanegyed, Pozsonyi út, Ráday Soho, Rákóczi tér, Széll Kálmán tér, Tompa utca-Ferenc tér, I. kerületi Víziváros


Hogyan változott 2023 óta az üres üzlethelyiségek statisztikája?


Üres üzletek száma


2023

2024

2025

Bartók Béla Boulevard

19

10

8

Egyetem tér

-

2

1

Falk Art&Antique Street

8

6

6

Fashion Street

3

1

1

Hajós utca

-

6

3

Haris Bazár

13

9

13

Király utca

23

19

18

Liszt Ferenc tér

11

6

2

Lövőház utca

-

2

1

Mikszáth tér, Krúdy Gy. u.

3

2

2

Pozsonyi Piknik

10

3

2

Ráday Soho

32

26

15

Rákóczi tér

-

3

0

Széll Kálmán tér

-

5

4

Tompa utca – Ferenc tér

-

-

0

I.kerület Víziváros

-

4

4

 

Míg 2023-ról 2024-re átlagosan 40%-os volt a javulás az üzletek kiadottságában, addig 2024-ről 2025-re közel 30%-os. Ez az arány összességében jónak nevezhető.


Hogyan összegezhető a kutatás eredménye?

Az elmúlt két évben egy folyamatos növekedést figyelhetünk meg, mert nálunk 2024-ben is egyre több üzlet nyitott ki, miközben országosan épp egyre több kereskedelmi egység zárt be. Ezt látjuk most is, a tavalyi évhez képest összességében javult az üres üzletek helyzete és számuk csökkent. Természetesen vannak városrészek, ahol ez látványosan változott és sajnos van, ahol nem mutat ennyire pozitív képet (például a Haris bazár), de bízunk benne, hogy közös erővel ezen is változtatni tudunk. Az üzletek hosszú távú működése már nem mutat ennyire pozitív képet, mert bár az üzlethelyiségek nem állnak üresen, egyes területeken elég gyakran cserélnek gazdát (például: Ráday utca, Rákóczi tér, Egyetem tér-Kecskeméti utca és a Mikszáth tér-Krúdy Gyula u.). Azonban egy jó vállalkozói közösséggel, egy megfelelő gazdasági, önkormányzati és társadalmi közeggel, ez is erőteljesen javítható. Hiszen, ha jól érezzük magunkat egy helyen, akkor szívesen maradunk, ha viszont nem, akkor könnyebben odébb állunk.


Korábban megjelent cikkeink:

Az első cikket ITT olvashatja! BUM kezdetek, avagy miért döntött úgy 2013-ban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, hogy létrehozza a Bevásárlóutca Menedzsmentet?

Második cikkünk ITT olvasható! BUM kulisszatitkok: a tematikus utcák pezsgő és mégis élhető lokális környezetet biztosítanak

Harmadik cikk ITT látható! BUM: hatékony segítség a KKV-k számára az a kommunikációs támogatás, amit biztosítunk!

Negyedik cikk ITT tekinthető meg! Kibérelem.hu: a Budapesten bérelhető üzlethelyiségek legnagyobb kínálata

Ötödik cikk ITT található! Minden a rendezvény körül forog, avagy mi a BUM egyik legfontosabb tevékenysége?

Hatodik cikk ITT olvasható! SlowXmas Budapesten: elhivatottság a kultúra, a művészetek és lelassulás mellett

Hetedik cikk ITT tekinthető meg! Bevásárlóutca Menedzsment rövid bemutató

Nyolcadik cikk ITT olvasható! A Bevásárlóutca Menedzsment szerepe a gyakorlatorientált felsőoktatási képzésben – együttműködés a Budapesti Gazdasági Egyetemmel

Kilencedik cikkünk ITT található! A fejlődés kulcsa annak, hogy rugalmasan reagáljunk a változásokra

Tizedik cikkünk ITT olvasható! A kreativitás ünnepe – a BUM Workshop Fesztivál útja az ötlettől a megvalósításig

Tizenegyedik cikk ITT! Az adat, ami kincs

Tizenkettedik cikk ITTBevásárló Utcák Győrben is, avagy: együttműködés újratöltve



aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik