A Bevásárlóutca Menedzsment a kezdetek óta működik együtt Felsőoktatási Intézményekkel, (korábban Corvinus Egyetem, Metropolitan Egyetem, Óbudai Egyetem), de a leghosszabb és legszélesebb körű együttműködés a Budapesti Gazdasági Egyetemmel valósult meg.
Voltak egyedi projektek, így felmérések a Ráday utcában vagy a IX. Kerület más részein (Mester utca és környéke), szemeszteren átívelő együttműködések (Kandó klub), és a IV. kerületben is találtak bevásárló és tematikus utcát a hallgatók. Részt vettünk 3,5 évig a duális képzésben is, a Budapesti Gazdasági Egyetem egy hallgatója állandó munkatársunk volt. Voltak közös projektek oktatás és előadások terén is. A hallgatókkal való együttműködés számunkra mindig érdekes, mert sokszor friss és innovatív szemszögből néznek rá egy területre vagy projektre, így minket is inspirálnak.
Az idei évben a Gazdasági Egyetemmel tavasszal egy közös tréninget tartottunk a vállalkozóknak, ahol a finanszírozás fontosságára és lehetőségeire hívtuk fel a figyelmüket. Erről itt olvashatnak. https://bevasarloutca.hu/cikkek/hirek/oriasi-erdeklodessel-zarult-a-bge-bvk-bum-kozos-felkeszito-treningje
2024 őszén pedig a geomarketing kurzus hallgatóival kezdtünk közös munkába. Feladatuk a frekvencia mérés volt alapvetőn, hogy a város egy meghatározott pontján, megadott időintervallumban hányan haladnak át gyalogosan. Számunkra ez fontos mutató, hiszen ebből tudunk következtetni egy adott terület látogatottságára. Ez befolyásolja, hogy miként alakítjuk az adott terület marketing stratégiáját, mennyi aktivitásra van szükség az adott lokációban. 12 ponton (bevásárló és tematikus utcában) történt meg a felmérés két és fél hét leforgása alatt. Természetesen további részinformációkat is gyűjtöttek a hallgatók, mely tovább tudja finomítani a terveinket a jövőben. Tervezzük, hogy egy következő szemeszterben, folytatjuk ezt az együttműködést.
A közös munkáról a Budapesti Gazdasági Egyetem, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Kereskedelmi Tanszékének vezetőjét, Dr. habil Kovács Andrást PhD kérdeztük.
- Mióta működik együtt a Budapesti Gazdasági Egyetem vállalkozókkal?
A BGE kiemelten fontosnak tartja a hallgatók gyakorlatorientált képzésének megvalósítását a különféle üzleti képzési programokban, ezért folyamatosan együttműködik a hazai és nemzetközi vállalatokkal, szervezetekkel annak érdekében, hogy a legaktuálisabb, a gyakorlati életben felhasználható tudást legyünk képesek átadni az egyetemi képzés során. Ez mindig is kiemelt prioritása volt a BGE-nek, mely számos formátumban valósul meg: gyakorlati szakembereket hívunk meg az egyetemre előadásokra, vállalati menedzserek, vezetők visznek önállóan kurzusokat, partnereink rendszeresen részt vesznek Tudományos Diákköri konferenciákon és záróvizsgákon elnökként, külső tagként, rendszeresen szervezünk – a vállalati partnerekkel együtt – céglátogatásokat, workshopokat, tudományos rendezvényeinken, konferenciáinkon is rendszeresen megjelennek vállalati partnereink vezetői, menedzserei, és a BGE külön büszke a vállalati mentorprogramjára, melynek keretében pályázó hallgatók „éles üzleti helyzetekben” vehetnek részt vállalati vezető mentoruk közreműködésével. A vállalati partnerség fontosságát mutatja, hogy külön szervezeti egység, az Üzleti Partnerség és Alumni Kapcsolatok Iroda (ÜPAKI) foglalkozik az Egyetem és a partnerszervezetek kapcsolat-menedzsmentjével.
- Miért jó a vállalkozókkal való együttműködés a hallgatók számára?
A hallgatók a már említett kapcsolatok révén olyan insight-okra, szemléletekre, módszerekre és technikákra tehetnek szert, melyek nem tudnának megjelenni egy tisztán elméleti jellegű, vagy egy vállalati jelenlét nélküli oktatásban. Mivel a BGE karain meghatározó részben üzleti orientációval és kompetenciával bíró, gyakorlati közgazdászokat képzünk, ez a fajta, intenzív és sokszínű kapcsolódás a vállalati szektorral elengedhetetlen annak érdekében, hogy a munkaerőpiacra kerülő hallgatóink meg tudják állni a helyüket.
- Mi volt a hallgatók feladata a Bevásárlóutca Menedzsmenttel való együttműködésben?
A hallgatók a BUM-projekttel a Geomarketing kurzus keretein belül találkoztak. A kurzus célja a hallgatók térbeli és térbeni szemléletének és az ehhez kapcsolódó módszertani ismereteiknek fejlesztése. A BUM projekt keretében Budapest fontos bevásárlóutcáihoz kapcsolódóan gyűjtöttek in-field megfigyeléseket az adott lokáció gyalogosforgalmának főbb sajátosságairól. A megfigyelés során a hallgatók párban dolgozva gyűjtötték össze az adott lokációban mozgó gyalogosok legfontosabb, jellemző indikátorait: számuk, kor és nem szerinti eloszlásuk, céljuk, stb. Az összegyűjtött empirikus adatokat a hallgatók ezt követően feldolgozták és elemezték, majd a BUM-mal közösen megszervezett eseményen prezentálták is.
- Mi volt a tapasztalat, mennyire fogadták a hallgatók örömmel a terepmunkát?
A hallgatók számára napjainkban az ilyen típusú kutatómunka unikális, ugyanis jellemzően és elsősorban online adatok gyűjtése és elemzése a feladatuk. Ezzel a kutatással - némileg kimozdulva a szokásos komfortzónájukból – betekintést nyerhettek a „hagyományos” módszerekkel végzett adatgyűjtésbe és elemzésbe. A hallgatók lelkesen és fegyelmezetten vettek részt a munkában, gyűjtötték és elemezték és értékelték az összegyűjtött adatokat, végül pedig igényesen felépített prezentációkban ismertették a legfontosabb eredményeket.
Megítélésem szerint a kutatás olyan win-win szituáció volt, ahol minden résztvevő fél számára fontos és jól hasznosítható eredmények születtek.
Korábban megjelent cikkeink:
Az első cikket ITT olvashatja!
Második cikkünk ITT olvasható!
Harmadik cikk ITT látható!
Negyedik cikk ITT tekinthető meg!
Ötödik cikk ITT található!
Hatodik cikk ITT olvasható!
Hetedik cikk ITT tekinthető meg!