Folytatjuk a BUM működését és szakmai munkáját bemutató sorozatunkat, amit egy kis rövid összefoglalóval indítunk idén.
Bevásárlóutca Menedzsment
A velünk együttműködő vállalkozások egy egyedi kereskedelemfejlesztési projekt, egy inspiráló, fenntartható, a várost új oldaláról megmutató kezdeményezés részévé válnak.
A BUM közösségeket épít, értéket teremt.
A kiskereskedőknek, üzlettulajdonosoknak, a városban a helyi gazdasági élet minden szereplőjének és a vásárlóknak is elsődleges érdeke az élhető városi környezet megteremtése. A város több pontján ennek megfelelően a vállalkozók összefogtak és együttműködve európai mintára egyre több úgynevezett „tematikus utcát” hoztak létre fővárosunkban, összehangolva marketing tevékenységüket. Napjainkra elmondhatjuk magunkról, hogy 15 fővárosi kerülettel van folyamatos, magas szakmai színvonalú együttműködésünk.
Ezen folyamat támogatására a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2013-ban létrehozta a Bevásárlóutca Menedzsmentet (BUM). A BUM Nonprofit Kft. célja, hogy segítse és fejlessze a célterületek kereskedelmét, növelje az utcák látogatottságát, megelőzze az üzletek és a hagyományos kereskedő utcák kiüresedését.
Ennek érdekében a BUM rendezvényeket szervez, marketing és kommunikációs tevékenységet végez, közreműködik kereskedelem és turizmusfejlesz-tésben, vállalkozásfejlesztésben, kutatásokat, elem-zéseket végez, foglalkozik az üres üzlethelyiségek problematikájával (Kibérelem.hu) és fontos számá-ra a digitalizáció, a kulturális értékek, valamint a fenntarthatóság. Mindez a BUM saját know-how-ját képezi, melyet folyamatosan bővít és szívesen meg is oszt.
- Rendezvényszervezés
- Marketing és kommunikáció
- Turizmus- és vállalkozásfejlesztés
- Kutatási programok, elemzések
- Üres üzlethelyiségek hasznosítása
- Digitalizáció
- Kulturális menedzsment
- Fenntarthatóság
A BUM: híd és közösség
A BUM a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara azon szervezeti egysége, amely közel 300 vállalkozással áll napi kapcsolatban, így ismeri azok problémáit, melyek jól tükrözik az ágazati nehézségeket is. Ugyanakkor ennek a közösségnek megtartó ereje van, ami jól látszott a pandémia alatt, hiszen míg Budapesten a vállalkozók 25-30% kényszerült bezárni, az utcákban csak 11% szűnt meg.
A BUM mindehhez olyan online felületekkel rendelkezik, amely erősen kiemeli a BKIK egységei közül. Így social platformok közül a Facebook oldal több mint 50.000 követővel rendelkezik, a bevasarloutca.hu oldal éves szinten kb 100.000 látogatóval, és felületeinken éves szinten kb 2.000.000 megjelenést produkálunk.
Alább pedig mindez látványosabb kivitelben és néhány izgalmas szám feltüntetésével látható!
Korábban megjelent cikkeink:
Az első cikket ITT olvashatja!
Második cikkünk ITT olvasható!
Harmadik cikk ITT látható!
Negyedik cikk ITT tekinthető meg!
Ötödik cikk ITT található!
Hatodik cikk ITT olvasható!