Elkészült az idei BUM térkép, ami új formában mostantól online elérhető

2024. szep. 05.
A Bevásárló és Tematikus utcák térképe 2013-ban jelent meg először, és kezdettől a Bevásárlóutca Menedzsment egyik legfontosabb offline marketing eszköze.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2013-ban alapította meg a BUM – Bevásárló és Tematikus Utcák Menedzsmentjét, amelynek fő küldetése: a fővárosi tematikus utcák erősítése, az ilyen kezdeményezések felkarolása és összefogása, adott területek kereskedelmének erősítése, fejlesztése és az utcák látogatottságának növelése. Budapesten jelenleg tizenhét egyedülállókülönleges tematikus utca, kisebb-nagyobb városrész található, amelyekben jól megfér egymás mellett a tradíció és az innováció, a minőség és a mennyiség, a kereskedelmi szemlélet és az emberközeli stílus.

Az elmúlt évek, évtizedek számos változást hoztak, hiszen a plázák és hipermarketek megjelenése hazánkban is átformálta a vásárlási szokásokat. Ám, ahogy egyetlen nagyváros, így Budapest sem létezhet a hagyományokra épülő, modern kiskereskedések nélkül. A budapesti tematikus utcák elindulása óta egyre többen ismerik fel a fenti közös célok fontosságát, egyre többen tesznek azért, hogy az utcák és a helyi vállalkozások minél tartalmasabb, magasabb szintű szolgáltatást nyújtsanak a látogatóknak és a vásárlóknak. Erre az együttműködésre pedig az utóbbi évek járványhelyzete és gazdasági nehézségei ráerősítettek.

A tematikus utcák népszerűsítésére és az idelátogató turisták számára mintegy alternatív program lehetőséget kínálva született meg a BUM térkép.  Közel 1,4 millió példányban jelent meg ez az ingyenes kiadvány eddig. Azonban mivel bővültek az utcák, így a térképen megjelenítendő tartalom is, így új formátumot kerestünk.

 

Az alábbi képre kattintva megtekintheti lapozós formában az új kiadványunkat!

aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik