A tavaly megújult térképes kiadványunk online már elérhető

2025. máj. 12.
A Bevásárló és Tematikus utcák térképe 2013-ban jelent meg először, és kezdettől a Bevásárlóutca Menedzsment egyik legfontosabb offline marketing eszköze. 2024-ben a kiadványt megújítottuk.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2013-ban alapította meg a BUM – Bevásárló és Tematikus Utcák Menedzsmentjét, amelynek fő küldetése: a fővárosi tematikus utcák erősítése, az ilyen kezdeményezések felkarolása és összefogása, adott területek kereskedelmének erősítése, fejlesztése és az utcák látogatottságának növelése. Budapesten jelenleg tizennyolc egyedülállókülönleges tematikus utca, kisebb-nagyobb városrész található, amelyekben jól megfér egymás mellett a tradíció és az innováció, a minőség és a mennyiség, a kereskedelmi szemlélet és az emberközeli stílus.

Az elmúlt évek, évtizedek számos változást hoztak, hiszen a plázák és hipermarketek megjelenése hazánkban is átformálta a vásárlási szokásokat. Ám, ahogy egyetlen nagyváros, így Budapest sem létezhet a hagyományokra épülő, modern kiskereskedések nélkül. A budapesti tematikus utcák elindulása óta egyre többen ismerik fel a fenti közös célok fontosságát, egyre többen tesznek azért, hogy az utcák és a helyi vállalkozások minél tartalmasabb, magasabb szintű szolgáltatást nyújtsanak a látogatóknak és a vásárlóknak. Erre az együttműködésre pedig az utóbbi évek járványhelyzete és gazdasági nehézségei ráerősítettek.

A tematikus utcák népszerűsítésére és az idelátogató turisták számára mintegy alternatív program lehetőséget kínálva született meg a BUM térkép. Közel 1,5 millió példányban jelent meg ez az ingyenes kiadvány eddig. Azonban mivel bővültek az utcák, így a térképen megjelenítendő tartalom is, így új formátumot szerkesztettünk 2024-ben és az idén már így újítottuk meg azt.


Az alábbi képre kattintva megtekintheti lapozós formában az új kiadványunkat!

Térkép letölthető alább!

 

aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik