Kulturális Örökség Napjai 2025
A Bevásárló és Tematikus utcák több mint egy évtizede csatlakoznak a Kulturális Örökség Napjaihoz.
"1984-ben Franciaországban Történelmi Műemlékek Nyílt Napja (mely Historic Monuments Open Day néven vált ismertté) címmel egyedülálló kezdeményezés indult útjára, azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. A kezdeményezés rendkívüli sikerén felbuzdulva az Épített Örökségért Felelős Európai Miniszterek Második Európai Konferenciáján - melyet a spanyolországi Granadában tartottak 1985. október 3-án - Jack Lang, akkori francia kulturális miniszter kezdeményezte, hogy az Európa Tanács karolja fel a rendezvényt és segítse, hogy nemzetközi méretűvé válhasson. Néhány európai ország, mint Hollandia, Belgium, Luxemburg, Málta, Svédország, valamint az Egyesült Királyság hamarosan csatlakozott a kezdeményezéshez és megrendezte a "Nyitott Kapuk Napját"." - forrás: oroksegnapok.gov.hu
Magyarország 1999-től csatlakozott az eseményhez és itthon Kulturális Örökség Napjai elnevezést kapta. A szellemiségnek megfelelően a mi a sétáink is ez alkalomból ingyenesen kerülnek megszervezésre.
Idén három sétával készülünk szeptember 20-án és 21-én. Így ellátogatunk a Bartók Béla Boulevardra, felfedezzük a régi városfalakat a Fashion Street közelében és kalandozunk a KultUnio egy kis szegletében. Budapesten számos terület létezik, ahol mint a már működő utcákban a vállalkozók odafigyelnek egymásra vagy együtt is működnek bizonyos problémák megoldásában, akciók megszervezésében. Így ezen területek is potenciálisan ide tartoznak. Sétáink alkalmával az érdeklődő egyrészt megismerheti ezeket az épített és kulturális kincsekben gazdag területeket és egyben felhívjuk a figyelmet az ott lévő egyedi, és értékes vállalkozásokra. Ebben más egy BUM-os túra, mint egy hagyományos városnéző séta.
A sétákra előzetes regisztráció szükséges. A programok változtatásának jogát azonban fenntartjuk, mai változó világunkban sajnos egyre többször adódnak rajtunk kívül álló okok, amiért egy-egy program módosítása szükséges. Regisztrált résztvevőinket azonban mindig haladéktalanul tájékoztatjuk. A sétákat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával valósítjuk meg térítésmentesen.
Azonban a sétákon tourguide készülékeket használunk, hogy mindenhol kellőképpen hallják, amit az idegenvezető mond, anélkül, hogy zavarnánk a környeztet. A készülék bérleti díja a Kulturális Örökség Napok alkalmából kedvezményesen 600,- Ft/fő, amit a helyszínen a készüléket biztosító cég munkatársának kell majd megfizetni. Kérjük, hogy hozzanak magukkal kis címletet, tehát amennyiben lehetséges 600,- Ft-ot, hogy a cég munkatársa könnyebben tudja kezelni a befizetett összegeket. Megértésüket köszönjük.
Programok
2025. szeptember 20. (szombat)
11.00
Kézművesség és gasztronómia a Bartók Béla Boulevardon
Marasztaló megállók: gasztro-kulturálisan együttható terek, klasszikus és kortárs galériák, borozók,sörözők,kávézók, nem sztereotíp könyvesbolt a Bartók Béla út két oldalán - mint örvénylő habokba rántó szirének csábítanak kultúrfogyasztásra, (kultúr és valós) éhségünk, szomjúságunk csillapítására, kalandos találkozásokra, „együttlógásokra”. Vajon hol futnánk össze Cseh Tamással? Hol lenne „napközije” Karinthynak, Kosztolányinak, a Jenőknek – Tersánszky Józsi, Heltai, Rejtő Jenőnek...?
Sétánkon a Gárdonyi térről indulunk és megyünk a Móricz Zsigmond körtér irányába, miközben benézünk a Művház Kávéházba, majd a Tranzit by Flow-t is megismerjük.
A séta útvonala: Gárdonyi tér – Bartók Béla út – Móricz Zsigmond körtér – Kosztolányi D. tér
Találkozó: 10.45 – kor a Bp. XI. Gárdonyi tér (B32 előtti részén a padoknál)
A program időtartama: kb. 1,5-2 óra
A sétát vezeti: Németh Emese idegenvezető
Részvétel: ingyenes, egyedül a tourguide készülékek bérleti díját kell a megfizetni a helyszínen, ami most kedvezményesen 600,- Ft/fő.
Létszám: cca 25 fő
Megjegyzés: Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt regisztráció után 24 órával, kérjük írjon az Email cím mutatása címre, hogy a helyét biztosítani tudjuk.
Regisztráció lezárult
2025. szeptember 20. (szombat)
14.00
Fashion Street – Deák Ferenc utca
A Vigadó térről indulunk. Végigtekintünk a reformkori Alsó –Dunasor házain, a pesti polgárok (iparosok, kereskedők) bérházain. A régi Mahart Székház mellett besétálunk a Váci utca és Pest városfalain épült Vörösmarty térre. Átlépjük a történelmi Pest határát és haladunk tovább a Deák Ferenc utcán. Deák Ferenc utcában a Bécsi utcától a Deák Ferenc térig tartó Fashion Streetre lépünk. A Deák Palota teraszáról a Duna- parti látványban felüdülünk. Végül az Immobilia Ingatlanfejlesztő Zrt. által igényesen felújított épületek homlokzatát, épületdíszeit és földszintjükön a luxusmárkákat befogadó üzletek portáljait fürkészve érünk a Lush-hoz. Innen már csak egy perc a Deák tér.
Találkozó: 13.45-kor a Vigadó téri szökőkút előtt (Budapest, 1051)
A séta időtartama: cca 2 óra
A sétát vezeti: Fias József idegenvezető
Részvétel: ingyenes, egyedül a tourguide készülékek bérleti díját kell a szolgáltatónak megfizetni a helyszínen, ami most kedvezményesen 600,- Ft/fő.
Létszám: cca 25 fő
Megjegyzés: Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt regisztráció után 24 órával, kérjük írjon az Email cím mutatása címre, hogy a helyét biztosítani tudjuk.
Regisztráció lezárult
2025. szeptember 21. (vasárnap)
11.00
Séta Erzsébetvárosban, a KultUnio területén
A Károly körútra nyíló Madách tér impozáns, diadalívet formáló épülettömbje tárul szemünk elé a Városház parkból. Itt állt az Orczy- ház, közelében a zsidópiac. A ház évszázadokra meghatározta a Pest városfalain kívüli városrész(ek) fejlődését a Király utcán innen (Terézváros) és túl (Erzsébetváros), a térséget benépesítő lakosság összetételét, foglalkozását, a térségben űzött ipari vállalkozások jellegét, és a hitélet közösségi tereit, valamint egy történelmi vészkorszak megpróbáltatásait.
Az UNESCO által 2002 óta védett régi pesti zsidónegyed napjainkban is, ahogy történetének kezdetén megőrizte multikulturális jellegét. Egykor és mai is a kultúra, a szolgáltatóipar, a szálloda és vendéglátóipar, szórakoztatóipar területén vállal jelentős szerepet.
Rövid sétánkon most csak arra vállalkozunk, hogy felfedezzük a városrész sajátos, különleges hangulatát, és megismerkedjünk egy-két vállalkozás tevékenységével. Sétánkat a Massolit Könyvesbolt és kávézóban zárjuk.
Találkozó: 10.45 Városháza park (Budapest Info épülete mellett)
A séta útvonala: Deák tér/Városház parktól – Madách tér – Rumbach utca - Dob utca – Gozsdu udvar – Holló utca - Dob utca – Klazuál tér – Massolit a végén
Séta időtartama: cca 2 óra
Sétát vezeti: Kozák Attila idegenvezető
Létszám: cca 25 fő
Részvétel: ingyenes, egyedül a tourguide készülékek bérleti díját kell a szolgáltatónak megfizetni a helyszínen, ami most kedvezményesen 600,- Ft/fő.
Megjegyzés: Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt regisztráció után 24 órával, kérjük írjon az Email cím mutatása címre, hogy a helyét biztosítani tudjuk.
Regisztráció lezárult
FONTOS!
A meghirdetett programon az aktuális járványügyi szabályok mindenkori betartása mellett lehet részt venni. Amennyiben bármilyen vírusos fertőzésre jellemző tünete van, igazoltan pozitív, vagy kontakt személynek minősül, semmiképp se vegyen részt a programon!
Kérjük, hogy a sétára legkésőbb 10 perccel az indulás előtt legyen szíves megérkezni, hogy legyen idő a készülékek kiosztására.
A létszám limitált, továbbá kötelező a Headset (tourguide) készülék használata, aminek a bérleti díja a séta időtartama alatt 600,- Ft/fő. Erre a megfelelő távolság betartása, valamint a környezeti zaj minimalizálása érdekében van szükség. Aki nem veszi igénybe, annak nem tudjuk biztosítani, hogy az idegenvezetőt mindig megfelelően hallja. A helyszínre annyi készülék kerül kiszállításra, ahányan regisztráltak. Egyetlen kivétel, ha valaki egészségügyi okból nem tudja használni a készüléket, természetesen ebben az esetben eltekintünk tőle. Javasolt továbbá saját fülhallgató használata mind kényelmi, mind környezetkímélési okokból. Normál jack dugós a készülék, tehát, amit saját telefonhoz használnak, az itt is működni fog. Akinek nincs saját, természetesen adunk egy darabot a készülékhez.
Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.
Amennyiben regisztráció után 24 órán belül nem kapja meg a visszaigazoló e-mailt (és a spam/levélszemét mappában sem találja), akkor az Email cím mutatása e-mail címen jelezzék legkésőbb 2025. szeptember 19-ig, hogy munkatársunk el tudja küldeni Önöknek a szükséges információkat időben.
A csoportos sétákról hang- és képfelvétel is készül, melyet a későbbiekben promóciós jelleggel felhasználunk. Azzal, hogy eljön a sétára, Ön ehhez a felvételhez hozzájárul.
A programok változtatásának jogát fenntartjuk!
Az esemény támogatója
.jpg)
A Kulturális Örökség Napjainak további programjai a központi oldalon érhetők el:
Örökség és építészet: ablak a múltra, ajtó a jövőre
2025. szeptember 20-21.
A 2025. év Európa-szerte az európai kulturális identitást formáló gazdag és sokszínű építészeti környezetet állítja a középpontba, az építészet művészi és technikai vívmányait hangsúlyozva, bemutatva a nyüzsgő városok nagy műemlékeitől a vidéki területek népi épületeiig minden értéket; kihangsúlyozva, hogy az építészet túlmutat a puszta funkcionalitáson, hiszen az a helyi és nemzeti történelmek, a kulturális identitás és a kollektív emlékezet erőteljes szimbólumaként szolgál.
Az idei évben az 1975-ös „Európai Építészeti Örökség Éve” 50. évfordulóját ünnepeljük. Az Európa Tanács e kezdeményezése hozzájárult ahhoz, hogy az építészeti örökséget az életminőség kulcsfontosságú tényezőjeként ismerjük el, és Európa-szerte javította a megőrzésre irányuló erőfeszítéseket.
Várjuk mindazok jelentkezését, akik megnyitják és szakszerűen bemutatják a rájuk bízott épített örökséget (legyen az helyreállított, romos vagy éppen helyreállítás alatt álló) vagy az örökség megőrzéséhez csatlakozó szakmai programot szerveznek!
Értékeink megőrzése és bemutatása közös felelősségünk és érdekünk!
Várjuk Önt, az Önök csapatát is!











