A város működik. Városról városra – Budapest
Ez az este túlmutat egy hagyományos könyvbemutatón.
Az 𝗔 𝘃𝗮́𝗿𝗼𝘀 𝗺𝘂̋𝗸𝗼̈𝗱𝗶𝗸 című könyv az elmúlt évek gyakorlati munkájából született. Városmarketingről, integrált kommunikációról, helyi médiáról, identitásról és közösségről szól, miközben bemutatja azt a rendszert is, amely Kazincbarcikán, a Kolorcity márka és a helyi kommunikáció működtetése során formálódott ki.
A budapesti bemutatón hárman ülnek majd egy asztalnál, és ez azért fontos, mert ugyanannak a csapatnak három különböző nézőpontját hozzák.
𝗛𝗮𝗹𝗮́𝘀𝘇 𝗘𝗿𝗶𝗸𝗮 több mint 35 éve dolgozik a médiában, főként helyi és regionális televíziókban, emellett hosszú éveken át rádiózott is. Kazincbarcikán főszerkesztőként operatívan vitte a helyi média mindennapi működését.
𝗨𝗹𝘂, 𝗮 𝗞𝗼𝗰𝘀𝗺𝗮𝘁𝘂𝗿𝗶𝘀𝘁𝗮 több mint 600 település és több mint 30 ország tapasztalatát hozza magával. Olyan szemmel figyeli a városokat, ahogyan kevesen: terepen, emberek között, a helyek valódi működését keresve.
𝗵𝗮𝗹𝗮́𝘀𝘇 𝗻𝗼𝗿𝗯𝗶 a stratégiai gondolkodást, a könyvben megfogalmazott adaptálható és öntanuló városmarketing- és kommunikációs modellt, valamint a közös munka közel tíz évének tapasztalatát teszi hozzá. És azt is, hogyan lehet különböző karakterű, erős szakemberekből bajnok csapatot építeni, majd ezt a csapatot hosszú távon egyben is tartani.
Lesznek olyan történetek is, amelyek a könyvbe végül nem kerültek bele.
Kulisszatitkok arról, hogyan született egy-egy döntés. Mi működött elsőre, min kellett változtatni, hogyan kapcsolódott össze média, rendezvény, vizuális világ, közösségi kommunikáció és városmárka egyetlen rendszerben.
Mert erről beszélni önmagában kevés.
𝗠𝗶 𝗰𝘀𝗶𝗻𝗮́𝗹𝗷𝘂𝗸 𝗶𝘀.
Ezért szeretnénk, ha ez az este egyszerre lenne könyvbemutató, szakmai beszélgetés és közös gondolkodás arról, hogyan lehet egy város kommunikációját valóban rendszerben látni.
Magyar Urbanisztikai Társaság székháza
Budapest VIII., József körút 9.
2026. szeptember 9.
18:00
𝗔 𝗿𝗲́𝘀𝘇𝘃𝗲́𝘁𝗲𝗹 𝗱𝗶́𝗷𝘁𝗮𝗹𝗮𝗻, 𝗿𝗲𝗴𝗶𝘀𝘇𝘁𝗿𝗮́𝗰𝗶𝗼́𝗵𝗼𝘇 𝗸𝗼̈𝘁𝗼̈𝘁𝘁. 𝗥𝗲𝗴𝗶𝘀𝘇𝘁𝗿𝗮́𝗰𝗶𝗼́: https://forms.gle/4G3Mh39PBFSF4tj8A
Esemény részletei ITT!
Szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel a városmarketing, a helyi média, az integrált kommunikáció, a városi identitás és az, hogyan lehet mindezt a gyakorlatban is működtetni.











