Környezetvédelmi napok, Eleven Tavasz és a kettő között megannyi program áprilisban a Bartók Béla Boulevardon!
Környezetvédelmi napok a Bartók Béla Boulevardon
A programsorozat március 22-én kezdődött a víz világnapjának alkalmából, ahol több egyesületi tagunk is tematikus programokkal várta az érdeklődőket.
A víz világnapjának jegyében a Bartók Állatpatika közreműködésével itató tálakat helyeztünk el a Bartók Béla Boulevard több pontján is, hogy a kis kedvencekkel érkezők is otthon érezhessék magukat közösségünkben.
A sorozat áprilisban a Föld napjával folytatódik, melynek keretein belül április 22-én újabb eseményekkel várunk benneteket:
ArtMasters Kreatív Műhely - Zöld kézműveskedő programmal készül
TÁP Színház - “Minden Föld rossz, kivéve ezt a varietánst” című előadással vár
Kornél Galéria-Bolt-Kávézó - “Föld-Foltozó” Interaktív Folt Firkantó Projekt című kézműves programmal és Bogó Krisztinával várja majd az érdeklődőket
Soron következő eseményünk kapcsán a Szabad Iskolákért Alapítvány rajzpályázatot hirdet (április 1. - május 9. között) a Madarak és Fák Napja alkalmából. Szeretettel várják a SZIA közösségéhez tartozó gyerekek és fiatalok alkotásait, amelyek a BBBKultPontban kiállításra is kerülnek.
Minden résztvevő ajándékutalványt kap, amelyet a SZIA Adományboltban válthat be.
A Projekt a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával valósult meg.
Hamarosan itt az Eleven Tavasz
Idén is érkezik az Eleven Tavasz a Bartókra!
Május 30-31. között újra megtelik élettel a Bartók Béla Boulevard tavaszi fesztiválunk keretein belül, ahol az elevenedés, éledés és ébredés kapja a főszerepet. A Bartók Boulevard Egyesület színes köztéri programokkal vár mindenkit a Gellérttől a Gárdonyi téren át egészen a Feneketlen-tóig.
Az Eleven Tavasz az a fesztivál, ahol a zenei programok mellett workshopokkal, gasztroprogramokkal és kiállításokkal várják a látogatókat az utca és környékének legjobb kulturális és gasztrohelyei, üzletei!
A részletekkel hamarosan jelentkezünk, addig is kövessétek közösségi oldalainkat, hogy ne maradjatok le várható programjainkról!
Áprilisi programajánló
Ha már most előre terveznél, nézd végig program naptárunkat, te mikor látogatnál el hozzánk:
04.02. 19:00 kiállítás megnyitó | Gacsályi Bíborka Lina | Hipnagógia a Faur Zsófi Galériában
04.03. 18:00 „Azután…” | Deli Ágnes székfoglaló kiállítás megnyitó a Kas Galériában
04.03. 18:00 Fehér Nyúl sörbuIi │ Rafa Cake Premier a The TAP Burger & Beerben
04.04 16:30 Tanári műhely – új helyszín, új nézőpontok 1. alkalom a Pagonyban
04.04. 16:30 Élő Könyvtár az autizmusról: Pataki Klára szülővel beszélgethetsz a Kornélban
04.04-06. Kooperatív tanulás a gyakorlatban a Szabad Iskolákért Alapítványnál
04.05. 11:00 saját készítésű népviseletes baba kiállítással egybekötött játékos foglalkozás, melyen elkészítheted textil babádat a Kiss Áron Magyar Játék Társaságnál
04.05. 15:00 Ingyenes Filmes és Animációs workshop gyerekeknek és kamaszoknak a Pagonyban
04.05. 18:00 "Pillanatok és Nézőpontok" című kiállítás megnyitója a Top schoolban
04.06. 17:00 BETELT: Szívből élsz? - meseterápiás workshop felnőtteknek a Kornélban
04.07. 18:00 Imágó-est: Szupervízió és pszichoanalízis beszélgetés a Kelet kávézóban
04.07. 18:30 Deep talk- Játékos workshop önmagunk és mások megismerése a Szpotban
04.10. 18:00 kiállítás megnyitó Benkő Barnabás - Rv3001 a Resident Artban
04.11. 20:00 Mit csináljak, hogy jobban érezd magad a TÁP Színház előadásában
04.11-13. BUM Workshop Fesztivál 2025 az Equal stúdióban
04.11. 16:00 Milyen nő vagy, milyen nő lehetsz? az Equal stúdióban
04.11. 18:30 Vezetői készségek a mindennapokban az Equal stúdióban
04.12. 10:30 Vecsei H. Miklós és Csorba Lóránt X Autistic Art - április az autizmus hónapja
04.12. 10:30 Tálka készítés hőre száradó gyurmából / ArtMasters x BUM workshop fesztivál
04.12. 20:00 Azok a bizonyos háromnapok a TÁP Színház előadásában
04.13. 10:30 Szülő-gyerek élményfestés / ArtMasters x BUM workshop fesztivál
04.13. 11:00 Tűzzománc workshop a Szitta Design-nal a Kornélban
04.13. 19:30 Vinnai András: Roletti, avagy Jakab és János legendás barátsága a TÁP Színház előadásában
04.14. Hétfői művészbeszélgetések az Íme Kult Tér / Kortárs Összművészeti Műhelyben
04.14. 18:00 Költészet napja a Kelettel
04.15. 20:00 NEM VAGYUNK MI BARBÁROK - Húsba vágóan aktuális, groteszk társadalmi szatíra a TÁP Színház előadásában
04.16. 19:00 finisszázs | Szurcsik József tárlatvezetése Gulyás Andrea Katalin kiállításán a Faur Zsófi Galériában
04.16. 19:30 OKTATÁS - Eugéne Ionesco Különóra című ötlete alapján a TÁP Színház előadásában
04.17. 19:00 Azok a bizonyos háromnapok a TÁP Színház előadásában
04.21. 20:00 Juhász Maja - Zilahy Z. Anna: EGY KULCS, ami sok zárat nyit, az egy jó kulcs, de... - UTOLSÓ ELŐADÁS a TÁP Színház előadásában
04.22-24. ArtMasters Tavaszi Kreatív Tábor
04.22-25. Ébredő természet kerámiatábor a Pagonyban
04.28. Hétfői művészbeszélgetések az Íme Kult Tér / Kortárs Összművészeti Műhelyben
Zemse design-nal pedig több kézműves vásáron is találkozhattok köztük:
04.05. 10:00 MEO Designvásár
04.05. 11:00 HELLO PIAC // Erzsébet tér
04.12-13. ZÖLDHULLÁM Iparművészeti Kiállítás
04.12-13. FIKSZ VII. Iparművészeti Vásár