Folyamatosan nő sétáink népszerűsége - ősszel is több százan jelentkeztek

2025. dec. 14.

Őszi Tematikus sétáink ismét teltházzal mentek. Köszönjük, hogy ilyen sokan érdeklődnek és velünk tartanak a város felfedezésében, valamint benne a vállalkozók megismerésében!

Idén ősszel ismét izgalmas sétákkal vártuk az érdeklődőket. Régi és új utcáink egy-egy szegletét mutattuk be és benne több egyedi, érdekes vállalkozást. Hálásak vagyunk az idegenvezetőknek, akik speciális tudásukkal színesebbé teszik ezeket a kalandokat és a vállalkozóknak, akik vállalják, hogy bemutatkoznak és vendégül látják a csoportot. Továbbá köszönjük a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, hogy támogatásával lehetővé teszi ezen séták szervezését.


De akkor induljunk is el. Októberben két sétával kezdtünk az egyik Ferencvárosban, a másik a II. kerületben valósult meg.

Október 10-én fókuszban a Tompa utca Ferenc tér volt. A kaland az Assisi Szent Ferenc neoromán templomnál indult. A Nagykörúton átkelve megnéztük, hogyan lett a régi ipari negyedből Budapest egyik legmenőbb találkozóhelye. Majd végigsétáltunk a belváros egyik legzöldebb utcáján, a Tompa utcán, ahol minden sarkon sztorik és egyedi vendéglátóhelyek várnak. Be is néztünk a Tompa 17-be és a Crafty Barba. Mindkét helyen kis vendéglátással vártak és különlegességeket kóstolhattuni. Innen a Ferenc térre indultunk, ahol egy ikonikus hely is vátr: egy művészi borbisztró különleges kínálattal, ez a Künst Bistro.



Október 11-én a Lövőház utcába látogattunk. A Marcibányi tértől indultunk és első állomásunk a csodás Haris-park volt, ahol helyi vezetést is kaptunk. Majd végigsétáltunk a Lövőház utca karakteres részén, ahol menő kávézók, hangulatos bisztrók, design boltok és apró üzletek adják a budai vibe-ot. Most sajnos a Replaccba nem volt időnk bemenni, ám helyette az Erdei Fagyizó Lövőház fogadta a csapatot és bő kóstolót is kaptunk csodálatos fagylaltjaikból. Megismerhettük nem mindennapi történetüket, mely alapján állíthatjuk, hogy mindenki elérheti álmait, ha sok munkát és időt fektet annak megvalósításába. Sok sorsszerű véletlen vezetett az első, gyömrői üzletük megnyitásáig 2021-ben, aztán nyitották meg a Hajós utcai egységet, majd a Vizafogón és a Lövőház utcában is egyet. Most télen Budapesten a Vizafogón találják meg őket, de jövő tavasszal újra nyit minden egység.




November elején a Vízivárosban folytattuk utunkat. A Víziváros igazi időutazás – Buda egyik legrégibb negyede, ahol minden korszak otthagyta a maga lenyomatát. Itt még egy több ezer éves ősasszony lábnyoma is mesél, és a római, török, meg királyi idők emlékei keverednek a városi legendákkal. A sorba jól illeszkedik a Monastery Boutique Hotel, ahol nagy szerettel, apró frissítő falatokkal és egy speciális körbevezetéssel vártak minket. A 300 éves barokk stílusú apátsági épületet 2016-ban kezdték el felújítani a Kima stúdió tervei alapján, műemlékvédelmi és koncepcionális okokból is megtartva az eredeti létesítmény egyes elemeit. A két szinten összesen 47 szoba található, a földszinten zöld, az első emeleten kék, a harmadikon piros alapszínnel megtervezve. Innen a Corvin térre mentünk és meglátogattuk a Hagyományok Házát, ahol egész évben egyedi programokkal várják a látogatókat.



Másnap a Liszt Ferenc tér került fókuszba. A túra a Jókai térről indult, onnan barangoltunk át a Liszt Ferenc térre, bekukkantottunk a Zeneakadémiára, és végül lelassultunk a tér egyik ikonikus pontján, - ahol a múlt és a jelen egyszerre szól a Cafe Vian Bistro-ban. Köszönjük ismét a kedves vendéglátást, mindig érdemes hozzájuk betérni, legyen szó ünneplésről vagy csak egy szimpla ebédről.




 




November 21-én a Ráday utca Kinizsi utcán túli szakaszát fedeztük fel. Sétánkat az Assisi Szent Ferenc altemplomában kezdtük, ahol egy különleges belső vezetést kaptunk Simonkay Mártonnak köszönhetően. A templom bejárása utána picit bejártuk a Bakáts teret, majd a Ráday utcát vettük célba. Nem kellett sokat sétálni, hogy eljussunk a MyChoccy Csokoládémanufaktúrába, ahol igazán édes pillanatokban volt részünk. A MyChoccy egy családi vállalkozás; ahol két generáció, közel 30 évnyi szakmai tapasztalattal alkot csokoládékat. A belga kézműves hagyományokat követve és ápolva készítik ezeket a finomságokat, családi receptúrák alapján, sok-sok szeretettel és szenvedéllyel. A hagyományok tisztelete mellett azonban imádnak kísérletezni is – új ízekkel, különleges technikákkal, megragadó kinézetekkel, formabontó kivitelezési megoldásokkal – így a tradicionális ízvilágú édességek mellett megtalálhatod folyamatosan bővülő kínálatukban az újhullámos alkotásokat is. Ebből kaptunk kósotolót mi is. 



November 22-én a Rákóczi téren zártuk a 2025-ös év sétáit. Ipar, kereskedelem, közlekedés – három szó, ami egykor és ma is meghatározza Józsefváros egyik legkarakteresebb pontját, a Rákóczi teret. Ezúttal egy rövid, de élményekkel teli sétán fedeztük fel, hogyan találkozik itt a múlt és a jelen. Meglátogattuk a Rákóczi téri Vásárcsarnokot, ahol beleshettünk annak privát tereibe is, a kulisszák mögé. Majd megkóstolhattuk a Matteo’s Budapest különlegességeit is.

Köszönjük, hogy idén is velünk tartottak! Folytatjuk 2026-ban, új területekkel, új vállalkozásokkal, új ötletekkel!

Kapcsolódó üzletek

Café Vian French Bistro
Café Vian French Bistro
Budapest, Liszt Ferenc tér
Café Vian French Bistro
MyChoccy Csokoládémanufaktúra
MyChoccy Csokoládémanufaktúra
Budapest, Ráday Soho
MyChoccy Csokoládémanufaktúra
Monastery Boutique Hotel
Monastery Boutique Hotel
Budapest, Víziváros
Monastery Boutique Hotel
Tompa17 könyv és kávézó
Tompa17 könyv és kávézó
Budapest, Tompa utca - Ferenc tér
Tompa17 könyv és kávézó
KÜNST Bistro
KÜNST Bistro
Budapest, Tompa utca - Ferenc tér
KÜNST Bistro
Crafty Bar
Crafty Bar
Budapest, Tompa utca - Ferenc tér
Crafty Bar
Erdei Fagyizó Opera
Erdei Fagyizó Opera
Budapest, Hajós utca
Erdei Fagyizó Opera
aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik