Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bevasarloutca.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
további információ
Elfogadom
Nem fogadom el

Idegenvezetők Világnapja 2025 - BUM

Minden év február végén ünnepeljük az Idegenvezetők Világnapját. 2025-ben ismét találkozunk e turisztikai évadnyitó esemény keretében. Bízunk benne, hogy idén számos alkalommal találkozhatunk Önökkel személyesen és járják be velünk, vagy önállóan saját időbeosztásuk szerint a bevásárló és tematikus utcákat. Tartsanak velünk 2025. február 21-én, 22-én és 23-án! Ismerkedjünk ismét együtt városunk csodálatos részeivel összesen három séta keretében! A programokat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával valósítjuk meg!

A mostani séták megteltek, de várjuk majd Önöket március, április és május folyamán 4-4-4 sétával.

Tavaszi Tematikus Séták - március

  • 2025. március 7. - Víziváros
  • 2025. március 8. - Palotanegyed
  • 2025. március 21. - Falk Miksa utca
  • 2025. március 22. - Rákóczi tér

Részletek febuár 24. után a weboldalon lesznek elérhetők.

 

Programok röviden

 

2025. február 21. (péntek)

  • 15.00 - Margit-negyedbeli kalandozás

2025. február 22. (szombat)

  • 11.00 - Bartók Béla Boulevard egyedi arculata

2025. február 23. (vasárnap) - ELMARAD

  • 11.00 - Ráday utca nyitva!

 

PROGRAMOK

2025. február 21. (péntek)

15.00

Margit-negyedbeli kalandozás - séta megtelt

Vajon honnan kapta a nevét a Dugattyús-ház? Miért jártak a környékbeliek a Fény presszóba, ha nem kávéért? Melyik ház helyén működött egykor az irgalmasrendiek tébolydája? A Margit körút, ahol már a római korban is út vezetett, a budai oldal radikálisan fejlődő része, a Margit-negyed revitalizációs program által egy új kulturális és közösségi városrész. Sétánk a Mechawart ligetből indul, majd a Margit krt-on meglátogatjuk a Mucit és a séta a Dante Közösségi térben ér véget.

Találkozó: 14.45-kor a Mechwart ligetben, Mechwart András szobránál

A séta időtartama: 1,5-2 óra

A sétát tartja: Lengyel Györgyné idegenvezető

Létszám: cca 20 fő

Részvétel: 600,- Ft/fő (mely tartalmazza a tourguide készülék árát, a séta maga ingyenes) kérjük pontosan címletben hozza magával az összeget

Megjegyzés: Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt regisztráció után 24 órával, kérjük írjon az info@bevasarloutca.hu címre, hogy a helyét biztosítani tudjuk.

Regisztráció lezárult, mert a séta megtelt.

 


 

2025. február 22. (szombat) 

11.00

Bartók Béla Boulevard egyedi arculata - séta megtelt

Marasztaló megállók: gasztro-kulturálisan együttható terek, klasszikus és kortárs galériák, borozók,sörözők,kávézók, nem sztereotíp könyvesbolt a Bartók Béla út két oldalán - mint örvénylő habokba rántó szirének csábítanak kultúrfogyasztásra, (kultúr és valós) éhségünk, szomjúságunk csillapítására, kalandos találkozásokra, „együttlógásokra”.  Vajon hol futnánk össze Ottlik Gézával Cseh Tamással? Hol lenne ”napközije” Karinthynak, Kosztolányinak, a Jenőknek – Tersánszky Józsi, Heltai, Rejtő Jenőnek...?

Sétánkon a Gellért térről indulunk és megyünk a Gárdonyi tér irányába, miközben benézünk pár érdekes helyi vállalkozáshoz.

A séta útvonala: Gellért tér- Bartók Béla út - Gárdonyi tér

Találkozó: 10.45 – kor a Bp. XI. Gellért tér, Gellért szálló előtti kútház

A program időtartama: kb. 1,5-2 óra

A sétát vezeti: Németh Emese idegenvezető 

Létszám: cca 20 fő

Részvétel: 600,- Ft/fő (mely tartalmazza a tourguide készülék árát, a séta maga ingyenes) kérjük pontosan címletben hozza magával az összeget

Megjegyzés: Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt regisztráció után 24 órával, kérjük írjon az info@bevasarloutca.hu címre, hogy a helyét biztosítani tudjuk.

Regisztráció lezárult, séta megtelt.

 


 

2025. február 23. (vasárnap) 

11.00

Ráday KultUcca - világok találkozása - BETEGSÉG MIATT ELMARAD

A Bakáts téren áll Ybl Miklós neoromán temploma, amely a fővárossá váló Budapest egyik első, reprezentatív középületének számít. A pár éve felújított épület az un. aranykor sok értékét igazolja: a berendezési tárgyak színvonala ma is tiszteletet parancsol. Bejutunk izgalmas helyekre – sekrestye –, megnézzük a különleges, az eredeti díszítőfestést őrző altemplomot – és szó lesz a „liturgikus nyelv” kultúrájáról. Miért, mitől más egy templom és miben hasonlít a többi középülethez.

A templomjárás után a Ráday utcán haladunk a Kálvin tér felé.

A Széna piactól (Kálvin tér) induló Schorokscharer Gasse (Ráday utca) "látható" története ma nagyjából 200 évet jelent, a sokkal hosszabb múltat és a jövőt közösen képzeljük hozzá a túra résztvevőivel. Hogyan alakult ki a jelenlegi utcakép (stílustörténeti keresztmetszet), milyen szerepe volt egy-egy korban a déli városkapunál kialakult külvárosnak (városrész- és utcatörténet), hogyan (miből) él az utca most.

Keressük (megtaláljuk) Ybl Miklós, Hild József keze nyomát az utcaképen, ellenőrizzük, hogy iskola után miért ért haza később Nemecsek Ernő, Csónakosról nem is beszélve, megemlékezünk az első magyar francia mintájú pezsgő gyár alapítójáról.

Kérdezni, saját tapasztalatot megosztani a vezetővel és főleg a társakkal nem kötelező, de kívánatos. Figyelem - a vezető is kérdez/het!

Találkozó: 10:45 - IX. Bakáts tér templom előtt

Séta időtartama: cca 2 óra

Sétát vezeti: dr. Orbán György idegenvezető

 

Megjegyzés: Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt regisztráció után 24 órával, kérjük írjon az info@bevasarloutca.hu címre, hogy a helyét biztosítani tudjuk.

Elmarad, március vagy április hónapban pótoljuk.

 

FONTOS!

A séták regisztrációhoz kötöttek. A séta maga ingyenes, de a tourguide készülék ára 600,- Ft/fő, amit kérünk a helyszínen az idegenvezető segítőjének adjanak át kiszámolt címletben (500 Ft + 100 Ft). Pénzváltásra sajnos nincs lehetőség. 


A meghirdetett programon az aktuális járványügyi szabályok mindenkori betartása mellett lehet részt venni. Amennyiben bármilyen COVID-19 fertőzésre jellemző tünete van, igazoltan pozitív, vagy kontakt személynek minősül, semmiképp se vegyen részt a programon!

Kérjük, hogy a sétára legkésőbb 10 perccel az indulás előtt legyen szíves megérkezni, hogy legyen idő a készülékek kiosztására.

A létszám limitált, továbbá kötelező a Headset (tourguide) készülék használata, díját a séta részvételi díja tartalmazza. Erre a megfelelő távolság betartása, valamint a környezeti zaj minimalizálása érdekében van szükség. Aki nem veszi igénybe, annak nem tudjuk biztosítani, hogy az idegenvezetőt mindig megfelelően hallja. A helyszínre annyi készülék kerül kiszállításra, ahányan regisztráltak. Egyetlen kivétel, ha valaki egészségügyi okból nem tudja használni a készüléket, természetesen ebben az esetben eltekintünk tőle. Javasolt továbbá saját fülhallgató használata mind kényelmi, mind környezetkímélési okokból. Normál jack dugós a készülék, tehát, amit saját telefonhoz használnak, az itt is működni fog. Akinek nincs saját, természetesen adunk egy darabot a készülékhez.

Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.


Amennyiben regisztráció után 24 órán belül nem kapja meg a visszaigazoló e-mailt (és a spam/levélszemét mappában sem találja), akkor az info@bevasarloutca.hu e-mail címen jelezzék legkésőbb az adott séta előtti utolsó munkanapon, hogy munkatársunk el tudja küldeni Önöknek a szükséges információkat időben.


A csoportos sétákról hang- és képfelvétel is készül, melyet a későbbiekben promóciós jelleggel felhasználunk. Azzal, hogy eljön a sétára, Ön ehhez a felvételhez hozzájárul.

A programok változtatásának jogát fenntartjuk!

Az esemény támogatója: