Újabb együttműködésbe kezdtünk a Kocsmaturistával, akinek első állomása a Rákóczi tér és környéke volt. Alább röviden idézünk a cikkből, de a teljes tartalmat a Kocsmaturista oldalán találják.
Ahogy a gengszter rap-be költött, hírhedt térből Budapest egyik legprogresszívebben fejlődő, és már ma is nagyon érdekes-értékes területe lett, az a szemünk előtt játszódó csodaátváltozás. Kétségtelenül a Rákóczi téré és környékéé az egyik legnagyobb ívű fejlődéstörténet fővárosunk utóbbi évtizedeiben, de lássuk hol tart 2024-ben és milyen vendéglátóhelyeket, főleg kocsmaféléket találunk a téren és a közvetlen szomszédságában. - Forrás (tartalom és képek): Kocsmaturista.hu
Milyen a Rákóczi tér közegélménye 2024-ben?
A Rákóczi tér már addig is felfelé kúszó-mászó evolúciója az M4 metró téri megállójának megnyitásával ugrott igazán nagyot. Azóta megváltozott az épített környezet színvonala, új köves medence, áramvonalas metrófeljáró került oda, megújult a burkolat, fellélegzett az egész.
Következő körben a határos Déri Miksa utca turbózódott fel hatásosan: egy szakaszon látványos utcabútorokkal és trendi növényzettel megpakolt, egészen megragadó közterület lett belőle. A 2024 június végi felfedezéseim idején pedig merőleges irányban a Bacsó Béla utca egy szakaszát alakították éppen színes, ingergazdag sétálóutcává.
A tér közönsége azonban, ki kell mondani még mindig elég vegyes. Még nem bírta teljesen a tempót azzal a többszörös szintlépéssel amit a peremén és körülötte megjelenő vendéglátóhelyek diktálnak. A régi iskola szerint térlakók egy része még mindig ott tanyázik, de már érdekes dzsentrifikációs vegyületként kombinálva az egyre felkapottabb környék új jövevényeivel. Így egyszerre látni nagyvárosfelfedező hipszter prototípusokat, helyi expat szabadúszókat, budapesti életüket itt kezdő környékbeli fiatalokat, a térugrással helyben otthonosabban, komfortosabban mozgó lokálpatrióta nagyöregeket, kisgyermeküket lenge nyári ruhában hintáztató anyukákat, de a nappal a téren éjszakázó koszos ruhás jött-menteket, koldusokat, seftes kisugrázású ténfergőket, olcsó szeszt konzervvel piknikező mini munkásbrigádokat, és bizarr-groteszk figurákat. Bár az utóbbiak Budapest szinte minden részének sajátjai az Opera lépcsőjétől az elit Budáig, a Rákóczi téri pepita szerintem érdekesebb, mint bárhol máshol, elég csak a padokon végignézni. Úgy tapasztaltam, hogy az egyik réteg nem zavartatja magát a másiktól. Bár elenyésző ezrelékben hallottam egy-egy (inkább egy) rossz esetről, a sok megkérdezett itt lakó, dolgozó személy elégedett a környékkel és teljes biztonságban érzi magát itt, mint bárhol máshol. Ugyanakkor egy olyan ideális időszakában vagyunk az itteni dzsentrifikációnak, mintha 2011-ben járnánk az erzsébetvárosi „bulinegyedben”, amikor még szinte minden vendéglátóhely eredeti, nem ült még fel a hullámára a széria-üzletemberek sora az ellaposító szabvány egységekkel. A 2024-es Rákóczi tér környékét megismerni és élvezni érdemes, amíg ilyen marad. Innentől sorolom, hogy milyen helyszíneken tehetjük ezt meg.
Itat-e rendesen a Rákóczi téri vásárcsarnok?
A Rákóczi tér lelke, központi épülete a II. számú vásárcsarnok, amelyet egy építészeti hőskorban az 1800-as évek legvégén építettek. Külső és belső szépsége alapján sokkal jobb sorsra, nagyobb zizgésre lenne hivatott, legalább kicsit közelítve az I. számú Fővám téri vásárcsarnokot. Én mindenkinek ajánlom, hogy térjen be és élvezze az épület beltéri hangulatát is.
Zöldség-gyümölcsöskből, kis portékákból rendre be lehet vásárolni, és még egy kifőzdét és egy jó kis retró lángosost is lelni. Az utóbbit különösen ajánlom, anya és lánya, Bea és Mónika futtatják és amellett, hogy a lángos is finom volt, tiszta komédia ott lenni, a leány annyira jópofa és merész poénokkal szórakozik a vendégekkel. Külön csattanó, amikor ők komolyan veszik és alázatosan alá is mennek a hülyéskedésnek, mielőtt feloldozást kapnak, hogy csak vicc volt.
A kocsmákat viszont állítólag koncepcionálisan nélkülözni kell a Rákóczi téri csarnokon belül, pedig egyértelmű megfigyelésem, hogy nincsenek forgalmasabb és hangulatosabb vásárcsarnokok a kocsmákban bővelkedőeknél (Lehel téri, Fehérvári úti, vagy a nagykanizsai). Van azonban egy Borkút aranyos hölggyel. A faragott hordóit érdemes végignézni, akár elvitelre kipróbálni a borokat.
A helyekről részletesen a Kocsmaturista oldalon olvashatnak!
Kocsamfélék és más érdekes vendégátóhelyek kimondottan a Rákóczi téren
Kocsmafélék és más érdekes vendéglátóhelyek a Rákóczi tér közvetlen közelében
-
BEERSELECTION Craft Beer Store & Bar
-
BORHÁLÓ KÖRÚT
-
VATOZ - vagány, bulis török éjjelező-hajnalozó
-
BOHÉMIA SÖRÖZŐ - bensőséges, törzsvendéges kis cseh söröző
-
Szabad Új Hely - „Végre egy rendes vegán kocsma"
-
Pizza Manufaktura - Budapest egyik legjobb ár-érték arányú pizzája