Az Eleven Tavaszon jártunk
Május első hétvégéjén rendezték meg a nyárváró Eleven Tavasz fesztivált, amely színes és változatos gasztronómiai, kulturális és művészeti programokkal várta a látogatókat két napon keresztül. Szombaton mi is belevetettük magunkat a forgatagba, hogy első kézből számolhassunk be a hangulatról.
A napot a Kornélban kezdtük egy remek reggelivel, ahol a kávézás élményéhez vizuális élmény is jár: az apró üzletben mindig van valamilyen képzőművészeti kiállítás, és a falakon, polcokon bábok, papírszínházak, printek, noteszek, képeskönyvek sorakoznak, sok izgalmas hazai alkotó, illusztrátor termékéből lehet vásárolni. Az árnyas, hangulatos terasszal rendelkező kávézó előtt közben már elkezdődött a Zenekuckó zenés-táncos élményteremtő gyermekprogramja gitárral, furulyával, a legkisebbek lelkesen vesznek részt a közös játékban.
.jpg)


Utunk innen a BBBKultPontba vezet, ahol a The Mama Kin ékszer nyárindító pop up vására és workshopja zajlik, tovább sétálva a Gárdonyi téren pedig már igazi programkavalkád vár minket: lehet kézműveskedni, fűben feküdni, sőt még a Sneaker Inkerrel egy kis cipőfestésbe is belebonyolódtunk.


.jpg)

Egy kis élőzenés ebéd, amíg mások a téren táncra perdülnek, majd jöhetett egy levezető séta a Feneketlen tónál, ahol egy bicikli show dobta meg kicsit az adrenalinunkat a tüzes láncokon átugrató járgányok láttán, amit jólesett kipihenni a stégen, Wave of Sound zongorajátékát hallgatva.



A délutáni fények már egyre inkább táncra csábítanak mindenkit, a Gellért téren tüzes rumbára ropjuk, a Gárdonyi téren párok forognak latinos dallamokra.
.jpg)
A nap végén visszatérünk a tópartra, és az Este11 árnyas kerthelységében koktélozva hallgatjuk Simon Marci és iamyank közös produkcióját versekkel, zörejekkel, zenével, storytellinggel – tökéletes befejezés egy élményekkel teli naphoz.
.jpg)

Bartók Béla Boulevard
https://www.bartokbelaboulevard.hu/










