Október elején három napon át vár kiállítással, koncerttel, előadásokkal mindenkit a Miatyánk Fesztivál!
Nyitóesemény − VIA CRUCIS
Időpont: október 4. péntek 19 óra
Helyszín: Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom altemploma (1092 Budapest, Bakáts tér)
Paulikovics Iván szobrászművész a megújult Bakáts téri katolikus templom közösségének adományozta VIA CRUCIS című domborművét, így a kortárs képzőművészet egy kiemelkedő alkotásával gazdagodik templomunk. VIA CRUCIS címen eseményt szervezünk, amely a mű és az adományozás értékét a befogadás gesztusával kívánja kifejezni. A domborművet – mielőtt végleges helyére kerülne – az altemplom közepén állítjuk ki, körbevéve a gazdag életmű keresztény témájú alkotásait ábrázoló, nagyméretű fényképekkel.
Az eseményen elhangzanak Liszt Ferenc Via Crucis című művének részletei Simonkay Márton, a templom kántora előadásában. A domborművet befogadja a templom közössége nevében Michele Baggi plébános. Lukács evangéliumának részleteit olvassa a kiállítás kurátora, Orbán György.
A kiállítás november 2-ig látogatható, keddtől vasárnapig 14 és 18 óra között.
Az esemény a XI. Miatyánk Fesztivál keretében jön létre. A látogatása ingyenes, regisztrációt nem kérünk, de adományokat szívesen fogadunk az orgona javára.
Bővebb információ: https://miatyankfesztival.hu/
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/532769432497974/
Kuzma Levente szegedi orgonaművész koncertje
Időpont: október 5. szombat 19 óra
Helyszín: Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom (1092 Budapest, Bakáts tér)
Először szólal meg koncerten a megújult Bakáts téri orgona!
A tervezett műsor:
- Guy Ropartz (1864-1955): Introduction et Allegro moderato
- Johann Sebastian Bach (1685-1750): Kromatikus fantázia és fúga BWV 903 (Max Reger orgonaátirata)
- Camille Saint-Saëns (1835-1921): O salutaris Hostia
- Max Reger (1873-1916): f-moll introduction & passacaglia op. 63
- Marco Enrico Bossi (1861-1925): Scherzo op. 49 No.2
- Louis Vierne (1878-1967): Final a IV. Organaszimfóniából No. 4. op. 32
A koncert után az érdeklődők megtekinthetik az orgonakarzatot − a művész szívesen mesél az orgona harminc évvel ezelőtti építése során szerzett élményeiről.
Az esemény a XI. Miatyánk Fesztivál keretében jön létre. A látogatása ingyenes, regisztrációt nem kérünk, de adományokat szívesen fogadunk az orgona javára.
Bővebb információ: https://miatyankfesztival.hu/
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/816338093919847
In Memoriam Esterházy János − a Szent Efrém Férfikar koncertje
Időpont: október 6. vasárnap 19 óra
Helyszín: Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom (1092 Budapest, Bakáts tér)
Műsor:
- Faragó Béla – Cziglényi Boglárka: In Memoriam János Esterházy – miseoratórium, magyarországi bemutató
- Franz Biebl: Ave Maria
- Cherez pole (ukrán Mária-ének)
- Mamao chveno – grúz Miatyánk-parafrázis
- Faragó Béla – Kovács Kristóf: Pormacska-dalok és táncok (Este dal – Alkony – Jó’ccakát!)
Előadók:
- Szent Efrém Férfikar
- Breinich Beáta – szoprán
- Kántor Balázs – gordonka
- vezényel: Faragó Béla
Az esemény a XI. Miatyánk Fesztivál keretében jön létre. A látogatása ingyenes, regisztrációt nem kérünk, de adományokat szívesen fogadunk az orgona javára.
Bővebb információ: https://miatyankfesztival.hu/
Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1708253053360316/