Vidéki járdák - bábok délben - Albert Kristof kiállítása

Budapest
Hadik (1111 Budapest, Bartók Béla út 36.)
Egyiptomi macska, bonsai, vagy a Pogány Induló? Brickek szövevényes rendszeréből Lego szobrokká állnak össze. A szitakötő épp lepihen, a kisbusz magányos fala, az előző éjszaka eseményeit őrzi és tusrajzként üzen nekünk. Hogy kicsoda Albert Kristof, akinek első tárlata nyílik a Hadikban?

Vidéken a járdák különleges terek. Publikusak, mégis privátak. Bárki eljárhat rajtuk, mégis csak néhányan teszik. És ha ott is járnak nem feltétlen figyelnek, pedig volna mire. Vidéken az utcafront, a porta, a járda, lenyomata az ott elő embereknek. Ebben a mikrokörnyezetben játszanak, tapasztalnak, szocializálódnak és ébrednek rá belső világukra a gyerekek nyaranta.
Sokunkban ennek a milliőnek a hangulata mélyen gyökerező ősélmények díszlete lesz: Albert Kristóf Szegeden, 1993-ban született egy olyan szerencsés generáció tagjaként, akik gyermekként még teljesen analóg játékokkal, biciklin, és csúzlival a kezükben nőttek fel, ám a szocializálódás szerves része volt az azzal egyidőben bekövetkező technológiai robbanás.

“Álmodozóként a fejemben elképzelt játékok, kalandok és történetek az első emlékeim óta úgy váltak kézzel foghatóvá, ha azokat megrajzolom, vagy megépítem a kedvenc játékomból, LEGO kockákból. Ez a játék, a folyamatos technikai kísérletezés, az interneten megjelenő alkotói közösségek nyújtotta folyamatos inspiráció alakult át később tudatos önkifejezéssé, melynek médiuma a LEGO szobrászat és a grafika -számomra elválaszthatatlan- kettőse lett. A LEGO formavilága, a térbeli formák blokkokra bontása érezteti hatását a grafikákban, míg a LEGO kisplasztikák témaválasztása, koncepciórajzai rendre papíron születnek meg, tusrajzokként.”

Kurátor: Szegal Hanna Lea
A kiállítást megnyitja: Puskás-Dallos Péter
Megnyitó: 2024. november 13. 19.00
Helyszín: Hadik (galéria) 

 

Esemény kezdete:
2024.11.13. - 19:00
Esemény vége:
2025.01.15. - 18:00
Érintett utcák: Bartók Béla Boulevard,
aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik