Cserne Klára: Szelíd, de bátor közelítés az ismeretlenhez
A 2010 óta tartó kulturális-politikai átszervezések és forráscsökkentések kezdetén Cserne Klára színházi dramaturgnak tanult és közösségi-interaktív színházi kísérleteket csinált - nyaranta pedig gyerekek és felnőttek számára közös fantázia-játék-táborokat szervezett Tócsa Tábor néven és a közösségi jövőről ábrándozott. Majd családot alapított és beiratkozott a MOME PhD képzésére. Kiábrándult a kooperatív utópiákból. Javaslata, hogy kezdjük sokkal kisebb léptékben a szerveződést. Erre való Klára Kő-kő-kő című játéka. Dühünket először használjuk arra, hogy jól érezzük magunkat.
(A kiállított fotódokumentációt Szilágyi Lenke készítette.)
A megnyitón Juhász Anna Mária kurátor és Cserne Klára beszélgetnek, majd a közönség tagjai is kipróbálhatják a Kő-kő-kő című, felnőtteknek szóló kalandjátékot.
Megnyitó: 2024.február 6. kedd, este 7 óra
Megtekinthető: 2024.02.06.-02.24. a Kávézó nyitvatartási idejében











