A Haris Bazár rejtelmei - Tavaszi Tematikus Séták 2024

Budapest
V. kerület Ferenciek tere (Párizsi udvar oldalánál)
A Haris köz története egy gazdag görög származású családhoz kötődik, így ennek rejtelmeit feszegetjük majd és közben megnézzük, hogy mi van most az utcában és a környékén.

 

2024. május 11. 

11.00

A Haris Bazár rejtelmei

A Haris köz története egy gazdag görög származású családhoz kötődik. Az 1870-es években kezdődtek a nagy budapesti építkezések. A korszak egyik látványossága volt az 1875-78 között épült, Feszty Adolf által tervezett Haris Bazár. A tulajdonos Haris Gergely megbízásából emelték a vasvázas tetőszerkezetű, üvegkupolával fedett épületet, amely a Városház teret kötötte össze a Petőfi Sándor utcával. Az udvarán található üzletek a keleti bazárok hangulatát tükrözték. A bazárt az új belváros kialakítása során 1910-ben lebontották, a helyébe 1911-ben Rainer Károly tervei szerint két nagy bérház került. Az utcára nyíló üzletek megmaradtak, a fedetlenné vált területet pedig magánutcaként működött, amit évente néhány alkalommal a tulajdonos lezárt, hogy érvényesítse tulajdonosi jogait. Ez így is maradt a terület 1950-es államosításáig. A valamikori Haris ház emlékét ma már csak egy emléktábla, és a Váci utca irányából megközelíthető, a korábbi pincék felhasználásával kialakított üzletsor őrzi.

Találkozó: 10.45 Ferenciek tere (Párizsi udvar oldalánál)

Séta időtartama: cca 1,5 óra

Sétát vezeti: Kozák Attila idegenvezető

Létszám: cca 20 fő

Részvétel: 1.500,- Ft/fő (mely tartalmazza a készülék díjat és a vezetés díját)

Megjegyzés: Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt regisztráció után 24 órával, kérjük írjon az Email cím mutatása címre, hogy a díj átutalásához szükséges adatokat meg tudjuk küldeni időben.

 

Regisztráció





FONTOS!
A meghirdetett programon az aktuális járványügyi szabályok mindenkori betartása mellett lehet részt venni. Amennyiben bármilyen COVID-19 vagy más vírusos fertőzésre jellemző tünete van, igazoltan pozitív, vagy kontakt személynek minősül, semmiképp se vegyen részt a programon!

Kérjük, hogy a sétára legkésőbb 10 perccel az indulás előtt legyen szíves megérkezni, hogy legyen idő a készülékek kiosztására.

A létszám limitált, továbbá kötelező a Headset (tourguide) készülék használata. Erre a megfelelő távolság betartása, valamint a környezeti zaj minimalizálása érdekében van szükség. Aki nem veszi igénybe, annak nem tudjuk biztosítani, hogy az idegenvezetőt mindig megfelelően hallja. A helyszínre annyi készülék kerül kiszállításra, ahányan regisztráltak. Egyetlen kivétel, ha valaki egészségügyi okból nem tudja használni a készüléket, természetesen ebben az esetben eltekintünk tőle. Javasolt továbbá saját fülhallgató használata mind kényelmi, mind környezetkímélési okokból. Normál jack dugós a készülék, tehát, amit saját telefonhoz használnak, az itt is működni fog. Akinek nincs saját, természetesen adunk egy darabot a készülékhez. 

Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.


A csoportos sétákról hang- és képfelvétel is készül, melyet a későbbiekben promóciós jelleggel felhasználunk. Azzal, hogy eljön a sétára, Ön ehhez a felvételhez hozzájárul.

A programok változtatásának jogát fenntartjuk!

Az esemény főtámogatója

Esemény kezdete:
2024.05.11. - 11:00
Esemény vége:
2024.05.11. - 12:30
Érintett utcák: Haris Bazár,
aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik