A bulinegyed múltja és jelene – Király utca - Őszi Tematikus Séták 2024

Budapest
VI. - VII. Király utca
Sétánk a kezdetek felidézésével indul, a hajdan volt zsidó piac helyszínéről, majd fény derül arra is, hogy Pesten miért ezen a környéken telepedett le a zsidó közösség.

 

2024. október 26. (szombat)

11.00

A bulinegyed múltja és jelene – Király utca

A Király utca Deák tér felőli szakasza már a létrejöttekor is a Bulinegyed, régi nevén Vigalmi negyed, szerves része volt. Mulatók, lebujok, tisztes és kevésbé tisztes szórakozóhelyek sokaságának adott otthont, ahol a pesti polgárság, nemesek, politikusok, sőt koronás fők is megfordultak. Csak néhány példa az akkori híres vagy hírhedt helyek közül: Kék Macska, Jó Pásztor, Fekete Macska, melyek történetével megismerkedünk. Felkeressünk a séta során néhány mai vállalkozást, szórakozásra alkalmas helyet: Gozsdu-udvar, Király utca.

A dűlőútból a reformkor alatt kiépülő Király utcában, a kor híres építészei (Hild József, Pollack Mihály, Czigler Győző, Brein Ferenc) is nyomot hagytak, az általuk tervezett épületekkel (Gömöry ház, Jálics ház, Három Rózsa ház …), melyeket megtekintünk a séta során.

Sétánk a kezdetek felidézésével indul, a hajdan volt zsidó piac helyszínéről, majd fény derül arra is, hogy Pesten miért ezen a környéken telepedett le a zsidó közösség.

Találkozó: 10.45 a Bp. VI. Deák Ferenc tér és Király utca sarok (Príma előtt)

Útvonal: Deák tértől a Gozsdu udvarig

A vezetés időtartama: kb. 1,5 óra

A sétát vezeti: Kerepesi Mária idegenvezető

Létszám: cca. 20 fő

Részvétel: 1.500,- Ft/fő (mely tartalmazza a készülék díjat és a vezetés díját)

Megjegyzés: Amennyiben nem kap visszaigazoló e-mailt regisztráció után 24 órával, kérjük írjon az Email cím mutatása címre, hogy a helyét biztosítani tudjuk.

 

Regisztráció




FONTOS!

A meghirdetett programon az aktuális járványügyi szabályok mindenkori betartása mellett lehet részt venni. Amennyiben bármilyen COVID-19 vagy más vírusos fertőzésre jellemző tünete van, igazoltan pozitív, vagy kontakt személynek minősül, semmiképp se vegyen részt a programon!

Kérjük, hogy a sétára legkésőbb 10 perccel az indulás előtt legyen szíves megérkezni, hogy legyen idő a készülékek kiosztására.

A létszám limitált, továbbá kötelező a Headset (tourguide) készülék használata. Erre a megfelelő távolság betartása, valamint a környezeti zaj minimalizálása érdekében van szükség. Aki nem veszi igénybe, annak nem tudjuk biztosítani, hogy az idegenvezetőt mindig megfelelően hallja. A helyszínre annyi készülék kerül kiszállításra, ahányan regisztráltak. Egyetlen kivétel, ha valaki egészségügyi okból nem tudja használni a készüléket, természetesen ebben az esetben eltekintünk tőle. Javasolt továbbá saját fülhallgató használata mind kényelmi, mind környezetkímélési okokból. Normál jack dugós a készülék, tehát, amit saját telefonhoz használnak, az itt is működni fog. Akinek nincs saját, természetesen adunk egy darabot a készülékhez. 

Megértésüket és együttműködésüket előre is köszönjük.


Amennyiben regisztráció után 24 órán belül nem kapja meg a visszaigazoló e-mailt (és a spam/levélszemét mappában sem találja), akkor az Email cím mutatása e-mail címen jelezzék legkésőbb 2024. október 24-ig, hogy munkatársunk el tudja küldeni Önöknek a szükséges információkat időben.


A csoportos sétákról hang- és képfelvétel is készül, melyet a későbbiekben promóciós jelleggel felhasználunk. Azzal, hogy eljön a sétára, Ön ehhez a felvételhez hozzájárul.

A programok változtatásának jogát fenntartjuk!

Esemény kezdete:
2024.10.26. - 11:00
Esemény vége:
2024.10.26. - 12:30
Érintett utcák: Király utca,
aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik