Képes beszámoló az áprilisi Tavaszi Tematikus Sétákról

2024. jún. 03.
Áprilisban jártunk a Király utcában, a Feneketlen tó körül, a Kecskeméti utcában és a Hajós utcában.

Mint mindig köszönjük Önöknek, hogy eljöttek és ilyen szép számban részt vettek a programokon! Köszönjük a vállalkozóknak, hogy fogadták és olykor megvendégelték a csoportokat és megismertették velünk tevékenységüket! Köszönet az idegenvezetőknek, akik kalauzolták Önöket a séták alkalmával! Végül pedig hálásak vagyunk a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, hogy támogatásával lehetővé tette, hogy ezeket a programokat kedvezményesen tudjuk biztosítani a látogatók számára!

Alább is kis képes beszámolóval szolgálunk és kiemelünk néhány fontos mementot.


Április első sétája a bulinegyed múltját és jelenét mutatta be a Király utcát helyezve fókuszba. A legendás épületek mellett meglátogattuk a Minipoliszt és az Indoor Pirate minigolfot. Jártunk a háromrózsa házban, még a pincébe is betekintést kaptunk és a gettó falat is megnéztük.





Másnap a Feneketelen tó környékét jártuk be. A csodálatos természeti adottságok mellett jártunk a Kornélban, ami egy igazi gyöngyszem a tó mellett és a Hemingway Étteremben, mely különleges elhelyezkedésével és gasztro kínálatával a szinte kihagyhatatlan ebben a régióban.

 

 


Április vége felé a Kecskeméti utcát fedeztük fel, annak történelmi környezetével. Utunk során betértünk a Csemegébe, a Star Wars kiállításra és a Petőfi Irodalmi Múzeumba is.




Végül pedig a Hajós utcát látogattuk meg. Bár egy relatív kis utcáról beszélünk, mégis megannyi érdekesség rejtőzik, akár az elejében az Andrássy úton található W Hotel Budapesttől, az Operaházig. De az utca folytatása is különleges helyeket rejt, még ha nem is ilyen grandiózusok, viszont vendégszeretetben nincs hiány. A Strudel Garden Café & Bakeryben isteni rétesekkel vártak minket, ide mindenképp érdemes betérni.

 

 

aas-antique-street-budapest
bartok-bela-boulward
fashion-street
haris-bazar
kiralyutca-designutca
kultunio
margit-negyed
palota-piknik
pozsonyi-piknik