Igazi kincset találtunk a FalkArt Minin, az együtt töltött időt
Köszönjük, hogy ilyen sokan velünk tartottak 2025. október 3-4-én az első FalkArt Minin, ami az érdekes információkon, kincseken túl, valódi együtt töltött minőségi időt jelentett mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek!
Biztos emlékeznek még a Falk Art Fórum Fesztiválra, amely évente egyszer, néhány szerencsés évben kétszer is megnyitotta a galériákat a nagyközönség számára és együtt ünnepeltük a művészetet, a szépet, a régit és az újat. 2025. október 3-án és 4-én kicsit szerettük volna megidézni ezt a szellemiséget és emlékezni erre a fesztiválra, ezért kalandra hívtuk Önöket.
Több apró eseményen ismerkedhettek meg a galériák világával. Mindkét napon lehetett azonban kedves és furmányos versikék segítségével kincset keresni az ArtCore Art&Design Galériában, Hári Ékszerben, a Nagyházi Galéria és Aukciósházban és a Moró Antikban. Sokan jöttek is a megoldólapokkal és kutatták a tárgyakat a megjelölt galériákban. A versikéket mindenképpen megosztjuk majd felületeinken, mert büszkék vagyunk kolléganőnk, Kovács-Haraszti Ágnes irodalmi kvalitásaira. Álljon itt is alább, néhány eme alkotások közül.
Mintha áttetsző szalagokból lenne,
libben a fényben kéklő ruhája.
Medúza törzse színes táncot lejt,
finom teste tűz és homok násza.
Üvegből formált mozdulatától
megszelídül zaklatott tudatunk.
Murano angyala kobaltkék kabátban,
azt súgja: mind törékenyek vagyunk.


Mondd, Mester, mi ez a csonthéjszínű,
kerek gömb a műhelyedben?
Sosem láttam még ilyet, pedig
nem vagyok teljesen műveletlen.
Cseresznyevirágzás idején, midőn
épp kimásztam a letargiából,
hatalmas madár látogatott meg
álmomban Észak-Afrikából.
A világ legnagyobb madara aznap
a párnámon hagyta e fényes hólyagot,
ezt a törékeny, porcelán labdát.
Arannyal kihímeztem. És most jól vagyok.
Kerek lett a világ, végtelen és teljes,
midőn e gombócot megfestettem.
Bambuszt kapott és intarziát, s azóta
mindig előveszem stresszhelyzetben.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a kincskeresésben és gratulálunk a nyerteseknek!
Természetesen az első nap nem állt meg itt. Délután az aukciók kulisszatitkainak eredtünk nyomába és több neves Galériában, Aukciósházban is jártunk kalandos kedvű vendégeinkkel! Így voltunk a Virág Judit Galériában, a Bodó Galéria és Aukciósházban és Kieselbach Galéria és Aukciósházban.
Hári Anikó, a Hári Ékszerrel ezen a napon ünnepelte 18-dik születésnapját! Megújult üzletükben, finom pezsgővel és nagy szakértelemmel, kedveséggel várták a náluk megállókat.
A napot pedig egy izgalmas kvízjátékkal zártuk, ahol mindenki hazavihetett valamit, ha nem is kézzel fogható ajándékot, de élményt és tudást biztosan. Kvízmesterünk Balázs Kata, idegenvezető és műtárgy becsüs hihetetlen sztorikkal és természetesen megannyi történelmi ténnyel ismertetett meg bennünket. Köszönjük!
Másnap folytatódott a kincskeresés, lássunk erről is néhány képet.
Majd kincseket kerestünk a szombati séta résztvevőivel is. Jártunk a Moró Antikban, a Darius Antikban, a Hári Ékszerben, majd a sétát az ArtCore Art&Design Galériában zártuk.
A Bodó Galéria és Auckiósháznak október 3-án nyílt az aukciós kiállítása, így október 4-én egy személyes tárlatvezetésen is résztvehettünk, ahol megismerkedhettünk Harasztÿ István „Édeske” kortárs gyűjteményének darabjaival közelebbről is.
A napot egy workshoppal zártuk az Art of Me jóvoltából a Stúdió Körben. Érdemes keresni a náluk lévő workshopokat és foglalkozásokat, nagyon kedves embereket és helyet ismertünk meg ezen a hétvégén!
Két információban, szépségben és kedvességben gazdag napot zártunk. Köszönjük, hogy velünk tartottak! Ne feledjétek idén még jövünk egy BUM Workshop Fesztivállal november 14-16-án és november 25-től indul a SlowXmas ismét 8 utcában és lesznek még meglepetések! Tartsanak velünk!
Alább pedig egy kis video a két napról!
























































































