Ha elveszítünk valakit, az mindig fájdalmas. Azonban, ha mindez ideje korán történik az igazán megrázó!
A bevásárló és tematikus utcák kapcsán ismerkedtünk meg Orbán Györggyel immár több mint 15 éve, aki akkor már a Ráday utca életének kiemelkedő szereplője volt. Mindazok, akik ebben a misszióban a kezdetektől résztvesznek mára mondhatjuk, hogy családdá váltak, hiszen a munkán túl is ismerjük egymást. Aktív résztvevője volt megannyi közös eseménynek, ötletnek, próbálkozásnak, mindig kereste a megoldásokat az épp fennálló problémákra vagy kihívásokra. Rendkívül nagy tudással, bölcsességgel és reális világlátással rendelkezett, sokan szerettük felnőtteknek vagy épp gyerekeknek szóló "meséit", történeteit. Persze nem mindig értettünk egyet, de mindig közösen kerestük a megoldásokat és lehetőségeket, hogy jobbá, élhetőbbé tegyük a várost. Nagyon fog hiányozni a mindennapjainkból kedvessége, időnkénti fanyar humora, de leginkább a jó szíve és fáradhatatlan tenni akarása.
Ezzel a kis filmmel szeretnénk emlékezni megannyi közös kalandunkra! Köszönjük, hogy velünk voltál Gyuri!