Békebeli fagylaltízek saját receptek alapján!
A Juhász Cukiban Id. Juhász József, cukrászmester saját receptjei alapján, a hagyományos ízvilágot képviselő, helyben készült fagylaltokat találja meg. Édesapja (szintén Juhász József) már a negyvenes években a nagy múltú Hauer cukrászat vezető mestere volt. Ott vezette be azt a szokását, hogy lisztes tenyerével csapkodta a pincérlányok fekete szoknyás fenekét, serényebb munkára ösztönözve őket ezzel.
Tisza Julianna adott hangot egyedül felháborodottságának, melyből végül életre szóló szerelem is született. A negyvenes években együtt nyitották meg első cukrászdájukat, majd később a máig is legendás budaörsi Juhász Cukit, mely sokak sajnálatára 1988-ban végül bezárt. Ekkor fia (fent említett id. Juhász József) 1989-ben megnyitotta a Ráday utca 15-ös szám alatt jelenleg is működő Juhász Cukit. Az 1990-es évek közepétől a sütemény készítést befejezve, a fagylaltnak szentelte minden idejét, mely így vált a Juhász Cuki fő profiljává.
Az ízekben is érezhető fagylaltszeretet apáról fiára, majd unokára, Ifj. Juhász Józsefre szállt, ki jelenleg is hűen követi elődei útját.