Megalakulás 2010
Tagok 11

20150316_111558

Tények

 

“Újlipótváros földje az ősidők óta lakott.
Lassan száz éve.
Azelőtt területét malmok, fatelepek, raktárak borították, azoknak előtte meg homok pergett itt csupán.
De aztán megtelepedett és remek lakhelyre lelt itt az ember is. Köszönhető ez a jó természeti adottságoknak, kedvező éghajlati viszonyoknak, a víz közelségének, a kemény, de gondosan trágyázott talajnak.
A növényzet dús és változatos, az állatvilág fajokban gazdag.
Itt még nagy számban föllelhetők bennszülött őslakók, akik öreg korukban is abban a lakásban, házban, utcában élnek, amelyben születtek.
A bennszülöttektől, de a telepesektől sem kell tartani, az újlipóciánerek többsége – bár kicsit nehezen idomítható – alapjában véve szelíd, barátságos, vendégszerető. Igaz, ha élőhelyét veszély fenyegeti, tud kemény is lenni és harcias. ” (Bächer Iván)

Újlipótvárosban járunk, amely közigazgatásilag a XIII. kerülethez tartozik és itt él a kerület lakosságának több mint egyharmada. A Pozsonyi út a Duna közelsége és mediterrán hangulata miatt kiemelten közkedvelt – és nemcsak az itt lakók körében -, hiszen olyan mintha a belvárosban lennénk. Újlipótváros mindeközben egy falu is a városban, az itt élőknek el sem kell hagyniuk a kerületet, hiszen a környéken megtalálható minden: a postás, a hentes, a cipész, a könyvesbolt, no és megannyi étterem és vendéglátó helyiség, ahova barátokkal, családdal be lehet térni.

A Pozsonyi út zöldfelülettel is büszkélkedhet, ráadásul mindkét oldalán. A Szent István park Budapest egyik legnépszerűbb pihenőhelye, ahonnan remek panoráma kilátás nyílik a Dunára, a Margitszigetre és a budai hegyekre. Területét szobrok és emlékművek tarkítják, a játszóterek gyermeki ricsajtól hangosak jó időben, és nyáron érdemes betérni a szabadtéri koncertekre, amelyek a lemenő nap fényében igazi kuriózumnak számítanak.

Az itt lakók mindannyian ismerik egymást, jól működő közösség él itt, akik hét évvel ezelőtt tenni akartak azért, hogy Újlipótváros még ismertebb legyen és a közösség még jobban összekovácsolódjon, így létre jött a Pozsonyi Piknik rendezvény. Az egykori kerti parti jellegű rendezvény mára már országos méretű rendezvénnyé vált, így a Pozsonyi út neve most már szorosan összefonódik a Piknik fogalmával és szellemiségével, de év közben is számos program tesz tanúbizonyságot arról, hogy érdemes itt lenni és ehhez a közösséghez tartozni.

2010. március 29-én megalakult a Pozsonyi Piknik Egyesület.0828Pozsonyipiknik01_TEK

Az alapítók (Bubics Ádám, Gulcsik Gábor és Gáborné, dr. Földes Gyula, Holopné Schramek Kornélia, Jankó Katalin, Kövesdi Péter, Németh Dóra, Pákozdi Edit Ágnes, Rédei Éva és Salgó Adrienn) szándéka az volt, hogy ne csak egyszer, hanem jövőre és azután, akár egész éven át legyen Pozsonyi Piknik.

Az Egyesület 2014. március 11-én közgyűlést tartott, amikor új tagokkal bővült, új elnökséget választott, valamint döntött a közhasznú minősítés megszerzéséről. Az aktuális tisztségviselők névsoráról az alábbi linken tájékozódhat.

Az elmúlt évek eseményei igazolták a Piknik létjogosultságát, az egyes rendezvények látogatottsága, partneri köre folyamatosan bővült. Kulturális értékek születtek és váltak sokak által hozzáférhetővé, a rendezvényeket már várják és és hónapokkal előtte jegyzik látogatóink, jó hírünk országos szintűvé növekedett.

Miért érdemes a Pozsonyi útra jönni?

Újlipótváros város a városban. Régi kismesterségek tárháza, könyvesboltok, éttermek, hangulatos kapubejárók és balkonok, parkok szegélyezik mindkét oldalát. Aki a Pozsonyi úton végig sétál, úgy érzi, mintha valami nyüzsgő kisvárosban lenne, ahol mindig történik valami. A Pozsonyi úton úgy is leélhetjük az életünket, hogy nem is megyünk máshová. Van itt zöldséges, étterem, bisztró, kávézó, megannyi könyvesbolt, butik, cipőbolt, kulcsmásoló, bank, posta és még sorolhatnánk. Ha pedig a nyüzsgésből ki akarjuk magunkat vonni, elég ha belépünk a Szent István park kapujában, beleszagolunk a levegőbe és gyönyörködünk a Budai-hegyek mögé lebúvó napsugarakban.