Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bevasarloutca.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
további információ
Elfogadom
Nem fogadom el

Kanapé túrák adventi kiadás

Az Őszi kanapé túrák sikerén felbuzdulva, decemberben három extra online sétával készülünk Önöknek.

Közös felfedezésre hívjuk ismét Önöket decemberben. Tartsanak velünk, otthonuk kényelméből és ismerkedjünk együtt városunk csodálatos részeivel!

BUM (Bevásárlóutca Menedzsment) fő célja, hogy olyan vállalkozókat, vállalkozásokat támogasson, akik között együttműködés és összefogás alakult ki. Ilyenek a bevásárló és tematikus utcáink is. Azonban számos potenciális terület van ma Budapesten, ahol a vállalkozók már eljátszottak ezzel a gondolattal, de még aktív együttműködés nem kezdődött el. Ősszel többel megismerkedtünk, de most három újabb területre kalandozunk. 

A program Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával, a BUM szervezésében valósul meg. Programok szakmai felelőse: Medzay Anikó.

Programok röviden

  • 2020. december 11. - Séta Belső Ferencvárosban - Duna-parti városrész két körút és az Üllői út között
  • 2020. december 12. - Nagykörúti kalandozások - Hajózható csatorna helyett: a Nagykörút
  • 2020. december 18. - Világörökségünk, az Andrássy út - Sugárút a Városligethez: Andrássy út, örökségünk a világnak

Keresztül-kasul – körívben- sugarasan

Első sétánkat a Duna-parttól indítjuk, a Szabadság híd közelében emelt Központi Vásárcsarnoktól. Belső- Ferencváros fő utcáját, a Ráday utcát balról közelítve - jobbról elhagyva bemutatjuk, kiknek köszönheti mai arculatát ez a városrész. Kalauzunk dr. Gönczi Ambrus lesz, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője.

A következő két sétánkon a kiegyezést és a városegyesítést követő nagyméretű városfejlesztési tervek eredményeit mutatjuk be emléket állítva a korszak „luxusberuházását” összehangoló - kivitelező Fővárosi Közmunkák Tanácsának, gr. Andrássy Gyula miniszterelnöknek és minden építésznek, iparosmesternek, vállalkozónak – akinek a munkája nyomán Budapest világvárosi rangra emelkedett.

Először a Budát és Pestet összekötő Nagykörút Teréz- és Erzsébet körúti szakaszát járjuk be, majd a Bajcsy-Zsilinszky úttól az Oktogonig sétálva gr. Andrássy Gyula nevét viselő Sugárúttal ismerkedünk, mely történelmi környezetével együtt 2002 óta a Világörökség része.

Általános tudnivalók

ONLINE közvetítés

Idegenvezetőink élő adásban, a helyszíneken kalauzolják Önöket okos készülékük segítségével egy zoom webinarium keretében, ahová Önök is bekapcsolódhatnak az online térben, mintha csak egy hagyományos sétán lennénk. Ezt otthonukból, kényelmesen tehetik meg. Nem kell más hozzá, csak egy olyan eszköz (telefon, tablet, laptop, pc), amin nézni tudják a "közvetítést". Ennél a programnál csak online kapcsolódásra van lehetőség, személyesen nem tudjuk Önöket a helyszínen fogadni.

Chat formájában bármikor megoszthatják velünk észrevételeiket. 

Önök számára a részvétel ingyenes, csak internetkapcsolattal, egy megfelelő eszközzel és a zoom applikációval kell rendelkezniük, hogy részesei legyenek ennek az élménynek. Friss applikáció letölthető ITT. Illetve az alábbi linkeken attól függően, hogy androidos vagy IOS alapú készüléket használ.

Android        és      IOS 

Az esemény regisztrációhoz kötött, a visszaigazoló e-mailben kapják meg az adott séta zoom meghívóját és a leírást, miként tudnak csatlakozni. A feltüntetett időpontok a séta kezdését jelölik, ezért javasoljuk, hogy 10-15 perccel korábban már jelentkezzenek be a felületre és ellenőrizzék a készüléküket, hogy jól hallják és látják a „közvetítést”. Ha regisztráció után 1-2 órával nem kapják meg a visszaigazoló e-mailt, akkor az info@bevasarloutca.hu e-mail címen jelezzék, hogy munkatársunk el tudja küldeni Önöknek a hozzáférést.

Az online közvetítésről felvétel készül.

A programok változtatásának jogát fenntartjuk!

Programok

2020. december 11. (péntek)

14:00

Séta Belső Ferencvárosban - a séta megtelt.

Duna-parti városrész két körút és az Üllői út között

A séta útvonala: Fővám tér - Vámház körúti Vásárcsarnok - Pipa utca - Gönczy Pál utca - Török Pál utca - Lónyay utca - Vámház körút - Kálvin tér - Ráday utca - Erkel utca - Köztelek utca - Markusovszky tér - Knézich utca - Hőgyes Endre utca

Sétánkat a ferencvárosi Duna-part látképét meghatározó Szabadság híd - Vámház - Vásárcsarnok együttesétől kezdjük. Majd a folyam közelében létesített gyárakról - Vidats, Röck, Schlick, Prückler, Gregensen Gudbrand - mesélünk, melyek telephelyét már hiába keresnénk. Felparcellázták, bérházakat, intézményeket találunk a helyükön. Nagy részük a Lónyay és a Ráday utca történetében és az irodalomban élnek tovább. Sétánk tovább a Kálvin téri templom körzetében, a „református” Ráday utcán vezet. Megidézzük az egyházi méltóságokat és műveiket, de beszélünk Fenyves Dezsőről és áruházáról is, majd néhány különleges házról, vendéglátóról, vendégről, íróról, művészről ejtünk szót, akik megfordultak a környék vendéglőiben. Sétánk vége felé az Üllői út közelében járva kibogozzuk, mi a kapcsolat Köztelek és OMGE között. Sétánkat a hajdani Rákos utcában fejezzük be, ahol Molnár Ferencre és egy kiváló orvosra, Hőgyes Endrére emlékezünk.

Séta időtartama: 60-70 perc

Sétát vezeti: dr. Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője

Az esemény regisztrációhoz kötött, a visszaigazoló e-mailben kapják meg az adott séta zoom meghívóját és a leírást, miként tudnak csatlakozni. A feltüntetett időpontok a séta kezdését jelölik, ezért javasoljuk, hogy 10-15 perccel korábban már jelentkezzenek be a felületre és ellenőrizzék a készüléküket, hogy jól hallják és látják a „közvetítést”. Ha regisztráció után 1-2 órával nem kapják meg a visszaigazoló e-mailt, akkor az info@bevasarloutca.hu e-mail címen jelezzék, hogy munkatársunk el tudja küldeni Önöknek a hozzáférést.

Regisztráció lezárult, az online séta megtelt.

A sétára már regisztrálni nem lehet, de kísérleti jelleggel megpróbáljuk a Facebook oldalunkon élőben közvetíteni a sétát: https://www.facebook.com/bumhu (Ha követi FB oldalunkat, akkor automatikus értesítőt is kap majd az élő adás elindulásáról.)

Folyamatosan fejlődünk, azonban a műsorkészítéshez szükséges professzionális eszközök hiányában az élőben közvetített sétánkon előfordulhatnak technikai hibák (hangszakadozások, képhibák). A felmerülő problémák elhárításához megértésüket és türelmüket kérjük.

Ha a technika is velünk van, akkor a sétával egy időben Önök is be tudnak csatlakozni a FB oldalon, azonban később nem lesz visszanézhető az élő adás, csak rövid video formájában tekinthetik a későbbiek meg a fontosabb részeket youtube-csatornánkon.

Ha bármilyen technikai probléma adódna, azért előre is elnézésüket kérjük, igyekszünk javítani és minél több élményt nyújtani!

2020. december 12. (szombat)

11:00

Nagykörúti kalandozások - a séta megtelt.

Hajózható csatorna helyett: a Nagykörút

A séta útvonala: Nyugati tér - Oktogon - Teréz körút - Király utca - Erzsébet körút - Wesselényi utca - Dohány utca

Nem Reitter Ferencen múlott. Most az úttest közepén villamos fut, alatta a főgyűjtőcsatorna. Két oldalt eklektikus épületeivel a Nagykörút, mely összeköti Pestet Budával, Terézvárost a belőle kivált Erzsébetvárossal. Az egykori Gyár utcától, a Nyugati pályaudvar közeléből indulunk, és tartunk a Nemzeti felé, ahol a „ hatos megáll ” ma is. Sétánkon felidézzük a körúti kávéházak és asztaltársaságaik, vendéglők, mozik, hajdanvolt üzletek és márkák, a világvárossá nőtt Budapest körúti szállodáinak a sorát. Be is tekintünk az egykori luxusszálló fényét ma is őrző Corinthia Grand Hotel Royal fogadóterébe. Majd a  60-as,70-es,80-as évek Nagykörútjára emlékezünk, végül megállunk Kolodko szobránál.

Séta időtartama: 60-70 perc

Sétát vezeti: Péter Szilvia idegenvezető

Az esemény regisztrációhoz kötött, a visszaigazoló e-mailben kapják meg az adott séta zoom meghívóját és a leírást, miként tudnak csatlakozni. A feltüntetett időpontok a séta kezdését jelölik, ezért javasoljuk, hogy 10-15 perccel korábban már jelentkezzenek be a felületre és ellenőrizzék a készüléküket, hogy jól hallják és látják a „közvetítést”. Ha regisztráció után 1-2 órával nem kapják meg a visszaigazoló e-mailt, akkor az info@bevasarloutca.hu e-mail címen jelezzék, hogy munkatársunk el tudja küldeni Önöknek a hozzáférést.

Regisztráció lezárult, az online séta megtelt.

A sétára már regisztrálni nem lehet, de kísérleti jelleggel megpróbáljuk a Facebook oldalunkon élőben közvetíteni a sétát: https://www.facebook.com/bumhu (Ha követi FB oldalunkat, akkor automatikus értesítőt is kap majd az élő adás elindulásáról.)

Folyamatosan fejlődünk, azonban a műsorkészítéshez szükséges professzionális eszközök hiányában az élőben közvetített sétánkon előfordulhatnak technikai hibák (hangszakadozások, képhibák). A felmerülő problémák elhárításához megértésüket és türelmüket kérjük.

Ha a technika is velünk van, akkor a sétával egy időben Önök is be tudnak csatlakozni a FB oldalon, azonban később nem lesz visszanézhető az élő adás, csak rövid video formájában tekinthetik a későbbiek meg a fontosabb részeket youtube-csatornánkon.

Ha bármilyen technikai probléma adódna, azért előre is elnézésüket kérjük, igyekszünk javítani és minél több élményt nyújtani!

2020. december 18. (péntek)

14:00

Világörökségünk, az Andrássy út

Sugárút a Városligethez: Andrássy út, örökségünk a világnak

A séta útvonala: Bajcsy-Zsilinszky út - az Andrássy út első szakasza az Oktogonig

A „városligeti sétányút” végül gr. Andrássy Gyula szorgalmazására és az FKT irányításával megvalósult. A grandiózus vállalkozás eredményeit elégedetten konstatálta őfelsége Ferenc József császár és magyar király, amikor kíséretével Budáról a Sugárúton át a Városligetbe kocsikázott, majd meglátogatta az Operaházat és felavatta a Millenniumi Földalatti Vasutat. 1896-ot írtak ekkor. Budapest nagykorú lett, világváros.

A Váci körút (Bajcsy- Zs.u.) sarkán épült Fonciére-palotától az Oktogonig sétálunk- Hermész pártfogoltjainak palotabérházai, bér (palota) házai mentén. Meglátogatjuk a Nemzetközi Építészeti Nívódíjat nyert Hotel Moments Budapestet, mely báró tornyai Schossberger Henrik palotájának impozáns tereit megőrizve, újragondolva várja szállóvendégeit. Az Andrássy út egykori kávéházainak hangulatát idézendő körülnézünk a Művész kávéházban. Keresztezzük a „pesti Broadwayt”, Pest mulatónegyedét. Meg-megállva egy-két világmárka kirakatánál sétánkat az Oktogonnál zárjuk.

Séta időtartama: 60-70 perc

Sétát vezeti: Turi Olga idegenvezető