Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bevasarloutca.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
további információ
Elfogadom
Nem fogadom el

ELEVEN ŐSZ a Bartók Béla Boulevard-on 2023

A Bartók Béla Boulevard programsorozata a helyi közösség erejét hangsúlyozva közelebb hozza az oda látogatókat és a helyi üzleteket, bárokat, éttermeket, galériákat. Szeptember 15-16-án ismét megelevenedik ugyanis a Budapest 11. kerületében található Bartók Béla Boulevard, amely ma már a Szent Gellért tértől a Móricz Zsigmond körtérig, illetve a Feneketlen tóig tartó szakaszt foglalja magában.

Amikor immáron több, mint tíz éve megalapították az Egyesületet, aligha gondolták, hogy sikerül ennyire megerősödniük, mára ugyanis meghatszorozták a tagok számát. Sőt, az utóbbi hónapokban rohamosan növekedett a taglétszám, az utóbbi fél évben ugyanis tíznél is több új tag csatlakozott az összefogáshoz, például a Hemingway Étterem, az ArtMasters kreatívműhely, a Pár Falat Boldogság Konyha, az Érzékelés és Felfedezés Műhely, a Pesti Pipi Bartók Béla úti üzlete, a Moto Pizza és Schneller János magánszemélyként a képzőművészeti fókuszt erősítve.

 

Az Egyesületet színesíti immár az autizmussal élőket segítő Autistic Art Alapítvány, vagy a Feneketlen-tónál, hatalmas gesztenyefák árnyékában a találkozásoknak helyet adó Este11, valamint a Zemse ékszerbolt és az Íme Kult Tér / Kortárs Összművészeti Műhely, amelyeket pedig már a Budafoki úton találunk.

 

Tehát nem csak a fő tengelyen található helyek csatlakoznak az Egyesülethez, hanem a környezőutcák vállalkozásai is, akik úgy érzik, hogy a közösséghez tartozás, a lokális jelenlét fontos számukra. De az új tagok mellett sokszor a régiek is új lendületet hoznak: megújult külsővel várja az érdeklődőket például a Szpot a régi Moha helyén, vagy a Kréta bisztró a DiVino portáján.

 

ZÖLDÍT a Bartók Béla Boulevard!

 

„A Bartók Béla út kulturális és innovatív felvirágoztatásáról és egy emberibb környezet kialakításáról álmodtunk akkor, amikor még az üzlethelyiségek nagy részére a kiadó tábla volt kifüggesztve” – mondja Jáki Monika, az ELEVEN Őszt szervező és a Bartók Béla Boulevard üzleteit összefogó egyesület főtitkára, utcamenedzsere, alapító tagja.

 

Az ELEVEN Ősz programsorozat éppen ezért idén is kiemelten foglalkozik a zöldítés gondolatával. Ráadásul a Főváros közösségiköltségvetés-tervezése során 2023 szeptemberében szavazatunkkal támogathatjuk azt, hogy jelentős forrásból tovább zöldülhessen a Bartók Béla út, ezzel is közelebb hozva a területet az ott lakó közösséghez. „Remélem, hogy a helyi közösség erejével meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket” – fogalmazott az egyesület főtitkára.

 

„Speciális helyzetben vagyunk, az egyetlen budai tematikus utcaként a törzsközönségre építünk, nem pedig a turistákra. Nálunk soha nem az volt a kérdés, hogy kinél olcsóbb a korsó sör, nem ez volt az üzletfilozófia. A turisták itt nem a forgalom 90 százalékát teszik ki, ráadásul az elmúlt években átszoktak hozzánk a pestiek, mert az ottani hatalmas forgatagban már sokan nem tudtak megmaradni”– fogalmaz a főtitkár. „Mindennek köszönhető, hogy egyre több a kulturális megmozdulás és közös program a környéken, az Eleve Ősz előtt két héttel rendezik meg a Bartók Fesztet, majd azzal egy időben pedig a Mobilitási Hétnek, a Ménesi Kulturális Utcabálnak és a B32 Gyermekkönyvünnepnek is helyet ad a környék” – teszi hozzá Jáki Monika.

 

Az ELEVEN Őszprogramjainak jelentős részét ismét pályázat útján választották ki a szervezők, melynek eredményeként számos zenei, színházi, gasztronómiai, családi programon vehetnek részt az érdeklődők,miközben workshopokon bontakoztathatják ki művészeti vénájukat, performanszok, kiállítások és köztéri installációk között találkozhatnak a képzőművészet erejével, valamint művészeti és helytörténeti sétákon ismerkedhetnek a Bartó kBéla Boulevard-ral.

 

Az Egyesület egyik új tagja, az Este11 saját színpadot állít fel a Feneketlen tónál, ahol gyermekprogramok, akusztikus koncertek várják az érdeklődőket, de lesz itt jóga a szabadban, slam poetry és dj is. A Figaro Bűvészbolt jóvoltából nem lesz hiány a varázslatból sem a Bartókon, ahol a K.A.S. Galériában családi agyagozó workshopot tartanak. A Kornél Kávézó a tavalyőszi PadTárshoz hasonlóan és annak tapasztalataival szeretne újra leültetni egymás mellé önismerettel, érzelmi neveléssel és mentális jóléttel foglalkozó szakembereket és civil érdeklődőket. Szirmok és szárnyak a városban címmel utcainstalláció épül a Bor és Kézműves előtt, az ArtMasters élményfestésén a kora őszi erdőt festhetjük meg, a BBB KultPontban megismerjük az ősszel gyűjthető, vagy a balkonon ékeskedő gyógynövényeket és a gyógyhatásukat. A Faur Zsófi Galériában Benyovszky-Szűcs Domonkos képzőművész az esztétizált,láthatatlan erőszak formáira és terjedésére hívja fel a figyelmet a művészeteszközeivel, a Verseitek Dallama címmel az irodalom, a lélek és a dallamok találkoznak az utca emblematikus kávézóiban. Az Ultramarinos Martínez étteremben spanyol gitárzene szól majd, a Feneketlen tónál nyugodt hangutazásra és befelé figyelésre várnak minket a Wave of Sound lüktető dallamaival, finom zongoraszó mellett, a Team Gusto Cubano salsa-latin showband pedig a Szent Gellért téren lép fel. Mindemellett a hagyományos 1 művész 1 porta projektkeretében számos művész alkotásaival találkozhatunk a köztereken, avagy a helyszínek kirakatában, így például szintén a Szent Gellért téren Újbudai Zeg-Zug címmel készül el Kele Juci legújabb interaktív közösségi installációja, mely a kedvenc városi értékére hívja fel a figyelmet.

 

Az ELEVEN Őszre ismét megjelenik az Eleven Magazin, amely a környéket bemutatócikkeknek, a helyi művészekkel készített interjúknak ad helyet, illetve melynek melléklete az ELEVEN Ősz teljes programja is.

A fesztivál,avagy utcaünnep bepillantást enged a Bartók Béla Boulevard pörgős mindennapjaiba, azon városrész életébe, amely néhány évvel ezelőtt a brit Time Out magazinnak köszönhetően a világ hetedik legmenőbb városrészeként került be a köztudatba. A lap akkor ki is emelte: „érdemes a környékre az ELEVEN Ősz, a Bartók Béla Boulevard évek óta sikeresen megrendezett utcafesztiválja idején érkezni, hogy a bohém kávézókat, bárokat, művészeti galériákat ne is említsük."

 

Köszönjük!

 

Az ELEVEN Ősz együttműködő partnerei: Budapest Főváros Önkormányzata, Újbuda Önkormányzata, BBB KultPont, Insert projekt.

 

A projekt a Budapest 150 emlékév részeként, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány anyagi támogatásával valósul meg.

 

Az esemény fővédnöke Dr. László Imre, Újbuda polgármestere.

 

#elevenősz #soon #esemény #nyárzáró #bartókbélaboulevard #bartókbélaút #budapest150 #pcu #közösségiköltségvetés

 

További részletek FB oldalukon!

Online programfüzet ITT!

 

A Feneketlen-tó is a Bartókra került

 

Bizony! Ahogy a fenti programokból is látszik, most már nem csak Újbuda, hanem a Bartók Béla Boulevard városszövetének is fontos része a Feneketlen-tó, hiszen az egyesületünk több tagja is a tó környékén található. Ilyen a hangulatos esti találkozásoknak helyet adó Este11 vagy például a Kornél galéria, bolt és kávézó.

 

A Feneketlen-tó mára számtalan olyan kulturális hellyel telt meg, amelynek köszönhetően a Bartók Béla Boulevard tengelyét meghosszabbítva a park szerves részévé válik a kulturális életnek.

 

Ennek apropóján egy izgalmas hírre hívjuk fel a figyelmet: nyílt pályázatot hirdet Újbuda Törőcsik Mari emlékművének létrehozására.