A Váci utca Pest egyik leghíresebb sétálóutcája, a történelmi belváros egyik legnépszerűbb része, bevásárló övezet a társadalmi és üzleti élet központjában.
A környék több generáció számára egyenlő az exkluzivitással, a nemzetközi világmárkákkal és azok sokszor kizárólagos, csak itt megtalálható üzleteivel. A Váci utca a pezsgő társadalmi élet színtere, helyszíne a korzózásnak, a történelmi épületek közti nézelődésnek, díszlete a baráti találkozóknak és randevúknak. Mint az örök hölgy, kinek évei ugyan gyarapodnak, de vonzereje meg nem kopik – úgy nyújtózik végig Pest belvárosában a megannyi apró, bájos utcácskát és közt magába olvasztó, magához ölelő Váci utca.
2013 márciusában Belváros Önkormányzata létrehozta a Váci utca Bevásárlónegyed Nonprofit Kft.-t (VBN Kft.) azzal a céllal, hogy klaszterbe tömörítse a Váci utca fellendülésében érdekelt feleket, hogy hosszú távon, közös munkával ismét felvirágoztassák a Váci utcát és környékét. A VBN Kft. egyik fontos feladata, hogy “újramárkázza” a Váci utcát, mint brandet és elérje, hogy a Váci utca és környéke még eredményesebben szerepeljen a hagyományos és az online médiában, illetve, hogy minél több ember figyelmét felhívja a Belváros gyönyörű bevásárló negyedére.
A tavalyi évben számos eredményt ért el, ilyenek voltak többek között a köztéri bútorok felújítása és a használaton kívüli telefonfülkék átfunkcionálása is.
2013 őszétől több olyan eseményt és aktivitást is szervezett, melyek sikereihez nagyban hozzájárultak az eseményhez csatlakozó üzletek:
- Night Shopping: az eseményhez csatlakozó üzletek, hosszított nyitva tartás mellett különböző kedvezményeket biztosítottak vásárlóiknak.
- Séta az egészségért: csatlakozás az Egészség Hídja Összefogás Egyesület munkájához, és rendezvényéhez, támogatva a mellrák elleni küzdelmet.
- DumaEstek a Váci utcában: három napos humorest várta a Váci utca vásárlóit és nézelődőit a stand-up comedy műfaj neves képviselőivel.
- Karácsonyi rendezvények: a Közös Karácsony a Váci utcában elnevezésű rendezvények a jótékonyság és adománygyűjtés jegyében valósultak meg, megszínesítve a környék karácsonyi hangulatát az ünnepi díszbe öltözött kisvonattal.
- Valentin-napi rendezvények: a Deák Ferenc utcában felállított mini stúdióból 2 napig videó üzenetet küldhettek szerelmeiknek az arra járók, február 14-én a Március 15. téren egy igazi Valentin-napi flashmobra került sor, melyre közel 500 ember jött el, illetve a karácsonyihoz hasonló Valentin-napi Szerelemvonat járta a Váci utca környékét.
A VBN Kft. idei évre kitűzött céljai között szerepel többek között
- parkolás-irányító rendszer kidolgozása;
- gyalogosok tájékozódását segítő táblarendszer kiépítése;
- kiskereskedelmi forgalmat növelő programok és látványosságok szervezése;
- az (ideiglenes) üzlet koncepció előmozdítása, így például az üres üzletekben „Pop-up Store” jellegű üzletek kialakítása;
- illegális kereskedelem csökkentése.
Ezen túl számos olyan aktivitás van tervben, amelyek elősegítik az utca fejlődését és a kereskedelem fellendülését. Ezekről további tájékoztatást, információt találhatnak a http://www.vaciutcanegyed.hu/ oldalon, illetve a http://www.facebook.com/vaciutcanegyed facebook oldalon.