Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bevasarloutca.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
további információ
Elfogadom
Nem fogadom el

Megvannak „Az Év Honlapja” 2024 díjazottjai!

  • 2025 március 10.

Rekordszámú nevezés, innováció, technológiai bravúrok és kreativitás jellemezte a 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot, amely immár 23. alkalommal emelte piedesztálra a digitális marketing legkiválóbb versenyzőit.

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett rangos versenyre rekordszámú, 329 pályázat érkezett, amelyből a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. „Az Év Honlapja Abszolút Díjat”, idén a „Sound of Mátra” projekt érdemelte ki. Az Internet Kultúra Fővárosa díjat 2024-ben ismét Debrecen Megyei Jogú város nyerte!

 

Díjátadó gála az ETELE Cinema-ban

A díjátadóra 2025. március 5-én, a Magyar Marketing Szövetség által szervezett Digital Marketing Forum szakmai konferencia keretében került sor az exkluzív ETELE Cinema-ban.

Az eseményen a digitális világ szereplői, fejlesztők, marketingesek, cégvezetők és kreatív szakemberek ünnepelték a szektor legkiemelkedőbb teljesítményeit. Az ünnepélyes díjátadón Varga István László, a pályázat alapítója és Bonyhádi Gábor, a zsűri elnöke hirdették ki a nyerteseket.

„Pályázatunk megalapítása óta eltelt 23 évben számos olyan előremutató fejlesztésnek, nagyvállalati- és KKV sikernek lehettünk szemtanúi, amelyek meghatározóak voltak a hazai digitális ökoszisztéma alakulásában. Az elmúlt években ismét átéltünk egy digitális robbanást és mindannyian hatalmas lépéseket tettünk a digitális transzformáció terén. A mesterséges intelligencia megjelenésével azonban egy újabb kihívással találtuk magunkat szembe, amely egyben lehetőség is, hogy megmutassuk, mi emberek mire vagyunk képesek. A lecke tehát fel van adva! Mi adtuk fel magunknak” – mondta Varga István László, a pályázat alapítója.

Az idei versenyben a legtöbb pályázat az E-kereskedelem (34), Szolgáltatás (33), B2B weboldalak (24), a Márkasite (21) és Az Év Applikációja (17) kategóriába érkezett.

A Közönségdíjat több mint 9000 szavazattal a ShenMen piercing® és Migrén piercing nyerte el. Ez az alternatív módszer nem csupán esztétikai célt szolgál, hanem a testi-lelki egyensúly megteremtésében is segíthet.

Az estről ’Az Év Honlapja’ díjjal távozott a Kite Zrt. Precíziós Gazdálkodási Rendszere, a Mesemanó applikáció, a Debreceni Orvosesztétikai és Nőgyógyászati Lézer Központ, VirtualJog, Everguest Intelligence szoftver és a BioTechUSA weboldala. Továbbá a Plazma Center, a Sous Vide Hungary, a Mateking, a Városliget weboldala, a Beachegg mobil széf, a Monteen Lopásbiztos Pénztárcák, valamint a DH.hu, a Mastiff Cargo Bike, a Magyar Színház Honlapja, az Agroinform applikáció, a Valmar weboldala, Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány és az SNI Suli, valamint a BKK.hu, a Marina City és a Pajti weboldala is.

Az Internet Kultúra Fővárosa díjat 2024-ben ismét Debrecen Megyei Jogú város nyerte!

A verseny fődíját, az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat”, idén a „Sound of Mátra” projekt kapta, amelyet a Mediator csapata álmodott meg. Ez az egyedülálló digitális élmény a természet és a zene harmóniáját önti interaktív formába, egyedi vizuális és akusztikus megoldásokkal. A zsűri kiemelte, hogy a weboldal tökéletes példája annak, hogyan lehet egy rendezvény digitális megjelenését élményszerűvé és emlékezetessé tenni.

A 2025-ös év újításokat is hoz: Az Év Honlapja verseny egy vadonatúj kategóriával bővül! A Nemzetgazdasági Minisztérium által életre hívott Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” célja csökkenteni a hazai kkv-k digitalizációs lemaradását az uniós versenytársakhoz képest.

Az Év Honlapja Szakmai zsűrije „Az Év Leginspirálóbb Programja” elismeréssel illette a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezését. Az elismerő oklevelet Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke adta át Szolnoki Szabolcsnak, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkárának.

A Magyar Marketing szövetség, Az Év Honlapja versenye üdvözli ezt a szakmai kezdeményezést, és díjazni szeretné a programban résztvevő cégek legjobb honlapjait, tehát 2025-ben várjuk a friss pályázókat.

Gratulálunk a Díjazottaknak!

A díjazottak listája az alábbi linken érhető el:
https://www.azevhonlapja.hu/dijazottak/dijat-nyert-weboldalak-2024


Az Év Honlapja Team
info@evhonlapja.hu