Márciusban meglátogattuk a Falk Miksa utcát, a Margit-negyed környékét, a Ráday utcát és a Vízivárost.
Mint mindig köszönjük Önöknek, hogy eljöttek és részt vettek a programokon! Köszönjük a vállalkozóknak, hogy fogadták a csoportokat és megismertették velünk tevékenységüket! Köszönet az idegenvezetőknek, akik kalauzolták Önöket a séták alkalmával! Végül pedig hálásak vagyunk a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, hogy támogatásával lehetővé tette, hogy ezeket a programokat kedvezményesen tudjuk biztosítani a látogatók számára!
Alább is kis képes beszámolóval szolgálunk és kiemelünk néhány fontos mementot.
Márciusi első sétánk a Margit-negyed környékét járta be. Bár az idő még nem volt túl kedves, mégis sok érdekességet láttunk és hallottunk!
Másnap a Falk Miksa utca környékét jártuk be és ismerkedtünk a szocreállal és a szürrealizmussal. Végül a Bodó Galéria aktuális kiállítását néztük meg.
Márciusban a következő helyszínünk a Ráday utca volt, ahol annak galériáival (2B Galéria és Art9 Galéria) ismerkedtünk és a legkitartóbbak még a Bakáts téri templom altemplomát is megtekinthették!
Az utolsó séta új csatlakozott területünket fedezte fel, a Vízivárost. A tartalmas séta során két csodálatos helyet is meglátogattunk a KÜ Pékséget és a Monastery Boutique Hotelt.