Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bevasarloutca.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
további információ
Elfogadom
Nem fogadom el

3. Tök és Forralt bor Fesztivál a Ráday utcában

Harmadik alkalommal rendezzük meg a Ráday utca és a Ráday utcában működő vállalkozók sikeres fesztiválját, amely az előző években szépen gyarapodó közönségével méltán tart igényt a folytatásra.

2016-ban a Budapesten élő angol nyelvű közösségtől érkezett az igény a Tök Fesztivál megrendezésére. Számukra szerveztük meg az első családi ünnepséget. Több száz gyermek jelent meg, nagyrészt beöltözve és a szülőkkel együtt már jelentős „közönséget” az utca vállalkozói szívesen fogadták. Ingyenes ajándék édességgel várták a gyerekeket. A siker egyik jeleként 2017-ben már lényegesen nagyobb szabású eseményt szerveztünk: több mint 1 tonna tök jelezte a Tök Fesztivált az utcában, és több, mint 5 ezer látogató jött el a Ráday utcába.

Idén október 27-én ismét tökbe öltözik az utca és várja a jobbnál jobb jelmezben érkező vendégeket. A részletes programokat hamarosan feltöltjük!