Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bevasarloutca.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
további információ
Elfogadom
Nem fogadom el

Falu a város közepén

A Pozsonyi út rendkívül kedvelt része a fővárosnak: közel a Duna, és mediterrán-belvárosi hangulat jellemzi annak ellenére, hogy közigazgatásilag a XIII. kerülethez tartozik.

Bächer Iván író szavait idézve: „az újlipóciánerek többsége – bár kicsit nehezen idomítható – alapjában véve szelíd, barátságos, vendégszerető. Igaz, ha élőhelyét veszély fenyegeti, tud kemény is lenni és harcias.” Az ittenieknek lényegében el sem kell hagyniuk a kerületet, hiszen minden elérhető karnyújtásnyira: a postás, a hentes, a cipész, a könyvesbolt, és az a számtalan étterem és bár, ahol bárki kellemes élményekkel gazdagodhat. Ez alapján nem túlzó a kijelentés: Újlipótváros egy falu a városban.

A kerület egyik legszebb része a Pozsonyi út, amely évek óta állandó színhelye Pozsonyi Pikniknek. 2009-ban a patinás Láng Téka nevű könyvesbolt megnyitásának 20. évfordulóját a tulajdonos, Rédei Éva úgy ünnepelte meg, hogy sütött-főzött a barátainak, a vevőknek és az arra járókat is megvendégelte. A mulatság olyan jól sikerült, hogy mára nemzetközi hírű rendezvénnyé vált a Pozsonyi Piknik, amely alapjaiban határozza meg a környék arculatát.

 

Bővebben a www.pozsonyipiknik.hu oldalon olvashat róluk és az idei X. Piknikről!