Tematikus utcák, bevásárlóutcák menedzsmentje – hangzik el, amikor megkérdezik tőlünk, hogy mivel foglalkozunk a BUM-nál. A tömör és professzionális meghatározás mögött azonban egy sokkal színesebb és összetettebb tevékenység zajlik, amelyben a szakmai sikerek mellett az emberi tényezők és személyes történetek is nagy értéket képviselnek. Most induló blogunkban ezeket a nagyvárosi történeteket szeretnénk megmutatni hónapról hónapra, minden második szerdán.
Gasztro sétány, kultutca, galériás negyed, luxus sugárút – aki számára a tematikus utca kifejezés kevésbé beszédes, az így máris érti, mitől válik tematikussá egy utca, egy tér, egy negyed. De amennyire segít megkülönböztetni egy-egy utcát az egyedi arculata, éppen annyira építi a nagy egészet, ami a közös eszme és cél, hogy Budapest napról napra és térről térre élhetőbb és szerethetőbb város legyen.
fotó tulajdonosa: Bartók Béla Boulevard
A bevásárlóutca számunkra a városi élet pulzálása, egy jó kávé egy napfényes teraszon, egy jó beszélgetés, a többszáz éves épületek látványa séta közben, a bárból kiszűrődő élőzene, egy eladó, aki pont eltalálta a méretünket, egy törzshely, egy grátisz alma a zöldségesnél, egy összemosolygás. Színek, hangulatok, atmoszféra. Mindaz, amiért szeretjük ezt a várost és szívesen élünk benne. Nem a vásárlást magát, hanem azt az élményt, amit a valahova tartozás érzése ad. A BUM egy kicsit ezt is jelenti nekünk: BUdapest a Miénk!
Az a víziónk, hogy a kis üzletek, piacok, kávézók különleges helyekké képesek válni a fogyasztók lelkében is. Ez az az üzenet, amit igyekszünk a velünk együtt dolgozó vállalkozóknak átadni: hogy ezt az érzést ők tudják megadni az embereknek. És még sok minden mást: a budapesti vállalkozók termékeikkel és szolgáltatásaikkal jelentősen hozzájárulnak a város életéhez, hiszen munkahelyeket teremtenek, adót fizetnek, szakembereket képeznek, élénkítik a városképet és számos téma érintkezési pontját jelentik.
A budapesti hangulatú fogyasztói élmények nem csak a nagy, forgalmas bevásárlóutcákon születnek. A vásárlás a kisebb, nyüzsgő városrészekben, kerületekben és piacokon is egyre fontosabbá válik. Ez a tendencia nem csak azt mutatja, hogy a budapestiek nagyra értékelik a városukat, üzleteinek és éttermeinek széles választékát. Azt tükrözi, hogy saját fogyasztói magatartását a lehető legfenntarthatóbbá igyekszik tenni. Különösen a nehéz időkben érdemes végiggondolnunk, hol szeretnénk vásárolni és kinek adjuk a pénzünket. A BUM abban hisz, hogy ahogy a budapestiek személyes helyzete szempontjából is fontos, hogy gazdaságilag átvészeljék a válságot, fontos a sokszínű és sok örömöt adó infrastruktúra fenntartása is, amely a pozitív életszemlélethez szükséges.
Számunkra minden egyes utca és minden üzlet és vállalkozás egy különleges történet, amit jó megismerni és kibontani. Jó beszélgetni az üzletek tulajdonosaival, a vállalkozókkal, megtalálni azt a pontot, ahol elő tudjuk segíteni a fejlődést, össze tudunk kapcsolni a hasonlóan gondolkodókat. Jó megismerni a vendégeket is, látni, hogy működik az, hogy az utca lakói előnyben részesítik a helyi kerekedőket és éttermeket, hogy sokaknak van „szokásosa” a kávézóban, hogy sokan kulturális életük legfontosabb színtereként is tekintenek lakóhelyükre. Szeretjük azt, amikor megértjük egy üzlet névadásának okát, vagy hogy miért pont úgy készül egy étel (mert valakinek a nagymamája úgy készítette), jó látni, ahogy a helyi művészek alkotásai megjelennek a helyek falain, vagy apró réztáblák hirdetik a kávézóban, hogy itt egy bizonyos környéken élő író vagy festőművész szokta elfogyasztani a délutáni feketéjét.
A munkánk know-how-ját a bécsi MainKaufstadt Wien-től vettük át, ahol ma már hálózatépítésben, értékláncban gondolkodnak, és mi is efelé igyekszünk elmozdulni. Reméljük, hogy a turisták körében is oly népszerű várostérképünkön egyre több tematikus negyed jelenhet meg, egyre több történetet mesélhetünk el, amely azt mutatja, hogy van összefogás, és egyre többen hiszünk abban, hogy Budapest a Miénk.