facebook share

Megjelenés dátuma: 2014. augusztus 13.

2014. szeptember 6. 10.00-22.00

Pozsonyi Piknik – A Hatodik hatodikán!

Idén immáron hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Pozsonyi Piknik rendezvény szeptember 6-án 10.00-22.00 óra között a XIII. kerületi Pozsonyi úton és a környező mellékutcákban. A Piknik hangulata hamisíthatatlan, a tavalyi évben több mint 30.000 látogatóval büszkélkedhetett a Jászai Mari tértől a Szent István parkig nyúló rendezvény.

A Jászai Mari téren illetve a Szent István parknál található nagyszínpadokon idén is a fővárosi színházak engednek betekintést darabjaikba. Velünk lesz ezen a napon a teljesség igénye nélkül a József Attila Színház, a Baltazár Színház, a Vígszínház, a Játészín, Román Sándor Tánctársulata, a Madách Színház, az Operettszínház, a Karinthy Színház, a Centrál Színház és fellép többek közt Kern András, Lukács Sándor, Gálvölgyi János, a Liszt Ferenc Kamarazenekar.  A Gyerekszínpadon kerületi művészeti csoportok mutatják be tudásuk, Süsüvel legismertebb dalait énekelhetik a gyerekek együtt magával Süsüvel, de erre a napra izgalmas előadással készül a József Attila Színház és a Holdvilág Kamaraszínház is a legkisebbek számára.

Ezen a napon a Pozsonyi út a kereskedők és a meglepetések sorává avanzsálódik, a Balzac utca italsorrá, a Gergely Győző utca Gyerekpiknikké, a Radnóti Miklós utca a Színházak utcájává, a Raoul Wallenberg utca az Emlékezés (Holokauszt 70. évforduló) alakul át, a Katona József utcában a gasztronómia kapott helyet, ahol a finom falatok elfogyasztása közben látogatóink LED falon láthatják a Jászai Mari színpad produkcióit.

A programokról és a rendezvényről folyamatos híreket közlünk a www.pozsonyipiknik.hu oldalon, valamint facebook oldalunkon.

Üdvözlettel

A Piknik csapata

 

„Tájékoztatásul közöljük, hogy a rendezvényen, annak teljes ideje alatt kép- és hangfelvételek készülnek, melyeket a szervezők a rendezvény népszerűsítésével kapcsolatosan a későbbiekben nyilvánosságra hozhatnak és felhasználhatnak. ”