facebook share

Megjelenés dátuma: 2014. március 21.

Közép-Európa Öröksége

 - A történelmi városok kulturális fejlesztési lehetőségei -

2014. április 11-13.

M E G H Í V Ó

Ezúton szeretnénk meghívni Önöket a 2014. április 11-13 között Budapesten megrendezésre kerülő Közép-Európa Öröksége című nemzetközi konferenciára, amelyet a Visegrádi Alap támogatásával a Kultunio Alapítvány szervez. Az alapítványnak az elmúlt 2 évben lehetősége nyílt arra, hogy Európa több városában (Brüsszel, Barcelona, London, Bécs, Milánó, Berlin) tanulmányozza, mitől működnek jobban és eredményesebben ezek a városok. Mivel tud többet Bécs, amely évek óta a „világ legélhetőbb városa” 1. vagy 2. helyezett címet kapja? Ezekre a kérdésekre keressük a választ a konferencia keretében, ahol a Visegrádi országok, valamint más európai városok képviselői osztják meg a hallgatókkal a városfejlesztéssel kapcsolatos tapasztalataikat, a kihívásokat, benchmarkokat.

A téma legjobb külföldi és a magyar szakembereit sikerült megnyernünk az előadások megtartására, a legfontosabb nemzetközi szervezetek pedig úgyszintén jelenlétükkel támogatják vállalkozásunkat. A kísérő programok alkalmat teremtenek a résztvevők és az előadók közötti szakmai és személyes kapcsolatépítésre.

Tapasztalatunk és a szakirodalom szerint is a városfejlesztés egyik gyorsan fejlődő ágazata a kulturális turizmus. Ez a fejlesztési irány akkor tud hatékony lenni, ha megfelelő mennyiségű elméleti és gyakorlati ismeretre épülnek a helyi stratégiák. A lokális értékek felmérése, és megfelelő – helyi, országos és nemzetközi – kulturális turisztikai „áruvá” szervezése a feladat. Ehhez kívánunk információkkal, működő példákkal, a konferencia keretén belül személyes találkozások biztosításával ösztönzést adni.

A konferencia egyes szekciói érintik az ingatlanfejlesztés, ingatlanbefektetés témakörét, melynek céljai szoros kapcsolatot mutatnak a konferencián megjelenő egyéb témákkal, mint városfejlesztés, városgazdálkodás, városmenedzsment vagy integrált térségfejlesztés. A konferencia célja a jó gyakorlatok, benchmarkok megosztása, hogy még eredményesebben működjenek városaink, hogy a régi elhagyott épületeinkbe újra élet költözzön. A nemzetközi tapasztalatokat Önök is felhasználhatják a hétköznapokban, ötleteket meríthetnek az épületek hasznosításával, fejlesztésével kapcsolatban.

A konferencia programjával, a meghívott előadókkal kapcsolatban további információkat a rendezvény hivatalos honlapján találnak:

http://conference.kultunio.hu

Kérjük, hogy a konferenciáról szóló információkat továbbítsák azon partnereiknek és kollegáiknak, akik a fent említett szakterületen tevékenykednek, és ebből kifolyólag hasznos lehet számukra az eseményen való részvétel.

Még lehet jelentkezni. Vegyen Ön is részt ezen az eseményen!

 

Visszaigazolt előadók:

 

Cséfalvay Zoltán államtitkár, megnyitó

 

Bán Teodóra, Budapesti Fesztiválközpont

Dr. Baross Pál, Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ

Borsos András, Magyar Építőművészek Szövetsége,

Izabella Betlej, Lengyelország, Krosno

Bodnár Dorottya, projekt szakértő, Budai és Tsa,

Böszörményi-Nagy Gergely, Design Terminál

Erő Zoltán , Magyar Építész Kamara

Pierre Francis, TOCEMA

Olga Gazda. Lengyelország, Lublin

Dr. Hatos Pál, Balassi Intézet

Horváth Gergely, Magyar Turizmus Zrt.

Kádár Bálint, BME

Kocsány János, Graphisoft Park SE,

Dr. Rainer Kossow, Németország Münster

Barbara -Marczak-Krochmal, Lemgyelország

Kocsis János Balázs, szociológus,BME

Kozák Ákos, GFK Hungária Piackutató Intézet

Peter Langer, Ulm, Dunau Region

Guido Miklautsch, Bécs, Bécsi Kereskedelmi Kamara,

Nyúl Erika, Zeneakadémia

Ongjerth Richárd, Magyar Urbanisztikai Társaság /KultUnio

Polyák Levente, KÉK- Kortárs Építészeti Központ

Katarzina Radlinska, Lengyelország, Lublin

Peter Righi, Turisztikai manager, Olaszország, Dél Tirol

Róna András, Terézvárosi Vendéglátók Érdekvédelmi Szervezete

Salamin Géza, Magyar Urbanisztikai Társaság

Semsei Sándor, Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület

Szegő Dóra, ÓVÁS Egyesület

Dr. Szeneczey Balázs, Főpolgármester-helyettes

Christian Tänzler, Németország, Berlin,

Dr.Tosics Iván, Városkutatási KFT

Ughy Attila, Városképvédelmi és Városfejlesztési Tanácsnok

Varga Mátyás, o.s.b. Arcus Tenporum, Pannonhalma