facebook share

Megjelenés dátuma: 2014. október 9.

Az októberben újjá alakuló városvezetésnek jövőben egyik legfontosabb feladata lesz, hogy Budapest gazdaságának fejlesztésére, azon belül is a vállalkozások fejlesztésére koncentráljon. Ez egy múlt heti konferencián hangzott el a Fővárosi Önkormányzat egyik főpolgármester–helyettese előadásában. Átfogó fejlesztési stratégia azonban 2005-ben készült utoljára, ezért ideje lenne azt felülvizsgálni, újat alkotni.

A Kereskedelmi Tagozat elnökségének határozata értelmében a BUM Nonprofit Kft néhány hete elkezdte egy új kereskedelemfejlesztési stratégia kidolgozásának előkészítését. Az eddigi felmérések eredményeiről a mai napon Kozák Ákos, a GFK ügyvezető igazgatója tájékoztatta a Kamara Küldöttgyűlését. Bemutatta a tíz évvel ezelőtti stratégiában meghatározott célok megvalósulását, illetve az azóta is meglévő hiányosságokat, a megváltozott társadalmi gazdasági környezetet.

 

Mi az, ami megváltozott és mi az, ami még hiányzik?

  • A városfejlesztés és építési beruházások dacára továbbra sincs egységes kiskereskedelmi stratégia
  • A már tíz éve kritikusan kezelt sugárutak kiskereskedelmi fejlesztése, egységes irányítása továbbra is feladat, ennek elmaradása tartós következményekkel jár a vásárlóerő kiáramlására és az idegenforgalomra egyaránt
  • A tíz évvel ezelőtt megfogalmazott intézményrendszer kiépítése nem kezdődött el/teljesedett ki a kereskedelemben (üzletfejlesztési körzetek és citymanagerek)
  • A kerületek együttműködése a kiskereskedelmi fejlesztések területén nem koordinált és harmonikus
  • Fővárosi igazgatási szinten kell kinevezni egy kereskedelemért felelős biztost, feladatát és céljait a szakmai érdekképviseleti szervekkel együtt ki kell dolgozni
  • Ki kell terjeszteni a Bevásárló ás Tematikus Utcák programot, alátámasztva a Rögtön Jövök alprogrammal és más, a kiskereskedelmi fejlesztéseket célzó intézkedésekkel

Prezentáció letölthető itt.

 IMG_5446