facebook share

RG8_9188

Idén csaknem 30 helyszínen több mint 120 programmal vártuk a Bartók Béla Boulevard-on a finn kultúra, dizájn és gasztronómia szerelmeseit és azokat, akik csak szerettek volna tartalmasan eltölteni egy szeptemberi hétvégét. Noha az időjárás olykor a nagyon őszi arcát mutatta a három nap alatt, mégis rengetegen kerekedtek fel, hogy megnézzék a Magyarországon most először bemutatkozó finn alkotásokat. Jó volt látni, hogy szinte minden második, harmadik embernél ELEVEN Őszös programfüzet volt és keresték a különböző programokat és ízeket. Ugyanis közel 10 kávézóban és étteremben lehetett eredeti recept szerint készült finn ételeket és italokat kóstolni.

 RG8_8878

A Szatyor Art Space-ben Jussi Puikkonen szaunafotóinak megnyitóján ki lehetett tenni a megtelt táblát, de a Faur Zsófi Galériájában helyet kapó pop-up store is rendkívül népszerű volt, ahogyan a Bor és Kézműves Galériában lévő finn dizájn üvegtárgyak és a Hadikban kiállított Marimekko-alkotások miatt is nagyon sokan érkeztek a Bartók Béla útra.

 RG8_8981

A Design District Helsinki ügyvezetőjének KÉK-ben megtartott előadására, majd az azt követő finn vacsorára is pillanatok alatt elfogytak a jegyek. Ahogyan a gasztrohelyeken is alig győzték pótolni a finn finomságokat, olyan sokan szerették volna megkóstolni a finn ízeket. A Gárdonyi téren felállított mobilszaunában a 3 nap alatt csaknem félszázan szaunáztak.

RG8_9360 RG8_9305

Finnország vendégszereplése talán minden előzetes várakozásunkat felülmúlta. Ez köszönhető volt a rengeteg érdekes programnak és a társszervező Finn Nagykövetségnek és a Finnagorának is, melyek teljes mellszélességgel és nagy szívvel álltak a szervezés mellé. Mindannyian szerettük volna, ha ez egy sikeres rendezvény lesz, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, sikerült is. Tervek már vannak a jövő évi programokat illetően. Tavasszal egy hatalmas utcabulival készülünk, ősszel pedig egy újabb izgalmas országot látunk vendégül a Bartók Béla Boulevard-on. Ám a kilétük még legyen meglepetés.

 RG8_9411 RG8_8897

A tavaszi virágültetés után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk és mi is szerettük volna folytatni ezt a közösségi programot. Idén a virágültetős akció mellé állt a finn Fiskars cég is, amit eszközökkel támogatott. A virágültetés során felhasznált eszközöket a program után a kerületben található Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégiumnak ajánlotta fel a Fiskars.

RG8_9191 RG8_9161