facebook share

Megjelenés dátuma: 2014. május 15.

BUM – Bevásárló és Tematikus utcák

 Élő Belváros Fórum

 

2014. május 6-án sikeres napot zártak az Élő Belváros Fórum résztvevői. Az eseményen több mint 60 ember vett részt. Elsődleges célja az volt, hogy minél szélesebb körben megismertesse a budapesti Bevásárló és Tematikus utcákat, a menedzsment munkáját, tapasztalatait és egyben az utcák elkövetkezendő eseményeit. Ez volt az első Fórum, mely tájékoztató jellegén túl, teret adott arra is, hogy az utcák egymástól tanuljanak és megismerkedjenek más szakmai szervezetekkel, akikkel hosszú távú kapcsolatot alakíthatnak ki. Tervünk, hogy rendszeresen megismételjük az eseményt, ahol időről időre találkozhatnak mind a vállalkozások mind a témában érintett szakmai és döntéshozó szervezetek, hogy közösen beszélhessék meg ötleteiket, terveiket.

Az alábbi előadásokon vettek részt a jelenlévők:

1. Budapesti Bevásárló és Tematikus utcák Program bemutatása
Előadó: Király Gabriella bevásárló utca menedzser

Az előadó beszélt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szerepéről a bevásárló és tematikus utcák életében. A bécsi modellről és tapasztalatokról. Röviden bemutatta a programban részt vevő bevásárló és tematikus utcákat, melyek a következők: Palota Piknik Egyesület – Mikszáth tér, Krúdy Gyula utca; Broadway Egyesület – Liszt Ferenc tér; KultUnio Klaszter/Alapítvány – VII. Rákóczi út – Károly krt. – Andrássy út – Teréz és Erzsébet krt. által határolt terület; Ráday Soho Egyesület – Ráday utca; Kulturális Tizenegy Egyesület – Bartók Béla út; Királyutca-Designutca Klaszter – Király utca és környéke; FalkArtFórum – Falk Miksa utca és környéke, Pozsonyi Piknik Egyesület – Pozsonyi út és környéke; valamint partnere a Váci utca Bevásárlónegyed Klaszter – Váci utca és környéke. Elmondta, hogy milyen eredményeket ért el 2013 tavasza óta a Bevásárló és Tematikus utcák menedzsmentje és mit terveznek 2014-re.

2. IDEGENVEZETŐK VILÁGNAPJA VIDEO (9:25 perc) – https://bevasarloutca.hu/kiralyutca/idegenvezetok-vilagnapja-februar-20-23/

3. FalkArt Fórum, Falk Miksa utca
Előadó: Tar Judit, Trimly Kft ügyvezetője

Az előadó beszélt a Falk Miksa utcai összefogás kezdetéről, jelenéről beszélt, valamint a Falk Art Fórum antik és modern művészeti fesztivál jellegéről, céljairól, megvalósult eredményeiről. Bemutatta a most május 17-én megrendezésre kerülő14. Falk Art Fórum Fesztivált és mindenki átvehetett a május 6-án megjelent Falk Art Kurírból, melyben a részletes programokról is tájékozódhatott. További információk itt: http://www.falkart.hu/aktualis/22/a-2014-majus-17-i-falk-art-forum-tovabbiprogramjai

4. Királyutca-Designutca Klaszter és KultUnio, Király utca és KultUnio negyed
Előadó: Hannus Zsuzsanna, Design utca Kft koordinátor, KultUnio Alapítvány koordinátor

Az előadó bemutatta a Király utca történetét, miként jött létre a vállalkozók összefogásával még 2010-ben, milyen közös eseményeket tartottak az utca népszerűsítésének érdekében (Shopping nightok, Királyi Vásárok, külföldi megjelenések). Majd mesélt a KultUnio 2011-es megalakulásáról, arról, hogy mi is tevékenységük valódi célja, milyen terveik vannak, és milyen partnerekkel dolgoznak együtt.

5. Kulturális Tizenegy Egyesület, Bartók Béla út
Előadó: Jáki Mónika, Kulturális Tizenegy Egyesület menedzsere

Az előadó először bemutatta, hogy milyen külföldi példákat és múltbéli tapasztalatokat vettek alapul, amikor elkezdtek közösen dolgozni a Bartók Béla úton lévő vállalkozókkal. Az Egyesület előtt volt már egy másik szerveződés, melynek megszűnt az önkormányzati támogatottsága, így sajnos befejezte munkáját. Megismertette a hallgatóságot más példákkal is, melyek sikere változó volt, majd elmesélte miként is kezdték meg a munkát a Bartók Béla úton és mi a céljuk. Láttunk képeket az eddigi eseményeikről és szó esett a most hétvégi (május 9-11.) Eleven kreatív, iparművészeti fesztiválról is, melyről bővebben itt olvashatnak: http://elevenkreativ.wordpress.com/

6. Palota Piknik Egyesület, Mikszáth tér és Krúdy Gyula utca
Előadó: Fekete András, Palota Piknik Egyesület képviselője

Az előadó élen járója a Mikszáth téren és Krúdy Gyula utcában megvalósuló eseményeknek. Pár szóban elmondta, hogy miként is jött létre az együttműködés ezen a területen, mit értek el eddig és szeretnék, ha tér egy gasztro-kulturális csomóponttá válna.

7. Ráday Soho Egyesület, Ráday utca
Előadó: Orbán György, Ráday Soho Egyesület projekt menedzser

Az előadó által megismerhettük a Ráday utca régmúltját, hogy is indult útnak a 90-es években, majd sikeres évek után miként töltődött újra az egyesület a válság közepén 2009-ben. Hallhattunk több városfejlesztési és az utca népszerűsítését elősegítő tervet is, valamint bécsi példákat a nyitott udvarokra, mellyel a lakosság még jobban becsatornázható az utca életébe. Tájékoztatást kaptunk a jelenleg szervezés alatt álló júniusi eseményről (2014. június 21-22 – Terített asztalok – Múzeumok éjszakája), melyről már májusi hírlevelünkben röviden olvashatnak.

8. Pozsonyi Piknik Egyesület
Előadó: Bubics Ádám, Pozsonyi Piknik Kft ügyvezető igazgatója

Az előadó elmesélte milyen természetes adottságokkal rendelkezik a Pozsonyi út és környéke, ezalatt értette mind az ott lévő kis ékszerdoboz boltokat, valamint a magyar kulturális élet jeles képviselőit, akik szintén ezen a területen élnek. Megtudhattuk miként indult útnak 2009-ben a Pozsonyi Piknik Fesztivál és miként fejlődött évről évre egy olyan eseménnyé, mely mára több tízezer embert vonz. Idén szeptember 6-án kerül megrendezésre, több mint 200 kitelepülővel, 3 színpaddal, tematikus „utcákkal” a Jászai Mari tértől egészen a Szent István térig. Végül következett egy kerekasztal beszélgetés az utcák vezetőivel, ahol mindenki feltehette kérdéseit. Két fontos dolgot említenénk meg, ami itt elhangzott. Az egyik, hogy nagyon fontos a békés együtt élés, vagyis egy-egy utca életébe a vállalkozókon kívül be kell vonni az ott élő lakosságot és a helyi döntéshozókat (pl. önkormányzat, szakmai szervezetek stb.). A másik, hogy az üres üzlethelyiségek problematikájában is fontos az utcák szerepe, hiszen lokálisan ők is segítséget tudnak nyújtani a jelenség mérséklése érdekében.

Végül emlékeztetőül néhány elkövetkezendő esemény 2014-ben:

Tavasz:
2014. május 9-11 – Eleven Kreatív 1. – Iparművészeti vásár – Bartók Béla út
2014. május 17. – FalkArtFórum Fesztivál a Falk Miksa utcában
2014. május – szeptember – Fesztivál sorozat – VIII. Mikszáth tér

Nyár:
2014. június – Film hét a Bartókon
2014. június 21-22. – „Élmények terítéken” a Ráday utcában – Múzeumok éjszakája és hosszított nyitva tartás, Utcazene fesztivál
2014. augusztus vége – PÁN EURÓPAI PIKNIK – Bartók Béla út

Ősz:
2014. szeptember 6. – Pozsonyi Piknik
2014. szeptember 5-6-7. – Múltidéző Piactér és SzeptEmber Feszt – Népliget
2014. szeptember 12-14. – Eleven Kreatív 2. – Iparművészeti vásár – Bartók Béla út
2014. szeptember 20-21. Kulturális Örökség Napjai (történelmi séták 7 helyszínen)
2014. szeptember 27. Turizmus Világnapja (történelmi séták 8 helyszínen)
2014. szeptember vége – október eleje Design Hét a Bartók Béla úton
2014. október – Borban az Igazság – Nagy magyar borvidékek eseményeinek, játékainak, gasztronómiájának bemutatása

Az előadások megtekinthetők a weboldalon: https://bevasarloutca.hu/www.facebook.com/bumhu

BUM_05.hir_01 Elo_belvaros_forum_02 Elo_belvaros_forum_03