facebook share

Megjelenés dátuma: 2015. 10. 06.

Szeretné közelebbről és más szemszögből is megismerni utcáinkat? Akkor jöjjön el vezetett történelmi sétáinkra októberben és fedezze fel azok titkait!

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elhivatott a vállalkozások segítése és támogatása mellett, így mindent megtesz azért, hogy iránytűként szolgáljon számukra a gazdasági életben.

A kereskedőknek, üzlettulajdonosoknak, a helyi gazdasági élet csaknem minden szereplőjének és a vásárlóknak is elsődleges érdeke az élhető városi környezet megteremtése. Ebből a meggyőződésből hozta létre 2013-ban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a BUM – Bevásárló és Tematikus Utcák Menedzsmentjét.

A menedzsment a meglévő fővárosi bevásárló és tematikus utcák erősítésével és az ilyen kezdeményezések feltárásával, összefogásával foglalkozik. BUM Nonprofit Kft célja, hogy segítse és fejlessze a célterületek kereskedelmét, csökkentse az ott lévő üres üzletek számát és növelje az utcák látogatottságát.

 

Tagjaink:

  • Broadway Egyesület – Liszt Ferenc tér
  • Falk Art Fórum – Falk Miksa utca
  • Királyutca-Designutca Klaszter – Király utca
  • KultUnio Klaszter – KultUnio Negyed
  • Kulturális Tizenegy Egyesület – Bartók Béla út
  • Palota Piknik Egyesület – Mikszáth tér és Krúdy Gyula utca
  • Pozsonyi Piknik Egyesület – Pozsonyi út és környéke
  • Ráday Soho Egyesület – Ráday utca

Partnerünk:

  • Fashion Street – Deák Ferenc utca

 

2015. október 10-11-én „BUM – Őszi Tematikus Séták” keretén belül 9 helyszínen 14 sétával és egy hajós városnézéssel várjuk Önöket szakképzett idegenvezetőkkel.

Alább a részletes program.

Programok

2015. október 10. szombat

 

10.00          I. Séta a Ráday utca mentén - a Kálvin téri Református Templom és a Ráday Gyűjtemény megtekintésével

Találkozó: Bp. IX. Kálvin tér 9. sz. előtt

Útvonal: A Kálvin tértől a Török Pál utca – Lónyay utca – Erkel utca -  Ráday utcákon át a Kinizsi utcáig

Kálvin tér 9.sz. A Két oroszlán fogadó (1816-18, id. Zitterbarth M.) –a Károly Gáspár Egyetem Rektori Hivatala – a KRE karai Pesten- Kálvin János (1509-1564), a genfi prédikátor, hitújító szobra ( Búza Barna,2000) – 7.sz. a pesti református gyülekezet ( 1796 óta) és temploma ( Hofrichter J.; id. Zitterbarth,Hild, Róth Miksa), kriptája (Fáy András  , Wesselényi Miklós, Hermina hercegné egykori nyughelye, gróf Zichy Manóné kriptája)-  2014  óta nemzeti emlékhely ;- a Lónyay Utcai Református Gimnázium jogelődje (1859, Kálvin tér; 1943- 1952 ) és híres növendékei: Molnár Ferenc (1878 – 1952), A Pál utcai fiúk c. regény írója- Gárdonyi Géza, Csonka János, Szent-Györgyi Albert, Amerigo Tot, Beöthy Zsolt és Bächer Mihály (zongoraművész) – 8.sz. Soli Deo Gloria Szövetség székháza (1940es évek) – A környező utcák névadói: Török Pál, református püspök (1808-1883 )  1 sz. „Kisképző”: Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola Lónyay utca 2. a Vidats-gyár emléke ; gr. Lónyay Menyhért (1822–1884) emléktáblája- Kocsma a Két nyúlhoz és iskolaház (4-8.sz) a Két nyúl utcában – 4/b- Bolgár Iskola – 13. sz Mikszáth Kálmán egykori lakása-18. sz. a Nyugat folyóirat szerkesztősége (1912-1916-ig) – Gönczy Pál (1817- 1892) alakja –u. 2.sz : Bartoniek Géza (1854–1930 ) és az Eötvös József Kollégium első otthona-  Erkel u. 15./ Ráday u. 18.sz : Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény és Egyesület ( Ybl-palota,1876 ) Erkel utca 19.sz. Aurora-kör- emléktábla– Ráday Pál ( 1677 – 1733 ) és Ráday Gedeon (1713-1792)- Ráday u. 24/a- b: ex- Röck István-féle gépgyár (1854) - 28.sz. az 1855-ben létrejött  Református Teológiai Akadémia,a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye és a Biblia Múzeum (1988) a mai Köztelek -Kinizsi utca- Üllői útig húzódó Ferencvárosi Dohánygyár (1850-1911) helyén- 32. sz. Prückler Ignác rum-, likőr- és pezsgőgyárának ( 1834 ) emléke .

A séta során felkeressük a Ráday Soho Egyesület –tematikus utca egy-két kávézóját, éttermét

A séta időtartama: cca 3 óra

A sétát vezeti: Róka Zsuzsanna idegenvezető

A Ráday Gyűjteményt, műemlékkönyvtárat és a református egyházközösséget Kovácsné Pázmándi Ágnes lelkész, könyvtáros mutatja be.

 

10.30            Séta a Falk Miksa utcában

Találkozó: Bp. V. Kossuth Lajos tér és a Falk Miksa u. 1. sarka

Séta útvonala: a Falk Miksa utca kezdetétől a Szent István körútig

A 100 éves utcát Falk Miksáról (1828-1908), a magyar újságírás jeles alakjáról nevezték el.

A reformkorban még Feldunasornak hívták. 1839-41-ben Széchenyi István kezdeményezésére itt épült meg a Hengermalom és az Öntöde, ami az épülő Lánchidat is kiszolgálta, és ahol 1848-ban fegyvert is gyártottak. A közeli Honvéd utcába (26-30.) települt 1839-41 között a Valero Selyemgyár (Hild József).

Az 1900-as évek legelején a térséget parcellázták, a telkeket gazdag polgárok, építési vállalkozók (Grünwald és Schiffer Miksa Palatinus Építő Rt.-je, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. stb.), vásárolták meg, és a kor jeles építészeivel (Málnai, Révész, Kollár, Ágoston (Adler), Komor-Jakab, Román fivérek, Fodor Gyula, Vidor Emil) historikus, premodern, szecessziós stílusban bérházakat emeltek.

A Nádor udvar (1900) Szent István körútra nyíló Lipót majd Luxur kávéháza sokáig népszerű az értelmiségiek, művészek, írók (Hunyady Sándor, Szomory Dezső, Rejtő Jenő, Kassák Lajos.), a Vígszínház színészgárdája körében.

Sétánkon a Kossuth Lajos tér 13-15.sz (Málnai Béla)- 5.sz Palatinus-ház (1910, Vidor) 10.sz.- 13.sz. (Fodor, szecessziós) 18-20.sz. az Atlantica Tengerhajózási Rt. székháza (1911- Fodor Gyula)- 24-26 sz. bérház (1910 k, premodern, Román Miklós és Ernő) -32. sz Bizományi Áruház (1900- Müller Lajos) – 21.sz. Nádor-udvar, Lipót (1908) majd 1941-től Luxor kávéház (1901, Weisz Izidor) – útvonalra fűzve beszélünk az utca történetéről, a házak építtetőiről, építészeiről, az utca lakóiról, a vészterhes időkről, a Néphadsereg utcáról, arról, hogyan formálódott az utca arculata az 1980-as évek közepétől.

Séta időtartama: cca 2 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Kacskovics Fruzsina idegenvezető

 

10.45            Séta a Király utcában – két kerület határán

Találkozó: Bp. VI. a Terézvárosi Szent Teréz templom előtt (VI. Nagymező utca és Király utca sarok)

Séta útvonala: az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániától a Király utcán végig a Károly körútig

A török kiűzése után Pest polgárai zöldség- és gyümölcs termesztésére hasznosítják a városfalakon túli területet. 1777-ben a mai Rákóczi úttól északra eső részt- Pest Felső-külvárosát- Mária Terézia látogatásának emlékére Theresienstadt-nak nevezi el a pesti magistrátus, és plébániát alakít ki a területén. A majorságok közé először egy kis fakápolna épül, majd 1801-ben Kasselik Fidél tervei alapján felhúzzák templom falait, a belsőt Pollack Mihály tervezi, toronysisakját Ybl Miklós. A pesti polgárokon kívül idővel zsidó kereskedők telepednek meg, nyitnak üzletet, szervezik vallási közösségüket a Pest belvárosából, a Hajóhídtól a Városliget felé vezető egyszerű terézvárosi dűlőút mentén. A később főútvonallá nőtt Király utca, nyüzsgő kereskedelmi központ volt: sok apró bolttal, iparos műhellyel, átjáróval, étteremmel, kávéházzal, mulatóval, sok szép klasszicista, romantikus lakóépülettel.

Sétánkon megtekintjük a Terézvárosi plébániatemplomot (belülről) és a Vasvári Pál utcai zsinagógát (kívülről). A híres építészek (Pollack, Hild,Hofrichter, Brein…) és építők házai mentén -  47. Pekáry- ház – 26. Jálics-ház (Hild József) – 20, 21. Jó Pásztor-ház- 15. Szelényi-ház és a Gettó fala (belül is) -13. Gozsdu- udvar (Czigler) – 12. Gömöry-ház – 11. Prandtner-ház – 9. sz. Három Rózsa ház – az egykori Orczy- ház emléke – Anker-palota (1910, Alpár Ignác) - felidézzük a Király utca – egyben a pesti zsidónegyed- történetét a kezdetektől a vészterhes időkön át a mai napig

Séta időtartama: cca 2,5 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Rózsa András idegenvezető

 

 

10.45  A Pesti Vigadó (Feszl Frigyes, 1865) a Redout  (Pollack Mihály, 1833)  helyén – a séta MEGTELT, további regisztrációkat sajnos nem tudunk fogadni.

Épületismertető séta a megújult Pesti Vigadó tereiben

Találkozó: a Pesti Vigadó előcsarnokában Bp. V. Vigadó tér 2. sz.

A vezetés: 11.00 órakor kezdődik

A vezetés várható időtartama: 60 perc

Az épületismertető séta kedvezményes díja: 750 Ft/fő

Kérünk minden résztvevőt, hogy a belépti díjat a megadott összegben (százas és ötven forintos címletekben) készítse elő, és a jelentkezésnél adja át a hostessnek, hogy 11.00 órától zavartalanul elkezdődjék az épületbejárás.

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Aradi Péter idegenvezető, a Vigadó helyi vezetője

 

11.00            Barangolás a Bartók Béla úton

Találkozó: a BP. XI. Gellért téri Kútháznál (Szent Gellért tér 1.sz.)

Séta útvonala: a Szent Gellért tértől a Bartók Béla úton a Gárdonyi térig tart

A séta során bemutatjuk a térség nevezetes épületeit, ipari műveit (a „Sáros fürdő” forrása fölötti teret, a Gellért szálló, fürdő (1910,1918, Hegedűs, Sebestyén, Sterk) és a Sziklakápolna együttesét; a Ferenc József hidat (1896, Feketeházy János); az árvizek ellen biztonságot nyújtó rakpartokat, hidakat, ipari gépeket tervező mérnökök képzésére épített (József) Műegyetem- blokkot a feltöltött Lágymányosi-tó helyén, köztük a legrégebbi „Ch” épületét (1909, Czigler Győző), az M4es metro vonalát; az egykori hidroplánállomás emlékét). Megidézzük a környék híres íróit: Karinthy Frigyest és körét, a rivális Gebauer törzsvendégeit, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Ottlik Géza; Huszka Jenő és az útvonalnak nevet adó Bartók Béla zeneszerzők alakját; „a napútfestő” Csontváry Kosztka Tivadart, és a zseni vásznait a pusztulástól mentő Gerlóczy Gedeont. Megemlékezünk a magyar ipar, technika, ipari oktatás fejlődésében nagy szerepet játszó gépészmérnök, feltaláló, egyetemi tanár Csonka János (1852-1939) alakjáról. Megtekintjük a KULT11 művészeti galériáit, a Hadik kávéházat és a Szatyor bárt, és a túlnyomórészt a XX. század elején, az I.vh előtt eklektikus, szecessziós, premodern stílusban tervezett épületeket a Bartók Béla út két oldalán.

Séta időtartama: cca 2 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Antal János idegenvezető

 

13.00            Séta a Deák Ferenc utcában és környékénFashion Street, a Divat utcája

Találkozó: Bp. V. Vigadó tér 2., a Vigadó előtt

Séta útvonala: a pesti városfal mentén a Vigadó tértől az Apáczai Csere János és Dorottya utcákon át a Vörösmarty téren keresztül a Deák Ferenc utcán halad a Deák Ferenc térig

A Redoute helyén Vigadó (1859, Feszl Frigyes) – 11.sz. MAHART-székház (1910) – 15.sz. Wurm- ház a sóházak helyén (ifj.Zitterbarth, 1814, Pollack, 1822; Bank (Hauszmann, 1893) 2009 óta Dorottya-udvar, ma : Gyémántpalota  – Dorottya utca 11 -ex Főfotó – 9.sz.lkh ( 1910, Ágoston E) – 8.sz. Medgyaszay,1914 – 5.sz./ Széchenyi tér 2.sz. Vogel-ház, Nemzeti Kaszinó-(Lyold-palota) – 3.sz. Lyka Anasztáz háza (Mouzenidis Utazási Iroda és Görög Shop) (Hild)- 2.sz. Mária Dorottya emléktáblája, a „Magyar Királyhoz” c. szálló (Hofrichter, 1814-1918) – Futura Rt.székház (1938, Münnich) – 1.sz. Cafe Dorottya (Gottgeb/ Hild,1860) / Gerbaud palota – Vörösmarty tér -1896: a Milleneumi Földalatti vasút vá.; József nádor tér 7.sz. Murát Panajot kereskedő háza (1831, Kasselik Ferenc) – 6.sz. Lyka Demeter háza (1844–45, Hild J) – ex-Német színház (1812, J.v.Aman, Pollack) helyén Haas Fülöp szőnyegáruháza, bérháza, 1971-2005-ig irodaház- 7.sz- Eisele Antal szabómester bérháza: a Privorszky kávéház (1870, Kugler Henrik, 1884-től a Gerbeaud) – 3.sz. Kasselik-ház (1911, Korb és Giergl) –- Váci 1/ Deák F. utca 3–5.sz: Pesti Hazai Első Takarékpénztár banképülete és bérháza (1915, Alpár), Szamos Gourmet ház – a Váci-kapu maradványa – Türr ( Kis Híd) utca-  Apáczai Csere János utca – a pesti polgárok klasszicista bérházai: – 7.sz Kardetter-ház, ZENIT Hotel (1812) – 3.sz. Szemerédy-ház (1811)- 5.sz Gyürky-ház (1813)-  9.sz. az ex Északi Nagyrondella helyén: Kemnitzer János Márványos kávéháza, (1791), az Angol Királynő Szálló és híres lakója, Deák Ferenc (1850, Hild József (1916,Pénzintézeti Kp.)– Deák Ferenc( Nagy Híd)  utca 11-13.sz.a Dán-testvérek háza- 15.sz. Deák-Palota (1903, 2004, Erick v. Egeraat) -17.sz. Röltex-ház (1912, Révész-Kollár) – 19.sz. Rendőr-ház- 21.sz. Weis Bernát háza, (Hild) Marastoni-féle festőiskola 1846-1860 – 23.sz./ Deák Ferenc tér Modern és Breitner Lázár áruház és lkh (1912, Révész-Kollár) – 2-sz. / Deák Ferenc utca 16-18.sz ex-Adria Biztosító Társaság székháza, luxus bérháza (1913,.Tőry Emil,Pogány Móric, Ligeti Miklós, Telcs Ede) a pesti városfalon kívül épült evangelikusok temploma ( 1811,Pollack), iskolája és az Evangelikus Országos Múzeum (kívülről):  Insula Lutherana

Séta időtartama: cca 2 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Aradi Péter idegenvezető

 

14.00            Liszt Ferenc téri séta a Zeneakadémia épületének megtekintésével - a séta MEGTELT, további regisztrációkat sajnos nem tudunk fogadni.

Találkozó: a Zeneakadémia előtt (Bp. VI. Liszt Ferenc tér 8.sz.)

Séta útvonala: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem- a Gyár és Király utca sarki Vakok Intézete helyén- (1907, Korb,Griegl; iparosmunkák: dr. Zielinski Szilárd mérnök korai vasbeton szerkezete, Róth Miksa üvegmozaikjai, a Zsolnay kerámiagyár eozinmázas csempéi és díszei) – a Liszt Ferenc tér emléktáblás házai, lakói (Vázsonyi János, Lakner Artúr, Vidor Emil,Szép Ernő…), egykori és mai szobrai, kávézói, éttermei – az Andrássy út és az Oktogon egykori kávéházai: az Abbázia és a Japán kávéház (Írók boltja) törzsasztala- Jókai tér: emlékezés a Valero Selyemgyárra, Pest első gyárára (1780), a Fabriken Gasse (Gyár utca) iparosaira, gyáraira: köztük a vas és ércöntő mester Schlick Ignácra (1820-1868), (a Gyár utca 41-42.sz. alatt állt kovácsműhelye, vasöntödéje) – 19. sz.: pesti zsidó kórház (1841, Hild) és Semmelweis Ignác – Jókai tér 10. Kolibri Színház, Kemény Henrik bábművész emléke – Jókai Mór szobra (1921, Stróbl Alajos) – Andrássy út/ Paulay Ede u: Goldberger textilgyáros Párisi Nagyáruháza (1911, Sziklay, ipari szecesszió) az ex-Terézvárosi polgári kaszinó (1885, Petschacher, neoreneszánsz) helyén: a Lotz–terem megtekintése

A Zeneakadémia megtekintése 14:30 órakor helyi idegvezetéssel történik

A kedvezményes belépőjegy ára: 750 Ft/fő

Kérünk minden résztvevőt, hogy a belépti díjat a megadott összegben (százas és ötven forintos címletekben) készítse elő, és a jelentkezésnél adja át a hostessnek, hogy 14.30 órától zavartalanul elkezdődjék az épületbejárás a Zeneakadémián

Séta időtartama: cca 2,5 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Bíró Gábor idegenvezető

 

15.00            Séta a Falk Miksa utcában – egyeztetés alatt

Találkozó: Bp. V. Szent István krt – Falk Miksa utca sarok (Colombo szobor)

Séta útvonala: Városi legendák nyomába eredünk a Lipótvárosban. A magyar újságírás jeles alakjáról a huszadik században háromszor is elnevezték a manapság leginkább régiségboltjai és galériái miatt népszerű, hangulatos utcát. Vajon miért?

Ki volt Falk Miksa, és hogyan kapcsolódik olyan neves személyekhez, mint Széchenyi István, vagy Erzsébet királyné? Miért áll az utca körúti torkolatában Columbo felügyelő ballonkabátos szobra? Hol volt egykor a Valero selyemgyár, és vajon miért nem őrzi ma Budapesten egyetlen közterület sem ennek a maga korában jelentős ipari létesítménynek a nevét? Mi köze az utcához Ganz Ábrahámnak, és miért hívták a Szent István körutat egy időben Fegyvergyár utcának?

A körút és az Országház közé ékelődött városrész alakulása nem csupán a főváros dinamikus fejlődését, de a viharos magyar történelmet is jól tükrözi. Szecesszió és szocreál, kortárs művészet és antik tárgyak jól megférnek egymás mellett a Falk Miksa utcában. Míg térben végig az utca vonalában mozgunk, időben mintegy másfél évszázadot járunk be sétánk során.

Séta időtartama: cca 1,5 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Balázs Katalin idegenvezető

 

16.00            Barangolás a Bartók Béla úton

Találkozó: a BP. XI. Gellért téri Kútháznál (Szent Gellért tér 1.sz.)

Séta útvonala: a Szent Gellért tértől a Bartók Béla úton a Gárdonyi térig tart

A séta során bemutatjuk a térség nevezetes épületeit, ipari műveit (a „Sáros fürdő” forrása fölötti teret, a Gellért szálló, fürdő (1910,1918, Hegedűs, Sebestyén, Sterk) és a Sziklakápolna együttesét; a Ferenc József hidat (1896, Feketeházy János); az árvizek ellen biztonságot nyújtó rakpartokat, hidakat, ipari gépeket tervező mérnökök képzésére épített (József) Műegyetem- blokkot a feltöltött Lágymányosi-tó helyén, köztük a legrégebbi „Ch” épületét (1909, Czigler Győző), az M4es metro vonalát; az egykori hidroplánállomás emlékét). Megidézzük a környék híres íróit: Karinthy Frigyest és körét, a rivális Gebauer törzsvendégeit, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Ottlik Géza; Huszka Jenő és az útvonalnak nevet adó Bartók Béla zeneszerzők alakját; „a napútfestő” Csontváry Kosztka Tivadart, és a zseni vásznait a pusztulástól mentő Gerlóczy Gedeont. Megemlékezünk a magyar ipar, technika, ipari oktatás fejlődésében nagy szerepet játszó gépészmérnök, feltaláló, egyetemi tanár Csonka János (1852-1939) alakjáról. Megtekintjük a KULT11 művészeti galériáit, a Hadik kávéházat és a Szatyor bárt, és a túlnyomórészt a XX. század elején, az I.vh előtt eklektikus, szecessziós, premodern stílusban tervezett épületeket a Bartók Béla út két oldalán. A hétvégén zajlik az Eleven Design Hétvége, így néhány programba betekintünk. Rendezvényről itt olvashat.

Séta időtartama: cca 2 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Antal János idegenvezető

 

16.30        Séta a Gellért-hegyen és környékén

Találkozó: Molnár C Pál Műterem előtt – 1118 Budapest, Ménesi út 65.

A séta útvonala: A Molnár C Pál Műteremtől a Ménesi úton a Hadik Kávéházig.

“Battonyán születteM-CP” - a MCP Múzeum új kiállításának megtekintése – séta a Ménesi úton, az egykori szőlőhegy dülőjében – a Bartók Béla úton a Gárdonyi térig: kapcsolódás az Eleven Design Hétvége esti programjaihoz. Rendezvényről itt olvashat.

A séta időtartama: cca 2 óra

A sétát vezeti: Csillag Péter a festő unokája

 

17.00        Őszi sétahajózás a Dunán

A MAHART PassNave Kft. Táncsics hajójának a fedélzetén

Beszállás: 16.30 órától a Vigadó téri hajóállomás 5. számú  kikötőjénél

Indulás: 17.00 órakor

Érkezés: 18:00 óra, Vigadó tér

Útvonal: Vigadó tér- Margit híd- Lágymányosi (Rákóczi) híd- Vigadó tér

A hajózás időtartama: 60 perc

A városnézést vezeti: Dr. Lengyel János idegenvezető

A kedvezményes viteldíj: 500 Ft /fő egységesen (2 év alatt ingyenes, regisztrációs jegy váltása kötelező)

A hajón italbüfé áll a vendégek rendelkezésére.

A jegyeket elővételben megválthatják a Vigadó téri hajóállomás jegypénztárában nyitvatartási időben:

hétfőtől vasárnapig minden nap 9.00-21.00

Illetve a következő linken keresztül tudnak regisztációs űrlap kitöltésével jelentkezni járatunkra:

www.mahartports.hu/webset32.cgi?MAHARTHajoallomas@@HU@@20@@178937210

Kérjük, hogy a jegyeket a hajóindulás előtt legkésőbb fél órával szíveskedjenek átvenni a MAHART PassNave Kft. Vigadó téri Hajóállomás jegypénztárában, vagy elővételben. Részletek itt.

2015. október 11. vasárnap

 

10.00            KultUnio, séta a pesti zsidónegyedben

Találkozó: Bp. VI. Anker Palota előtt (Anker köz 2.) (Bajcsy Zs. út sarok)

Séta útvonala: Anker köz- Paulay Ede utca- Káldy Gy.u – Király utca – Rumbach S. utca- – Wesselényi utca- Síp utca – Dob utca –Kazinczy utca- Dohány utca-   Klauzál utca és tér- Dob utca – Erzsébet krt.

Anker-palota (1910, Alpár Ignác) – Paulay Ede u 7-9.sz. Vakvarjú étterem – Káldy Gy.u - Király utca 15. Getto-fal - 13.  Gozsdu udvar – Rumbach S. utcai /status quo antem/  zsinagóga (kívülről) –- Wesselényi u. 7.sz. Magyar Zsidó Levéltár, benne a Goldmark terem (kívülről)- a Dohány utcai /neológ / zsinagóga körzetében – Síp utca – Dob u. 15.sz. Spinoza ház - 19. Hive hostel – (21. Vintage Garden )- Dob utca. 35. – Kazinczy utcai Ortodox Zsinagóga (udvar, kívülről) - Kazinczy utca 21.sz. Magyar Elektrotechnikai Múzeum az egykori Trafóház helyén (csak említve) – Kazinczy utca/ Wesselényi utca: Noé kert, Raj Rachel cukrászdája - 16.sz. Mikve, rituális fürdő (kívülről) 14. sz. Szimpla kert – Dohány utca 32. interaktív emlékfal (2014, Sugár Péter) – Dohány utca u. 42-44. sz - ex-  Hungária fürdő/ Continental Budapest Hotel ****Superior (belül) – Klauzál utca – a Klauzál tér és a piac- Dob utca 46/b: Seress Rezső lakóháza (Seress – emlékek a Kispipa vendéglőben; Akácfa utca 38.sz) – Dob utca 57./ Kertész utca 36. FÉSZEK Művészklub (1901 óta) kerthelyisége, Hemingway étterem – Dob utca 63.sz. Queen’s Court Hotel ( udvara) –Kürt utca: a  Valero -Selyemgyár emléke - Erzsébet krt. 43-49. – Corinthia Grand Hotel Royal ( 1896 , Ray Rezső) , és a Royal fürdő (1888,Freund Vilmos) szállodatörténeti kiállítása 

Séta időtartama: cca 3 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Róka Zsuzsanna idegenvezető

 

 

11.00            Pest mulatónegyede - Mulatók, kabarék és revűk, kávéházak, vendéglők, filmszínházak, színházak – a séta MEGTELT, sajnos további regisztrációkat nem áll módunkban fogadni rá.

Találkozó: A Hofi-szobor elől  (Bp.VI. Nagymező utca 22-24.sz ;Thália Színház)

Útvonal:  Nagymező utca- Ó utca- Hajós utca- Dalszínház utca- Révay utca- Paulay Ede utca- Nagymező utca- Király utca- Liszt Ferenc tér- Andrássy út

Nagymező u. 22-24.sz. Wabitsch Lujza Jardin d”Hiver, Télikert mulatója, 1913-1920) később Thália Színház – Kabaré 24 ( Mikroszkóp Színpad 1967. Komlós János ) , Hofi-szobor (Stremeny Géza, 2004 ) – 20.sz Mai Manó cs-és kir. udvari fényképész műterme ( Ray Rezső, 1893) :  1995 óta a Magyar Fotográfusok Háza – az egykori Arizona Mulató és híres vendégei (1932-1944 ; Miss Arizona, Senger Mária alias Mici táncosnő  és Rozsnyai Sándor) – 17-19.sz. Somossy Orfeum (1898, Fellner-Helmer, Vágó László, Málnai Béla), 1923 óta Operettszínház- és téli kertje: a Moulin Rouge Mulató -  Kálmán Imre szobra ( Veres  G., 2007) – híres művészek  lábnyoma és kézjegye – Ó UTCA-   HAJÓS UTCA – GASZTRO-utca : 27.sz. Chagall Café@Restaurant- Drop – 25.sz. Napoleon-udvar, Rusztik bistro –  Operaház ( Ybl, 1884)  – Révai utca : Vidám Színpad- (Belvárosi)- PAULAY EDE ( Két szerecsen) utca 35.sz. : Új Színház: Friedmann Adolf – Parisiana Orfeuma ( Lajta 1909 , Vágó,  1919, ) – Dreschler-palota és kávéháza – Andrássy 29.sz. Művész kávéház (Ray R.1884)- NAGYMEZŐ UTCA- 8.sz. Ernst Lajos magángyűjtő és Múzeuma (Fodor Gyula, 1912, Lechner, Falus Elek,Rippl-Rónai) – Tivoli mozi  -  KIRÁLY UTCA / Csányi utcasarka:  Pekáry-ház  – a Király utcai zengerájok, mulatók, és a Király utcai színház és a Valero Selyemgyár emléke – Terézvárosi – templom  (Kasselik ,1809 ; belső: Pollack Mihály; Ybl, Kasselik-kút ) – Bartók Béla Konzervatórium (1840 óta)  – Nagymező utca 11.sz. Radnóti Miklós Színház és a költő szobra (Varga Imre, 2009 ) – Paulay E. utca – az egykori Terézvárosi kaszinó – Liszt Zeneakadémia- Liszt Ferenc tér és kávézói, éttermei – az egykori Japán kávéház és az Oktogon kávéházai- Goldberger Párizsi Nagyáruháza (1911), ex-Terézvárosi kaszinó, (1884;)

A séta időtartama: cca 3 óra

A séta maximális létszáma: 30 fő

A sétát vezeti: Boda Mónika idegenvezető

 

13.00            Az Iparművészeti Múzeum (1896, Lechner Ödön) - épületismertető séta

Találkozó: az Iparművészeti Múzeum előcsarnokában ( Bp. IX. Üllői út 33-37. )

London, Bécs után a harmadikként hozták létre 1872-ben az Iparművészeti Múzeumot.

Gyűjteményét 1877-ig a Nemzeti Múzeumban őrizték, majd az Andrássy úti Régi Műcsarnokba került. A fokozatosan gyarapodó gyűjtemény otthona Lechner Ödön és Pártos Gyula terve szerint a 1896- ra megépült palota lett. A múzeumlátogatót kettős esztétikai élmény fogadja : a termeiben kiállított gyűjtemény, és a tárgyaknak helyet adó sajátosan megkomponált színes, mozgalmas terű és díszítésű épület, Lechner Ödön mesterműve.

Az Üllői út és a Kinizsi utca sarkán álló palota egyszerre épült múzeumnak és iskolának. A falai között helyet kapott az 1880-ban alapított Országos Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda .

Az épületismertető séta: 13.30 órakor kezdődik

Útvonal: a látogatható terek a pincétől a padlásig

Kizárólag erre a sétára váltható kedvezményes belépőjegy: 800 Ft/fő  

Kérünk minden résztvevőt, hogy a belépti díjat a megadott összegben (száz forintos címletekben) készítse elő, és a jelentkezésnél adja át a hostessnek, hogy 13.30 órától zavartalanul elkezdődjék az épületbejárás.

Regisztráció: max. 25 fő

A vezetés időtartama:  kb. 90 perc

Az épületet bemutatja: Lengyel Györgyné idegenvezető, az Iparművészeti Múzeum önkéntes vezetője

 

14.00       Séta a Mikszáth tér és környékén

A Rákos-árok a Margit-sziget alsó harmadától indult, a Jókai, Csengery utca felé tartott, és a Rákóczi tér irányában a Boráros térnél csatlakozott a Dunához. A mai Gutenberg téren keresztezte a Téglaégető utat (az Országúttól vezetett ez a mai Rákóczi térre, ahol Pest első téglavetője, égető kemencéje állt). A Mária és a Somogyi Béla utcák vonalában átszelte Belső-Józsefváros területét. Pest város esővízét vezette el, szennyvízcsatornaként szolgált. 1838-ban a jeges ár a terület földszintes vályogházait elmosta. A katasztrófa után az árkot betemették, vonalán belül (Somogyi Béla és Mária utcák sávjától a Múzeum körútig) csak emeletes kőházakat építhettek. József nádor területrendezési, városfejlesztési tervének köszönhetően e negyedben emelték a Nemzeti Színházat (1837), a Nemzeti Múzeumot (1847), a Képviselőházat (1865). Ide költözött az arisztokrácia, itt telepedett meg több egyházi rend. Ferenc József rendelkezésére itt épült fel az Országos Rabbiképző Intézet és tanítóképző.

A Mária utca vonalán épült ki az orvoskar önálló klinikai tömbje.

Az oktatási, vallási intézmények, és az egykori paloták környezetében fekvő Mikszáth tér és a Krúdy utca térsége mai arculatát a városfejlesztési tervek és civil kezdeményezek nyomán nyerte. Az egykori kisiparos műhelyek, kereskedések helyén létrejött éttermei, kávézói, boltjai,”kulthelyei”a kikapcsolódás szigetei, a közösségi élet kellemes terei.

 

Találkozó: Gutenberg tér (Budapest, VIII.) 

Útvonal: Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem (1877, Kolbenmeyer,Freund)- Gutenberg tér : dr. Fodor József (1843-1901) szobra ( 1909,ifj. Vastagh Gy.) – 4.sz. Gutenberg Otthon, a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egylete (1907, Vágó fivérek, Róth Miksa üvegablakok, Zsolnay-csempék )– Horánszky (volt Zerge) utca- 4.sz. lh. (1871,  Gottgeb Antal)- 6.sz. volt cisztercita rendház (1897)  - 11.sz. az egykori Főreáltanoda (1874. Diescher József ) ma Vörösmarty Mihály Gimnázium – 13. sz:  (Pucher József ) Szendrey Júlia-emléke , H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési központ -14. szJézus szíve Népleányai Társasága –15.sz.  ifj. Emőkei Emich Gusztáv bérpalotája (1896/98, Novák Ferenc) – Jezsuita sziget: Horánszky utca 20.sz. Párbeszéd Háza, Loyola Café – a jezsuiták Mária utcai temploma és rendháza (1888, Kauser J.), Feszty Masa Úti Boldogasszony kegyképe – Lőrinc pap tér – 2.sz. Hotel Palazzo Zichy Budapest (gróf Zichy Nándor palotája- 1897, Hável Lipót )- 3.: Darányi-palota (1896.Stark Sándor) – Krúdy utca : az oktatási intézmények környezetében, „latin negyed”:  kávézók, éttermek (2.; 7;..) - Krúdy 11.sz.  Reusz Henrik háza,1898 – Mikszáth Kálmán (1847- 1910) szobra és az író emlékezete : Mikszáth tér 1.sz. Sacré Coeur iskola, Sophianum leánygimnázium, piaristák gimnáziuma – Irinyi János pesti gyufagyára (emlékmű, Horvay János)

A séta időtartama: 2,5 óra

A sétát vezeti: Aradi Péter idegenvezető

 

 

14.00            KultUnio, séta a pesti zsidónegyedben 

Találkozó: Bp. VI. Anker Palota előtt (Anker köz 2.)

Séta útvonala: Anker köz- Paulay Ede utca- Káldy Gy.u – Király utca – Rumbach S. utca- – Wesselényi utca- Síp utca – Dob utca –Kazinczy utca- Dohány utca-   Klauzál utca és tér- Dob utca – Erzsébet krt.

Anker-palota (1910, Alpár Ignác) – Paulay Ede u 7-9.sz. Vakvarjú étterem – Káldy Gy.u - Király utca 15. Getto-fal - 13.  Gozsdu udvar – Rumbach S. utcai /status quo antem/  zsinagóga (kívülről) –- Wesselényi u. 7.sz. Magyar Zsidó Levéltár, benne a Goldmark terem (kívülről)- a Dohány utcai /neológ / zsinagóga körzetében – Síp utca – Dob u. 15.sz. Spinoza ház - 19. Hive hostel – (21. Vintage Garden )- Dob utca. 35. – Kazinczy utcai Ortodox Zsinagóga (udvar, kívülről) - Kazinczy utca 21.sz. Magyar Elektrotechnikai Múzeum az egykori Trafóház helyén (csak említve) – Kazinczy utca/ Wesselényi utca: Noé kert, Raj Rachel cukrászdája - 16.sz. Mikve, rituális fürdő (kívülről) 14. sz. Szimpla kert – Dohány utca 32. interaktív emlékfal (2014, Sugár Péter) – Dohány utca u. 42-44. sz - ex-  Hungária fürdő/ Continental Budapest Hotel ****Superior (belül) – Klauzál utca – a Klauzál tér és a piac- Dob utca 46/b: Seress Rezső lakóháza (Seress – emlékek a Kispipa vendéglőben; Akácfa utca 38.sz) – Dob utca 57./ Kertész utca 36. FÉSZEK Művészklub (1901 óta) kerthelyisége, Hemingway étterem – Dob utca 63.sz. Queen’s Court Hotel ( udvara) –Kürt utca: a  Valero -Selyemgyár emléke - Erzsébet krt. 43-49. – Corinthia Grand Hotel Royal ( 1896 , Ray Rezső) , és a Royal fürdő (1888,Freund Vilmos) szállodatörténeti kiállítása 

Séta időtartama: cca 3 óra

Látogatók száma: max. 30 fő

A sétát vezeti: Bátki János idegenvezető

 

 

15.00           II. séta Ráday utca és környékén – a Bartók Béla Unitárius Egyházközség és a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc templom megtekintésével

Találkozó: az Iparművészeti Múzeum előtt ( Bp. IX. Üllői út 33-37. )

A séta útvonala: Üllői út- Hőgyes Endre utca- Knézich utca- Ráday utca- Bakáts tér

Üllői út- az egykori Rákos utca, ma Hőgyes Endre utca – 2.sz. Tárt kapu Galéria : Art Bruit – 3.sz – Bartók Béla Unitárius Egyházközség Temploma ( 1898, Ganz Ármin)  – 5. sz. Champagnat magyar-francia iskola ( 1930-1950)  és a marista testvérek -7-9.sz. dr. Hőgyes Endre ( 1847-1906) Pasteur-intézete és kórháza ( 1890, Üllői út 26.sz ) 1904-1949 ig ,ma  SOTE. Gyógyszerészeti Intézet – Knézich utca 3-13.sz/ Ráday utca u.36. épületegyüttes Lechner M. Franciska-emléktáblája Mária ( 1871)  és Szent Margit Intézet; Patrona Hungariae Leánygimnázium és kápolna (1930) – Ráday u. 43–45. : Szent Imre Kollégium (1910, Szőts Imre és Siegel Albin) – Bakáts tér 10. sz- az egykori Zichy József grófné alapította Erzsébet kórház (1870) / és a Knézich u. 14. sz. : Kórház (Tőry Emil, 1906; Márkus Géza, 1913) : Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ (2007-ig) – Bakáts tér 11. sz. Schöpf-Merei Ágost (1805- 1858) az első magyar gyermekkórház megalapítójának emléktáblája -14.sz Elöljárósági épület ( Czigler Győző, 1884), Ferencváros Polgármesteri Hivatala- FTC- emléktábla- a Bakáts téri templom és körzete ( 1822, 1867: Ybl Miklós és az alkotógárda: Gregersen Gudbrand ács- és építőmester, Jungfer Gyula díszműkovács, Schlick Ignác pesti vasöntő, Thék Endre bútorgyáros, Scholtz Róbert, Lotz Károly, Than Mór festők)

A séta során felkeressük a Ráday Soho Egyesület –tematikus utca egy-két kávézóját, éttermét

A séta időtartama: cca 2 óra

A séta létszáma: max. 30 fő

A sétát vezeti: dr. Orbán György, a Ráday Soho Egyesület program szervezője

 

 

A Bevásárló és Tematikus utcák sétái regisztrációhoz kötöttek, a létszám az adott sétáknál meg van adva. Regisztrálni az info@bevasarloutca.hu e-mail címen lehet, október 8-ig. A regisztrációkat hétköznap munkaidőben áll módunkban feldolgozni, köszönjük megértésüket.

A programok változtatásának jogát fenntartjuk!

 

A séták teljes ideje alatt kép- és hangfelvételek készülnek, melyeket a szervezők a rendezvény népszerűsítésével kapcsolatosan a későbbiekben nyilvánosságra hozhatnak és felhasználhatnak.