facebook share

Közel negyvenen vettek részt a 2016. április 6-án megrendezett Tavaszi Tematikus Konferencia ötödik állomásán, a Bartók Béla út és környékének jövőjével foglalkozó rendezvényen. A helyszínt a Moha Café (https://www.facebook.com/MohaCafe) biztosította. Köszönjük a tökéletes kiszolgálást és az együttműködést.

A nap legfontosabb üzenete, hogy a közösségépítés elengedhetetlen része egy jól működő utcának, városrésznek. Fontos a megfelelő kommunikáció és az összefogás.

A meghirdetett programmal ellentétben sajnos a XI. kerület, Újbuda Önkormányzata nem tudott részt venni a rendezvényen, de írásban biztosítottak arról, hogy továbbra is támogatják a Bartók Béla Boulevard fejlődését és tevékenységét.

Bornemisza Miklós elnök, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Tagozat V. Turizmus és Vendéglátás osztály részéről beszélt a Kamara elmúlt 165 évéről, hogy milyen szerepet játszott a gazdaságszervezésben és fejlesztésben. Kihangsúlyozta, hogy legfontosabb feladata a vállalkozók érdekeinek képviselete. Beszámolt a Kamara új programjáról, mely szerint egy még aktívabb kamarai jelenléttel kívánnak részt venni a vállalkozások életében. Kibővült pályázati rendszer működtetése kezdődik meg hamarosan, melyen keresztül a vállalkozások, kiemelten a bevásárló és tematikus utcák további forrásokra pályázhatnak. Tájékoztatta a jelen lévőket a BKIK széleskörű szolgáltatási rendszeréről és számos lehetőséget említett, amit az önkéntes kamarai tagok igénybe vehetnek. A BUM projekt is egyike a Kamara által nyújtott lehetőségeknek, melyet egyre inkább szélesíteni kíván a Kamara.

A BUM képviseletében Király Gabriella bevásárlóutca menedzser, bemutatta a BUM történetét, tevékenységét, beszélt mind azon megjelenési lehetőségekről, melyek a vállalkozók rendelkezésére állnak, továbbá a idei tervekről. A BUM Nonprofit Kft nyitott minden megkeresésre és igyekeznek mindenben segíteni, amiben csak tudnak.

Faur Zsófia elnök, Kulturális Tizenegy Egyesület, beszélt az egyesület megalakulásáról és arról az útról, amit bejártak eddig. Ő maga is a Bartók Béla úton vezeti vállalkozását, mely a harmadik legrangosabb galéria ma Magyarországon és számos külföldi vásáron is megjelennek kiállításaikkal. Az egyesülettel kapcsolatosan elmondta, hogy az idei évtől már csak a Bartók Béla Boulevardot szeretnék felhelyezni az emberek tudati térképére, a mögötte álló szervezet csupán a működést biztosítja. Elmondta, hogy a XI. kerületi Önkormányzat mennyi mindennel támogatja az egyesület tevékenységét és főleg az általuk szervezett eseményeket. A következő esemény most május 6-8. között lesz BBB-Eleven Tavasz néven, melyről a helyszínen szóró anyagokat is kaptak a résztvevők. Büszkén mondta, hogy az egyesület nem csak vállalkozásokat tömörít, hanem számos helyi lakos is csatlakozott az összefogáshoz, ezzel is erősítve az itt lévő kivételes közösséget.

Bosznai Tibor alelnök, Kulturális Tizenegy Egyesület, a Hadik Kávéház, valamint Szatyor Bár üzletvezetője is hangsúlyozta a jó közösségi szellem fontosságát, amiben tevékenységüket végzik a Bartók Béla úton. Elmondta, hogy van egy kedvezmény kártyájuk, melyet egyelőre a vállalkozások tudnak egymás között használni, de hamarosan ennek bővítését tervezik. Szeretnének megvalósítani egy nemzetközi konferenciát is, ahol megszólaltatnának az utcamenedzsmentben tapasztalt, jártas szakembereket is. Ezzel is további ötleteket merítve a minél hatékonyabb működéshez. Sikerességhez vezető úton most értek el oda, hogy végre volt elég forrás ahhoz, hogy egy profi PR ügynökséggel dolgozzanak együtt, így remélhetőleg minél több emberhez eljut a Bartók Béla Boulevard híre.

A helyi vállalkozókat Ruzsovics Krisztina, a Créme Café Gottierből és Egri Orsolya, a Tranzit Art Caféból képviselte. Nagyon lelkesítő és összefogott előadásokat hallhattunk. Megismerhettük a Tranzit Art Cafe közösségi tevékenységét, melyet képekben is bemutattak a jelenlévők számára.

A Gottier Cafe pedig egy igazi kis mesés kávézó, elegáns és színvonalas kínálatával, náluk „Mindig kávéidő van”. Mind ketten nagyon szeretik és szívesen dolgoznak itt, ebben a közegben, de azért akadnak problémák. Elmondták, hogy nagyon megnehezíti a vállalkozások életét a kiszámíthatatlanság, mely részben köszönhető annak a megosztottságnak, hogy a Bartók Béla út közterületileg a Fővároshoz tartozik, de bizonyos kérdésekben mégis a XI. kerület a kompetens. Gondot jelent a parkolás és az áruszállítás. Előfordulnak kellemetlenségek a hajléktalanok miatt. Hiányoznak az utcából bizonyos kereskedelmi profilok, melyek még frekventáltabbá tehetnék azt. A fizetendő adók és díjak tekintetében is örülnének pozitív változásnak, mely figyelembe veszi, hogy adott üzlet hol van, milyen adottságokkal és állapottal rendelkezik. Ehhez kapcsolódik, hogy szeretnék, ha az eljárások is egyszerűbbé válnának, kevésbé lenne bürokratikus egy-egy ügy elintézése. Jó példákat is láttunk, hogy egy-egy fejlesztés milyen pozitív hatással van a környezetre. (ITT megnézheti Ön is!)

 

A hozzászólások többsége elsősorban felajánlás volt, hogy miként tudnák segíteni az egyesület, illetve az itt lévő közösség életét, tevékenységét. Volt, aki oktatás, volt, aki az adózás területén és volt aki a terület megismertetésében ajánlotta fel támogatását, vagy munkáját. A Godot Galériától ötletként felmerült, hogy lehetne kisebb eseményeket szervezni, kimondottan a lakosság részére „Ismerd meg a szomszédodat” stílusban, hogy minél többen tudják, milyen munka folyik a területen.

 

Helyszínen készült képek: