facebook share

Idén is csatlakoztunk a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz 2017. szeptember 16-17-én (ahogy immár 5 éve minden évben), Budapest bevásárló és tematikus utcáit bemutató sétákkal. A főszervezők által megadott központi téma az „Aranykorok emlékezete” volt.

Az Európa Tanács 2017. évi témaajánlata a természet és örökség kapcsolata, amely hazánkban idén három központi témával egészült ki:

  • 500 éves a reformáció
  • 200 éve született Arany János
  • 150 éve történt a kiegyezés

A Kulturális Örökség Napjai keretén belül 22 sétával és egy hajós városnézéssel vártuk Önöket szakképzett idegenvezetőinkkel.

Több mint 700-an vettek részt a két nap alatt az eső ellenére is programjainkon, amit ezúton is köszönünk Önöknek. Köszönjük továbbá a pozitív visszajelzéseket, melyekkel megerősítik számunkra, hogy tevékenységünk eredményes és érdemes a jövőben folytatni, fejleszteni.

Továbbá szeretnénk köszönetet mondani a főszervezőknek, hogy idén is csatlakozhattunk ehhez a csodálatos rendezvényhez. Köszönjük a társszervezőknek, a helyeknek, akik fogadtak és idegenvezetőinknek, hogy munkájukkal maradandó élményt és tudást ajándékoztak a bevásárló és tematikus utcákba látogatóknak.

Innentől pedig beszéljenek a képek. Külön köszönet Szende Györgyinek, hogy mindig megosztja velünk a sétáinkon, vagy akár más szervezésében meglátogatott helyeken készült képeit!

Pesti Broadway

Déli Váci utca – Szende Györgyi képei

Meghosszabbított Duna-korzó

Vámház körúti Vásárcsarnok

Óbuda

Józsefváros csarnoknegyed

Vendégváró Pest

Böszörményi út

Deák Ferenc utca – Szende Györgyi képei

Északi Váci utca

Jókai és Liszt Ferenc tér

feltöltés alatt