facebook share

Megjelenés dátuma: 2016. március 9.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és Idegenvezetői Továbbképző Központjának célja, hogy a belföldi turizmus számára is vonzóvá tegye a fővárost. A február 25. és 28. között, az Idegenvezetői Világnap alkalmából megrendezett programsorozat is ezt a célt szolgálta azzal, hogy a hazai közönség, a városvezetők, a média és a helyi lakosság figyelmét is felhívta Budapest rejtett értékeire, gazdag látnivalóira. A kamara számára fontos az idegenvezetők helyzetének javítása, elismertségnek fokozása. Nem csak azért, mert ők Magyarország nagykövetei, hanem azért is, mert ha az idegenforgalom jól teljesít, akkor az kihat a kereskedelemre és vendéglátásra, és ezekben az ágazatokban működik a legtöbb kis- és középvállalkozás is – írja a BKIK közleményében.

BBV_2212

A négynapos, tematikus sétákat, speciális városnézéseket és különleges lehetőségeket magában foglaló programsorozat városnéző túráinak túlnyomó többsége ingyenes, ám a legtöbb előzetes regisztrációhoz kötött volt. A vasárnapi zárónapon ingyenes városnézéseket tartottak buszról, hajóról, sőt villamosról is. Csütörtöktől vasárnapig 123 sétás program indult, ezeken csaknem hatezer érdeklődő vett részt. Különösen a bevásárló- és tematikus utcákat bemutató programok voltak népszerűek. Elsősorban a Király utcai séta, illetve református Ráday utcát végigjáró túra kapott kiemelten pozitív visszajelzést.

BBV_0265

A vasárnapi zárónapon a Bálna Bevásárlóközponttól indultak az ingyenes városnéző túrák. Két angol és egy orosz nyelvű idegenvezetést tartó busz is volt, illetve a mozgáskorlátozottak számára két speciális minibuszt is indítottak a szervezők. A 6 hajóval mintegy 2 ezer, a 67 busszal pedig 3250 turista utazott, szakképzett idegenvezetők tolmácsolásában ismerkedve a főváros látnivalóival. A 2-es, a 6-os, illetve a 17-es fonódó villamos vonalán tartott városnézéseken összesen ezren tudtak részt venni, de ennél jóval nagyobb volt az érdeklődés.

Idén minden eddiginél több program és városnéző busz indult, és a 12 ezres látogatószám is jóval magasabb volt, mint az előző években. A hatalmas érdeklődésre tekintettel a BKIK jövőre tovább bővíti a programokat, illetve a férőhelyeket, hogy lehetőleg senki ne maradjon le az ingyenes lehetőségről.

BBV_1475

Video az eseményről: ITT

Képek

Bálna bevásárlóközpont (2016. február 28.)

 

Király utca

Falk Miksa utca

Hajó

Ráday utca

KultUnio