facebook share

Megjelenés dátuma: 2015. 10. 06.

 

Kulturális Örökség Napok

 

2015. szeptember 19-20-án 16 sétával hívtuk fel a figyelmet a budapesti Bevásárló és Tematikus utcákra és a bennük rejlő megannyi értékre a Kulturális Örökség Napok alkalmával. A két nap alatt több mint 500 fő ismerhette meg egy-egy bevásárló és tematikus utcánk történelmét és jelen korát. Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki eljött a sétáinkra, hogy részt vett rajtuk. Reméljük, hogy feledhetetlen élményekkel távoztak. Továbbá köszönjük mindazoknak a munkáját, akik nélkül ezek a programok nem jöhettek volna létre, így az idegenvezetőknek, kísérőknek, a fogadó és vendéglátó helyeknek, valamint az önkénteseknek.

Képek az eseményről a facebook oldalunkon találhatók. ITT

 

Turizmus Világnapja

 

Idén összesen 13 séta és 2 hajós városnézés indult a Turizmus Világnapján (szeptember 27-én), illetve már szeptember 26-án is. A két nap alatt a szombati esős idő ellenére közel 200-an vettek részt vezetett túráinkon. Köszönjük mindenki kitartását és azt, hogy az eső ellenére minden séta elindult. Köszönet az idegenvezetőknek, a kísérőknek és nem utolsó sorban a látogatóknak, hogy velünk tartottak!

 

Képek az eseményről a facebook oldalunkon találhatók. ITT