facebook share

Megjelenés dátuma: 2015. 12. 11.

Szeptember végén (írta Petőfi Sándor) elmosta az eső és a szél a szép időre tervezett Gitárünnepet. Most, november végén, már a telet vártuk és fedél alá húzódtunk. Fedél alatt jó, mert meleg van, mert jó ételek-italok vannak, és szól a zene. Vagy tíz helyen tízféle zenét hallhatott a közönség, a jazztől a klasszikuson át az igényes szórakoztatásig. Nagy, fűtött sátrat állítottunk a Rombusz Teraszra (Ráday utca 10-12.) az openmic számára: kipróbálhatta magát bárki közönség előtt 2015. november 21-én!

Voltak még Divatbemutatók – Koncertek – Séták, szervezett vezetéssel – Program gyerekeknek és Forralt bor minden mennyiségben!

 

Séták

Két sikeres vezetett sétánk volt az utcában 18 és 20 órai kezdettel. A sétákat Róka Zsuzsa vezette. Köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek! (összesen több, mint 60 fő)

séta

Gitár ünnep és Divat

Első ízben rendeztük meg a gitár zene ünnepét az utcazene hagyomány új értelmezéseként, és a siker alapján szeretnénk folytatni.

A buli helyszíneket egy-egy felöltöztetett divat-baba jelezte. Ahol baba, ott buli is volt: minimum zene, de a vendéglátók is készültek a télváró vendégek fogadására. Sőt élő divat-fotózás is tarkította a programot.

_8K_5328

Az elmúlt év jó tapasztalatai alapján ismét két – eredetét és működési módját tekintve nagyon különböző – csoport számára jelentett fellépési lehetőséget a Gitárünnep. Nem kis fejtörést és izgalmat jelentett, hogy hogyan sikerül megoldani a speciális körülmények között a divatbemutatót. Végül két alkalommal vendéglőről-vendéglőre járva vonult végig a több, mint húsz modell az utcán. Egy-egy „fellépést” profi „vásári kikiáltó” jelentett be a vendégeknek. Az alkalmi műsort mindenhol jól fogadták, tetszettek a ruhák, a lányok és izgalmas élményt kínált a divatfotózás is. Sokan fényképezkedtek a modellekkel.

Rostás Zoltán és Huszanyik Éva 2007-es közös divatbemutatójukat követően alapították meg ezen a néven csoportjukat.

Az iparművészek divatbemutatóikkal szeretnék felhívni a figyelmet az újra hasznosítás fontosságán túl a konzum gondolkodás tarthatatlanságára, hosszútávon érvényesülő következményeire.

A csoport tagjai alkotásaikhoz a hagyományos ruházati anyagok mellett nagyobb részt rendhagyó, alternatív anyagokat használnak: papír, szemetes zsák, reklámszatyor és sokféle háztartási „hulladék” jelenik meg, mint divatos öltözet és ékszer.

A létrehozott művek egy része mindennapi viseletként is hordható, de a fő cél a figyelem felkeltése akár groteszk, extrém látvány elemekkel is!

Most éppen a Ráday Feszt keretében a Ráday utcában.

 

Forrai Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium Divat-és Stílustervező, valamint Dekoratőr szakos diákjai – immár másodszor – vonultak fel saját tervezésű és kivitelezésű öltözék bemutatójukkal a Ráday utcában. A “forraisok” legújabb ruha-kreációit, a formabontó öltözékek többségét a Földközi tengeren fekvő kis sziget – Málta – történelmi, kulturális és vallási sokszínűsége inspirálta, ahol a közeljövőben bemutatkoznak. Mostani fellépésüket akár a nemzetközi szereplést követő hazai bemutatónak is tekinthetjük: így szerepelt egy magyar művészeti iskola Máltán!

 

Volt Jazz a Café Intenzoban (Kálvin tér 9.)

Bemutatkozott a magyar Gitáros Akadémia a Púder Bárszínházban (Ráday u. 8.)

Szerepeltek: Pavlovits Dávid és Bozóki Andrea növendékei, Eötvös József és Csáki András növendékei, Roth Ede és Szilvágyi Sándor növendékei

A fellépők között hallhattuk a Virtuozok TV műsorból ismert Girán Pétert, Gembela Gergelyt, Fellegi Dávidot, továbbá más verseny győzteseket, mint Környei Attilát, Juskán Viktort, Szurgyi Gergelyt és a Tritonus triót. A műsor rendkívül színes és sokféle volt: hallhattunk darabokat a gitár hihetetlenül gazdag, a kora reneszánsztól a barokkon, klasszikán, a spanyol és latin amerikai zenén át a 21. századig ívelő repertoárjából.

 

Open mic előadás volt Rombusz Teraszon egy felállított Party Sátorban (Ráday u. 10 – 12.)

Az open mic olyan élő előadás, ahol a közönség birtokba veheti a színpadot. A zenés open mic produkciókban a kezdő zenészeknek is lehetőségük volt saját maguk kipróbálására, tudásuk bemutatására. A közös zenélés a fellépő zenészek produkcióját követően, velük együtt történt. A legkülönbözőbb tudású és stílusú zenészek közös játéka a sokféle hangszer az együtt zenélés őszinte örömét adta zenésznek és hallgatónak egyaránt.

Felléptek: Victor Suzaq (Uruguayból származó bluesgitáros, rendkívül technikás, nagy beleéléssel adta át a „blues érzést”), Drumix (Ütősökből és egy gitárból álló formáció, pörgős, energikus), Brüssels (acoustic) (A Brüssels zenekar akusztikus felállása színes, zenei világa) változatos, Én és a Többiek (20-as éveikben járó zenészek, alapvetően akusztikus, könnyed és vidám zene. Ami a hangszerelést illeti, rendkívül gazdag vokálokban, és a hegedű fuvola is gyakran szerepet kap), Choose Cheese (Fiatal, tempós jazz trió, avantgard hangvétellel), Vár Be Q (Fiatal és ex-konzisokból álló jazz zenekar, jelenlegi felállásuk 3 hónapja él. Bejutottak a Talentométer jazz-kategóriájában a döntőbe, szurkoljunk nekik)

Pesti Vendéglőben (Ráday u. 11.) felléptek Sütő Márton és vendégei, a Tóth Dorothy – Major Bálint duó és az Amelie Well

Tóth Dorothy – Major Bálint duó

A páros 2012 óta zenél együtt egy négytagú formációban, QuarKtett néven blues számokat értelmeznek újra akusztikusan, hegedűvel kiegészítve. Duóban ettől a műfajtól eltávolodnak, és mind régi jazz-standardek, mind mai szerzemények előkerülnek, hegedűre, énekre és gitárra adaptálva.

Tóth Dorothy: ének, hegedű

Major Bálint: ének, gitár

 

Amelie Well
A Sóskúti gitárvirtuóz Udvarhelyi “Tücsök” Ádám – aki a színpadon származásából adódóan Salty Well néven vált ismertté – és az énekes Endrődi “Amélie” Erika útjai másfél éve fonódtak össze, zeneileg és annál kicsit jobban is. Azóta osztják meg közönségükkel a zeneszeretetüket ismert dalok sajátos átdolgozásain keresztül. Egy érett egyszerre friss előadópárost ismerhet meg a Ráday utca közönsége.

Endrődi Erika – ének

Udvarhelyi Ádám – gitár

linkek: soundcloud.com/ameliewell

ameliewell.com

 

Soul Caféban (Ráday u. 11.) fellépett Bende Zsolt duó

IF Cafeban (Ráday u. 19.) Violon d’Agnes

Pink Cadillacban (Ráday u. 24.) Csanyi Zoltán duo

Manga Cowboyban (Ráday u. 31) Kereszty Csaba flamenco gitáros

Claroban (Ráday u. 35.) a Fekete Family

 

Ráday u. 47. szám alatt a 2B Galériában gyermekeknek és családoknak szóló programokkal készültek Érzékszervek párbeszéde címmel

 A galéria tere 1 nap erejéig átalakult egy különleges kaland központi helyszínévé, egy egészen furcsa konyhává. A Ráday Feszt programjához kapcsolódva a kortárs művészetek színes szűrőjén keresztül kutatták az utca gasztronómiai zegzugait.

Összességében a november 21-i Ráday Feszt – Gitárünnep az elmúlt évek legnagyobb közönségsikerét érte el: a Ráday utca ezen a szombat estén legjobb nyári napjait idézően megtelt. Hozzávetőlegesen 3 – 4 ezer vendég látogatta meg az utcát.

Köszönjük a IX. kerület Ferencváros Önkormányzat és a BKIK – BUM támogatását!

 

Képek az eseményről