Ennek a törekvésnek a jegyében kiállítás sorozatot is indítottunk, amelynek célja a KUT, azaz a Képzőművészek Új Társasága általam annyira kedvelt, de kellőképpen meg nem becsült művészeinek bemutatása volt. Ezzel az újrafelfedezésükhöz is igyekeztünk hozzájárulni. A sorozatot Bene Géza festészetének a bemutatásával kezdtük, őt Járitz Józsa, Ráfael Győző Viktor, Gadányi Jenő és Bor Pál követték. A sorozatot szándékaim szerint ameddig csak lehetséges, folytatni szeretnénk - bízunk benne, hogy a KUT kimeríthetetlen, mert nagyon sok tehetséges művész tartozott ebbe a csoportosulásba. Emellett az elmúlt években rendeztünk olyan kiállításokat is, melyek élénk visszhangot váltottak ki, például a Művészet a szocreálban című bemutató. Emellett elsősorban a két világháború közötti magyar avantgárd eszmeiségének képviselőivel, az Európai Iskola művészeivel, a második nagybányai nemzedék alkotásaival, a szentendrei posztimpresszionista művészgárdával, valamint expresszionista felfogású művekkel foglalkozunk.
Arra törekszem, hogy az utcában megforduló művészetbarátok jó színvonalú művészeti alkotásokkal találkozzanak. Galériának célja egy egységesen modern festészeti és grafikai kínálat felvonultatása, amelybe beleférnek a klasszikus modern képek és a közönséghez szóló, jó ízlést formáló kortárs alkotások is. Szeretném, ha a galériában mind a szenvedélyes gyűjtők, mind a jó képekben gyönyörködni tudók, mind a színvonalas, ízléses ajándékot keresők megtalálnák a nekik megfelelő művet (egyszóval szeretnénk jóképűek lenni).
Az a művészeti irányzat, amellyel foglalkozom, a szívügyem, de igazán akkor érzek örömöt, ha ezeket az alkotásokat a széles közönséggel is megismertethetem. Erre nagyszerű lehetőséget nyújt a világháló, hiszen nyilvánvaló, milyen óriási lehetőségeket jelent a művészet népszerűsítésében. Bár nehezen barátkozó típus vagyok, magam is híve lettem a számítógépnek, és a technika ördögével is szívesen cimborálok, mert a cél a legfontosabb - minél hatékonyabban bemutatni az általam olyannyira becsült művészetet.
Galériánk kínálatát örömmel tárom a nagyvilág közönsége elé a világháló segítségével. Remélem, hogy a honlapunkon található művek olyanok - és erre tudatosan törekszem is -, hogy megnyerjék a tetszését akár egy közép-európai, akár egy távol-keleti, vagy amerikai művészetkedvelőnek, azaz nemzetközi nyelven szóljanak. Kívánom, hogy maradandó élményt jelentsen Önnek és ismerőseinek a látogatás a virtuális galériánkban és bízunk benne,hogy hamarosan személyesen is körünkben üdvözölhetjük. (Én bízom a holnapban, Ön meg bízzon a Honlapban!)
Örömteli tárlatlátogatást, a személyes viszontlátásig barátsággal üdvözlöm,
Haas János
+36 1 302-5337
+36 20 983-7246
http://www.haasgaleria.hu
H-P 10.00-18.00, Szo 10.00-13.00
