Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a bevasarloutca.hu honlap működésének biztosítása, látogatóinak magasabb szintű kiszolgálása, látogatottsági statisztikák készítése, illetve marketing tevékenységünk támogatása érdekében cookie-kat alkalmazunk. Az Elfogadom gomb megnyomásával Ön hozzájárulását adja a cookie-k, alábbi linken elérhető tájékoztatóban foglaltak szerinti, kezeléséhez. Kérjük, vegye figyelembe, hogy amennyiben nem fogadja el, úgy a weboldal egyes funkciói nem lesznek használhatók.
további információ
Elfogadom
Nem fogadom el

Történelmi séták szeptemberben – Beszámoló

2016. szeptember 17-18-án a Kulturális Örökség Napjai, míg 2016. szeptember 27-én a Turizmus Világnapja alkalmából szerveztünk történelmi sétákat bevásárló és tematikus utcáinkban, valamint partnereinknél is látogatást tettünk. A két rendezvény alatt összesen 28 programmal vártuk az érdeklődőket és közel 1000 fő vett részt a programokon.

Tapasztalatok azt mutatják, hogy a regisztráció továbbra is szükséges és a VOX által kínált “audio guide” készülékek is nagyon hasznosak, így alkalmazásukat a jövőben még inkább szorgalmazzuk. Számos pozitív visszajelzést kaptunk a programokkal kapcsolatosan, amit ezúton is köszönünk!

Köszönet minden kedves látogatónak, hogy részt vettek programjainkon, az idegenvezetőknek, hogy felkészültségükkel és tudásukkal feledhetetlen élményt nyújtottak, a partnereknek, hogy fogadták a csoportokat és bemutatták az épületeket, vállalkozásukat és a séták szakmai megszervezőjének, Medzay Anikónak, a BKIK Idegenvezető Továbbképző Központ vezetőjének. Idegenvezetőinkről nyári cikkünkben írtunk bővebben: https://bevasarloutca.hu/blog/nyari-tematikus-setak/

 

Déli Váci utca

 

[Show slideshow]

20160917_110351.jpg

20160917_110432.jpg

20160917_110909.jpg

20160917_113017.jpg

20160917_113114.jpg

20160917_113847.jpg

20160917_113916.jpg

20160917_113934.jpg

20160917_114238.jpg

20160917_114457.jpg

20160917_115133.jpg

20160917_115724.jpg

20160917_120108.jpg

20160917_120229.jpg

20160917_120922.jpg

20160917_121118.jpg

20160917_121901.jpg

20160917_121926.jpg

20160917_124035.jpg

2016-09-17 12.35.59.jpg